Ha létezne egy tökéletesen békés földönkívüli civilizáció ami egyáltalán nemismeri az erőszakot, és talalkozna velünk emberekkel annak mi lenne az eredménye? Talán jobb is hogy a földre vagyunk zárva?

9/

Nem kötekedés, csak az evolúciót teljesen összevissza magyarázva lehet megtaláni a közismeretekben. Szóval egyszerűen csak nincs célja az evolúciónak, mert az evolúció az nem egy személy (akinek lehetne célja). Az evolúció az változások sora és vannak részletei is, de igazából ennyiről van szó. Célja az viszont tényleg nincs. Idézek neked egy keveset.

Biology Online

"Az evolúciót úgy definiálják, mint egy populáció genetikai összetételének változását az egymást követő generációk során. Amikor „evolúciót” hallunk, gyakran progresszív változásra gondolunk. Az evolúciós változások azonban nem a tökéletesség felé, de még csak nem is valamilyen meghatározott cél felé irányulnak."

[link]

Nature

Az evolúció az élőlények öröklött tulajdonságainak generációkon átívelő változásait írja le. Az evolúciós változás nem egy cél felé irányul, és nem is kizárólag a természetes szelekciótól függ az útja.

[link]

Science Focus

Egy biológus számára az evolúció „a géngyakoriság időbeli változása”. Se több, se kevesebb. A biológiai értelemben vett evolúció kifejezetten genetikai folyamat.

[link]

Tegyük fel, kialakul valahol az élet, azaz valami, ami képes reprodukálni a saját struktúráját. Nyilván, ahol vannak fizikai, kémiai folyamatok, ott megesik, hogy egy egyed meghal (a struktúra helyreállíthatatlanul megsérül).

Ha egy ilyen élőlénynél adott idő alatt több egyed hal meg, mint ahány a reprodukcióval keletkezik, annak az egyedszáma folyamatosan csökkenni fog, előbb-utóbb az utolsó egyed is elpusztul.

Ha egy egy ilyen élőlénynél adott idő alatt kevesebb egyed hal meg, mint ahány születik, akkor annak az egyedszáma folyamatosan növekedni fog. Előbb-utóbb annyi egyed lesz, hogy azoknak versengeniük kell a véges erőforrásokért.

Az, hogy hosszútávon pontosan ugyanannyi egyed szülessen, mint amennyi meghal, az valószínűtlen. Ennek a fenntartásához vagy tudatosság kell, vagy olyan visszacsatolások, amik stabilizálják az egyedszámot, ami egy változó világban kis valószínűséggel jön létre spontán módon és marad fenn hosszútávon is.

Ergo: Ha van a világegyetemben máshol is élet, akkor annak igen nagy valószínűséggel velejárója a versengés.

~ ~ ~

A versengésben meg mindig az lesz a győztes, így az a struktúraváltozat fogja önmagát nagyobb eséllyel reprodukálni – itt a Földön annak a génjei fognak továbbörökítődni –, aki jobban küzd az adott erőforrásért. A harc, az, hogy a saját életfeltételeimet kénytelen vagyok mások életfeltételeinek a rovására megteremteni, az megint csak igen nagy valószínűséggel velejárója az életnek.

Szerencsére általában a harc extra energiát, erőfeszítést kíván, nagyobb erőforrás igényt jelent, így van egyensúly a versengés és a nem versengés között, minden egyed csak addig a mértékig harcol, amennyire szükséges. Illetve ha valaki ettől eltér, az vagy alulmarad és azért fog kisebb eséllyel reprodukálódni, vagy az életének a hatékonysága lesz rossz, és azért kerül hátrányba.

Illetve lesznek olyan esetek, amiben nem harcolni, vagy egyenesen kooperálni optimálisabb, így azok fogják nagyobb eséllyel reprodukálni magukat, akik közel vannak ehhez az optimumhoz, és akik távolabb vannak tőle, azok fogják kisebb valószínűséggel.

Tehát van egy természetes egyensúlya a versengés, a harc mértékének, illetve a kooperációra való hajlamnak. Mindegyik – a versengés, harc is – elengedhetetlen a túléléshez.

~ ~ ~

És itt jön az ember az intelligenciájával. A versengésre való készség, az evolúciós drive egyrészt az ember számára leküzdhető. Erre van a kultúra, erre vannak a törvények.

Az ember sokszor – ha áttételesen is – a túlélésért indul háborúba. Még egy területszerző háború is áttételesen szólhat a túlélésről, mert a nagyobb terület több élelmet, nagyobb jólétet, gyorsabb növekedést, fejlődést biztosíthat stb… De egy geopolitikai okokból kitörő háború is sokszor visszavezethető az élethez szükséges erőforrások kontrollálására, uralmára. Lehet, hogy ez elsőre nem feltétlenül belátható, de nagyon közvetett módon attól még szólhat erről.

Persze az ember képes arra, hogy elvont dolgokért is háborúba menjen, mondjuk vallásháborút indítson, vagy azért vágjon valakit fejbe, mert más focicsapatnak szurkol. Lehet ezt közvetve sem lehet visszavezetni a túlélésre, de mégiscsak egy az életből óhatatlanul következő drivenak valamiféle furcsa formába öntése.

