Mondanátok olyan dátumokat és eseményeket ami nagy vereség volt a románoknak a történelem során?

#1 vagyok. A románok egyébként három nagy győzelmet szoktak kiemelni a magyarok felett. Az első Károly Róbert idején, amikor Basarab havasalföldi vajda legyőzte a magyar királyt. A második, amikor Vitéz Mihály nevű román vajda legyőzte Báthory András erdélyi fejedelmet, majd maga lett az erdélyi fejedelem néhány hónapig (persze a románok kb. az egész Erdélyi Fejedelemség történetéből csak ezt az egy mozzanatot ismerik...). A harmadik pedig az 1918-19-es események, amiről most nem szeretnék írni, inkább az első két példáról.

Persze a maga kontextusából kiragadva az, hogy Basarab legyőzte Károly Róbert magyar királyt, nagy dolognak tűnik, és ha csak kiragadunk egy-egy ilyet, akkor fel lehet fűzni egy olyan narratívára, hogy a csatatéren mindig a románok győzték le a magyarokat. De ez is, és Vitéz Mihály győzelme is Báthory András felett csak a maguk kontextusából kiragadott, öncélú példák.

A középkorban a Balkán-félsziget kisebb államocskái (mint pl. a román vajdaságok) igazából csak bábuk voltak, csak függvényei voltak a térség hatalmai közötti sakkjátszmában. Ezek a nagyhatalmak a Magyar Királyság és Bizánc, később pedig az Oszmán Birodalom voltak. Vagyis ha a középkori magyar-román kapcsolatokról beszélünk, alapból ez a kiindulási pont. A magyar királyok rangban mindig a román fejedelmek felett álltak, normál esetben a román fejedelmek hűbéresei voltak a magyar királynak, ami alól csak úgy tudtak kibújni, ha adott esetben a Magyar Királyság vagy meggyengült (akár belső háborúk, akár más hatalmakkal való háborúk miatt), vagy pedig más nagyhatalmak támogatták őket ebben. Ebből az is következik, hogy akármilyen konfrontációról beszélünk a magyar király és valamelyik román vajda között, az mindig úgy következhetett be, hogy a román vajda kihasználva a magyar állam valamilyen gondját, ami lefoglalta, függetlenítette magát tőle, konfrontálódott vele. A dolognak ebből a természetéből az következik, hogy általában mindig a románok győztek, hiszen csak akkor mertek konfrontálódni, ha erre esélyt láttak... De ebből nem az következik, hogy a román történelem dicsőbb, mint a magyar, illetve ők lettek volna az erősebbek. Persze, ezt ők így értelmezik. A valóságban éppen az ellenkezőjéről van szó. A román vajdaságok csak alárendelt kis csatlósai voltak a Magyar Királyságnak, és ez ellen a helyzet ellen lázadtak fel időről-időre. Csupán erről van szó, nem többről.

Visszatérve Basarabra, az igaz, hogy neki ideiglenesen (!!) egy ilyen függetlenedés sikerült a magyar királytól, katonailag is megverte Károly Róbertet. De arról már a románok szeretnek megfeledkezni, és egyáltalán nem említik meg, hogy Nagy Lajos, amikor egy konszolidált és ereje teljében lévő Magyarország felett uralkodott, és elérkezettnek látta az időt a csatlósai hűségének visszaállítására, akkor a seregével megjelent Erdélyben, hogy Havasalföldre vezesse azt. Ennek hírére Basarab fia, az épp aktuális vajda ijedten ment Erdélybe a magyar király elé és hason csúszott-mászott előtte, hogy a magyar király fogadja vissza a hűbéresei közé. Ez meg is történt, és a hadjárat elmaradt... Vagyis helyreállt a világ rendje, a térség normális hatalmi viszonyai... Persze az első adandó alkalommal, amikor a Magyar Királyság ismét elfoglalt volt máshol, akkor megint fellázadtak.

