A soha meddig tart ebben a kontextusban?

Gyönyörű kérdés. :) Jogász munkám során számtalan hasonló értelmezési kérdésen kellett "vérre menő" vitát folytatni. Prima facie:

1. Nyelvtani / formállogikai értelmezés szerint a "soha nem foglak [...]" kifejezés alatt a kijelentés pillanatától kezdődő és a végtelen jövő felé folytatódó idővektor értendő.

2. De a nyilatkozó cselekvőképessége/jogalanyisága megszűnik a halálával, ezért a "nem elhagyásra" vonatkozó kötelezettségvállalása ténylegesen az ő haláláig áll fenn.

3. Tovább finomítható a megállapítás azzal, hogy elhagyni konkrét személyt lehet, ezért ha a "nem elhagyandó" személy előbb elhalálozik, mint az el nem hagyásra kötelezettséget vállaló személy, akkor az el nem hagyási kötelezettség az ő halálával is megszűnik.

Az el nem hagyási kötelezettség alanyi szempontból mindkét oldalon személyhez kötött, ezért átruházásra vagy egyéb jogutódlásra nem kerülhet sor.

A "soha" kifejezés ebben a kontextusban ezt jelenti:

"Élj a mának, hallgass a primitív szaporodási ösztöneidre te faroklény, ne törődj azzal, hogy a kapcsolat építésére fordított minden pénzed és egyéb energiád csak addig jelent előnyt számodra, míg én meg nem gondolom magam, és váratlanul le nem lépek."

Kérdező - legalább neked van egy kis empátiád velem (hármassal) szemben!

😁

Valahogy ide passzolónak érzem, azt a történetet, amikor két és fél éves kisfiammal sétálva megkérdezte, hogy egy néninek miért van akkora nagy pocakja. Dióhéjban és az ő szintjén el kellett magyaráznom a terhességet. Ekkor megkérdezte, hogy ő is így növekedett-e az Anya pocakjában. Mondtam neki, hogy nem, ő nem az Anya pocakjában, hanem egy másik néni, a szülő-anyukája pocakjában növekedett, de amikor megszületett, akkor az a néni nem tudta hova hazavinni, és örökbe-adta. Mi pedig örökbefogadtuk, és mi hoztuk haza a kórházból, mi lettünk a családja. Anya lett az anyukája, én lettem az apukája. Figyeltem az arcát, érezni lehetett, ahogy a zakatolnak az agyában a gondolatok, ahogy feldolgozza a hallottakat, aztán végül rám emelte a tekintetét, és azt kérdezte:

- Apa, az hogy örökbefogadtál, az azt jelenti, hogy most már örökre te leszel az apukám?

Előbb csak bólogatni tudtam, annyira meghatódtam a kérdéstől, és amikor a hangom megjött végre, azt mondtam neki:

- Igen kisfiam. Azt jelenti.

Megnyugodott, a világ újra kerek lett, megszorította a kezemet, és mentünk tovább...