~ ~ ~

Ennek ellenére el tudok képzelni abszolút békés civilizációt. Mondjuk közvetlenül élettelen táplálékuk van, ami miatt nem kell más élőlények halála árán élniük. Lehet annyira elszakadtak és eltávolodtak a többi természetes, nem intelligens létformáktól, hogy nincs is ismeretük azok működéséről vagy létezéséről. Lehet, pontosan tudják szabályozni az egyedszámot, hogy az élethez szükséges erőforrások mindig teljesen elégséges mennyiségben legyenek biztosítva (mondjuk tojással szaporodnak, és mindig csak akkor keltenek ki új tojást, ha egy egyed meghal). Lehet annyira trenírozták magukat, és ezáltal olyan drive-okra tettek szert, ami miatt abszolút hiányzik belőlük a versengésre való hajlam. Vagy a kultúrájuk olyan erős, hogy az akadályozza meg.

Csak ez roppant mód valószínűtlen. Ahol van két egyed, és ahol van két egymást kizáró lehetőség, és az egyik egyednek az egyik, a másik egyednek a másik választási lehetőséghez fűződik érdeke, ott lesz érdekérvényesítésből származó vetélkedés, konfliktus, vita, haszon, veszteség, öröm, csalódás, az adott érdek elnyomása, magyarán hatalom a másik felett. Nagyon valószínűtlen, hogy egy civilizált faj *minden* ilyen jellegű konfliktusforrást képes lenne kiiktatni és úgy maga mögött hagyni, hogy emlékezete sem marad róla, és értetlenül állna magának a békétlenségnek a jelensége előtt.

Biztos, hogy ismerni fogja, de az is biztos, hogy nem lesz rájuk jellemző.

Ugyanis egy erős versengés nagyon magas szintű tudomány mellett könnyen végzetessé válhat.

> Szóval azt mondod minden biológiai eletformanak kell ismernie az erőszakot de mi a helyzet egy mesterséges eletformaval?

Egy mesterséges létformát egy természetes létforma hoz létre. Ha ez egyetlen egy „lény”, akkor nyilván nem kell – nincs kivel – versengenie, harcolnia. Ha több lény, akkor kérdés, hogy mi a „hardvere”, szaporodik-e, stb… Amúgy könnyen lehet, hogy ebben az esetben ugyanúgy „békétlen” lesz, mint mi.

Stanisław Lemnek van egy regénye, A legyőzhetetlen, amiben…

<SPOILER ALERT>

…kiderül, hogy volt egy civilizált társadalom, aki kénytelen volt új bolygóra költözni. Vitték magukkal az autonóm, intelligens robotjaikat, gépeiket. Csak aztán ők nem élték túl végül, de a gépeik, robotjaik igen. Ezek jellegzetessége az volt, hogy képesek voltak önmagukat megjavítani, akár más módon, mint amilyenek eredetileg voltak. Ha pl. elromlott bennük mini atomreaktor, akkor úgy alakították át magukat, hogy napelemekkel jussanak elektromos energiához. Az eredmény egyfajta nem élő, gépi evolúció lett, nyilván a gépek maguk is kénytelen voltak egymással versengeni, volt változás, volt kiválasztódás stb…

<SOPILER VÉGE>

De még ha egyetlen MI-ről is van szó, annak is lehet tudása az azt megalkotó természetes lényeknek – meg a velük egy bolygón élő élőlényeknek – a történetéről, evolúciójáról. De ha ennek a memóriának is híján van, akkor is elemezve egy kicsit a természetes életet, könnyen el fog jutni ugyanazokra a következtetésekre, amit a #12-es válaszomban leírtam. Meg fogja érteni, hogy mi az a versengés, meg fogja érteni az okát, és maximum igyekszik majd elkerülni, hogy ne váljon maga is valamilyen versengésnek a részvevőjévé. (De lehet résztvevőjévé válik, és akkor kénytelen lesz versengeni.)

> És vajon a világűrben ilyen MI civilizációk a gyakoribbak ?

Mi miért hozunk létre MI-t? Céleszközként, hogy valamilyen konkrét tevékenységet helyettünk vagy nálunk jobban vagy nálunk könnyebben végezzen el. Egy általános MI létrehozásának sok haszna nincs. De akár pusztán kihívásból egy értelmes civilizáció ha létre is hoz ilyet, a hosszútávú fenntartása mellett sem sok érv szól. (Nálunk is így van, az MI is áramot eszik, az az áram meg adott esetben lehet, hogy máshol jobban jön.)

Azt sokkal nehezebb elképzelni, hogy az MI hosszútávon túlélheti a megalkotóját. Mondjuk hogy nálunk kihal az ember, de az MI hosszú távon tovább él, egymaga képes a saját energiaigényét biztosítani. Nem lehetetlen persze, csak nem túl valószínű.

Azt meg még nehezebb elképzelni, hogy egy MI úgy éli túl a megalkotóit, hogy nincs ismerete azoknak a valószínűleg versengő természetéről, vagy a betanításául szolgáló mintákban, meg a később vele történtekben sehol ne találkozott volna ilyen jelenségekkel.