A másik példa Vitéz Mihály esete. Az ő történetéből a románok ma csak annyit hajlandóak látni, hogy Vitéz Mihály egyesítette Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt, azaz megteremtette a mai Románia történeti előzményét, ami így leírva is nevetséges (habár az I. vh utáni békekötéseknél erre a "történeti előzményre" is hivatkoztak). A valóságban viszont ez az egész a maga korában ismét csak a kontextusból kiragadott és utólag átértelmezett példa, a románok kb. úgy vannak vele, hogy ennek az egésznek óriási jelentősége volt, kb. Erdély történetének ez a leglényegesebb példája. Magyar szempontból viszont csak egy jelentéktelen epizód volt. Azt ugyanis a románok megint elfelejtik, hogy az Erdélyi Fejedelemség egy magyar állam volt, és habár oszmán hűbéres állam, de mégsem úgy, mint Moldva vagy Havasalföld. A török vazallus államok ugyanis nem egyforma státuszban voltak, Erdély ugyanis sokkal lazábban függött a Portától, mint a román fejedelemségek, Erdélynek gyakorlatilag belső önállósága volt, a Porta katonai támogatást és évi egy összegű adózást várt el tőle. Az erdélyi fejedelmek kinevezése sem ugyanazzal a típusú oklevéllel történt, mint a román vajdáké, és a töröktől küldött hatalmi jelvények sem ugyanazok voltak. Erdély inkább (hatalmi státuszt tekintve) a szintén oszmán vazallus, de sok tekintetben belső önállósággal, és bizonyos külpolitikai szabadsággal is bíró Krími Tatár Kánsággal volt egy szinten, a két román vajdaságról viszont ez egyáltalán nem mondható el. Sőt, a mindenkori erdélyi fejedelemnek volt egy olyan feladata is, hogy a két román vajdaságot török hűségen tartsa, azaz oszmán szempontból az erdélyi fejedelem minden tekintetben a román vajdák felett állt (de általános európai uralkodói-hatalmi rangsorban is).

Ennek megfelelően, amikor kitört a tizenötéves háború amelyben csodák csodájára az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond a Habsburgok mellé állt (és ezért!!!! a román vajdaságok is), aminek következtében Szinán nagyvezír hadjáratot indított Erdély ellen, hogy helyreállítsa az oszmán hatalmi igényeket, akkor az erdélyi-román ellenállást Báthory Zsigmond, vagyis az erdélyi fejedelem szervezte meg, és az egyesült erdélyi-román hadak főparancsnoka is természetesen az erdélyi fejedelem volt (az erdélyi sereget a fejedelemség katonai főparancsnoka, a váradi főkapitány, Bocskai István vezette, a havasalföldi sereget pedig Vitéz Mihály vajda, de Báthory volt a fővezér). A gyurgyevói győzelem is ennek megfelelően a magyar parancsnokság győzelme volt, amelyben Vitéz Mihály csak egy alvezér volt, és nem az történt, ahogy a románok ma magyarázzák, hogy a törökök rájuk támadtak, Vitéz Mihály pedig visszaverte a török támadást. Egyrészt, nem rájuk támadtak, hanem Erdélyre, csak a török felvonulás Havasalföldön keresztül vezetett (ez azért nem ugyanaz...). Másrészt, az egyesült erdélyi-román hadak főparancsnoka az erdélyi fejedelem volt.

A háború további eseményei is egyébként a magyar hadszíntéren folytak, Erdély pedig fokozatosan kimerült ebben a háborúban, a fejedelem is lemondott, és egy viharos káosz vette kezdetét az erdélyi fejedelemségen belül, ugyanakkor pedig polgárháborús helyzet is kialakult, mert a Báthoryiak összekülönböztek a székelyekkel, amit most nem akarok részletezni. Vagyis néhány év múlva Erdély egy háborúban kimerült, ellenségektől feldúlt (mert a Habsburgok is dúlták és a törökök is), ráadásul belső problémáktól is terhes ország lett. Természetesen ekkor támadt rá Vitéz Mihály vajda, aki maga mellé állította a székelyeket, és így, az egyesült román-székely haderő tudta legyőzni az akkori erdélyi fejedelmet, Báthory Andrást. De még itt is arról van szó, hogy itt igazából a fő hatalmi játszma az erdélyi fejedelmek, a törökök és a Habsburgok között volt. Basta generális feladata volt Erdélyt visszavezetni Habsburg szövetségessé, és ezt úgy gondolta elérni, hogy a Báthoryakat legyőzi, ehhez pedig jól jött neki a román vajda, akivel szövetséget kötött. Ezért támadt Vitéz Mihály Erdélyre. Itt viszont összekülönbözött Bastával, mert az már nem volt Habsburg érdek, hogy Vitéz Mihály magának sajátítsa ki Erdélyt, ezért Basta néhány hónap múlva kivéteztette Vitéz Mihályt, akinek holttestét a lábánál fogva egy fára lógatta... Ez a legdicsőbb román történelmi személy azóta is, erre olyan büszkék. Az Erdélyi Fejedelemség szempontjából a néhány hónapos uralmának semmi jelentősége nincsen, a zűrzavaros időszakok egy epizódja volt csupán, ilyen zűrzavaros időszakok minden állam életében előfordulnak, és nem ezek fémjelzik az adott államot, hanem a nagy, konszolidáló uralkodók, mint pl. Bethlen Gábor, aki még csak ezután uralkodott Erdélyben. És mégis, Gyulafehérváron ma (ami ugye az erdélyi fejedelmek székvárosa volt) Vitéz Mihály szobra van kiállítva, teletűzdelve román zászlókkal, mintha valami jelentősége lett volna Erdély szempontjából, mintha ő reprezentálná Erdélynek ezt az időszakát.

Az első vh utáni román-magyar háborúról nem írok, mert az ismertebb. De ott is arról van szó, hogy Magyarország végigharcolta több fronton (!!) az egész háborút, ami négy évig tartott. Majd egy kimerült, gazdaságilag leromlott, szintén belső problémáktól meghasonlott, kiszolgáltatott országra támadtak rá a románok.

Csakhogy ilyen nagy győzelmeink nincsenek ellenük éppen azért, amit kifejtettem a #3-as válaszban. A román vajdaságok a magyar királyoknak nem voltak ellenfelei, a Magyar Királyság ellenfelei a Német-római Birodalom, Bizánc, Cseh Királyság, időnként Lengyelország, keleten a kijevi fejedelmek, tatárok és ilyenek voltak. Később az Oszmán Birodalom. Ezek ellen nekünk vannak nagy győzelmeink, nagy vereségeink is, de a román vajdaságok ezekhez képest nekünk csak a hátsó kert volt...

Ők most lehet, hogy nagyzolnak azzal, hogy pl. Basarab legyőzte a magyar királyt, azaz a románok mennyire magasabb rendűek a magyarnál. Csakhogy ez az ő szemléletük, nekik ez a győzelem lehet, hogy fontos volt, az ő világukban ennek biztos nagy volt a jelentősége. Katonailag valóban kínos vereség volt, azonban magyar szemszögből ez összességében mégsem jelentett túl sokat. Néhány évtizedig ezen a térségben megrendült a magyar fölény, megszűnt a hegemónia, de az úgyis visszaállt Nagy Lajos idején. Magára Magyarországra nézve ez a vereség semmi különösebb megrázkódtatást nem jelentett. Tehát a románok számára lehet, hogy nagy győzelem, de éppen ez az, ami elárulja azt, hogy valójában kisebbségi komplexusban szenvednek, hogy minden ilyet felnagyítanak, a kontextusból kiemelnek és átmagyarázzák... De egy ilyen konfliktus éppen, hogy csak az alávetett nép számára lehet nagy győzelem... Implicit módon ezzel azt árulják el, hogy még mindig megvan bennük ez a kisebbrendűségi érzés, ami a történelmi magyar-román viszonyból fakad, a mostani hőzöngésük, nagyzolásuk és arroganciájuk, gyűlöletük irányunkban éppen ebből ered. Számomra ilyenkor csak azt árulják el a viselkedésükkel, hogy mennyire komplexusos és beteg lelkületű nép, mennyire nehezen viselik azt, hogy nem tudják objektívan látni a maguk történelmi jelentőségét. Görcsösen azon vannak, hogy a mostani Románia "nagyságát" vetítsék vissza a múltba, ami pedig sosem létezett. Valamit bele akarnak magyarázni, de ők is tudják tudat alatt, hogy igazából ez csak valamiféle erőlködés és ennek a feszültségét kívánják levezetni ilyenkor, hogy a szemedbe mondják nagyzolva ezeket a "nagy" győzelmeiket. Legyinteni kell erre, fölényesen és elnézően kell rájuk hagyni. Mert ha objektíven látnák a maguk történelmét (is), akkor egyáltalán nem lenne szükségük a melldöngetésre, hanem úgy fogadnák el a dolgokat, ahogy azok voltak.

Nyilván egy konkrét beszélgetésben ezt így nem lehet előadni, mert biztosan nem fogadnák el ezeket az érveket, ők hallani sem akarnak arról, hogy Havasalföld vajdája a magyar király hűbérese volt. Ilyenkor jön a válasz, hogy Basarab legyőzte Károly Róbertet, mondjunk mi magyarok egy magyar győzelmet ellenük... :D Nevetséges ez.

A Magyar Királyság is számtalan háborúban és csatában legyőzte a Német-római Birodalmat (Szent István király is, 1051-ben, 1052-ben is, Mátyás király is stb.), mégsem vitatja senki, hogy rangban a német császár a magyar király felett állt az európai dominanciában, és hogy a németek voltak a dominánsabb felek. És ahogy mi pl. Búvár Kund haditettét és az akkori magyar győzelmet világraszóló nagy haditettként tartjuk számon és dagad a keblünk, hogy legyőztük a németeket, ők lehet, hogy nem is emlékeznek, hogy volt ilyen hadjárat egyáltalán... Mert nekünk, megtámadott félnek fontos, nekik pedig nem. Kb. ilyen a magyar-román viszonylatban is Basarab győzelme a magyarok felett.

És még valamit. Lehet, hogy úgy tűnik a szavaimból, hogy lenézően írok róluk, mintha abból kifolyólag, hogy a történelemben a magyar volt a dominánsabb fél, lekezelően viselkednék az irányukban. Ha ez így volna, a viselkedésem nem lenne különb az övékénél.

Csakhogy ez nem így van. Nem tartom őket pusztán amiatt kisebbrendű népnek, nem tartom amiatt kisszerűnek őket, hogy a történelemben a hatalmi hierarchiában a Magyar Királyság alatt voltak. Ezeket objektív módon szemlélem, tényszerű, tárgyszerű "fact"-nak. Mint ahogy tárgyszerűen ki lehet jelenteni, hogy a német is dominánsabb volt a magyarnál, de ez a magyarra nézve semmilyen lekicsinylő felhanggal nem bír a részemről, egyszerűen ez tényszerűen így volt és ennyi.

Sőt, pont ennek a fényében inkább magunkat kellene szégyelnünk, hogy 1919-ben nem bírtuk a területeinket megvédeni, sőt, ilyen egyszerűen és zökkenőmentesen elvesztettük egy olyan néppel szemben, amelyik a történelemben mindig hierarchiában alattunk volt.

De ennek ellenére mégis lenézően írok a románokról, a lenézésem oka pedig éppen az ő viselkedésük, hogy nem elégednek meg azzal, ami a 20. században történt, hanem még a múltra is ki akarják terjeszteni a vélt győzelmüket. Mintha az egész román történelem abból állna, hogy valójában ők hogyan rázták le magukról a magyar igát, és hogyan vezetett minden a "Nagyrománia" megalakulásához. Mintha a Magyar Királyság koporsójába Basarab győzelme ütötte volna ez első szöget, mintha akkor már létezett volna ez a mai magyar-román nacionalista ellentét, és mintha lehetne ezeket a magyar-román összecsapásokat és benne román győzelmeket úgy venni, mint a foci meccsen a gólokat. Basarab győzött a magyarok felett, 1-0. Mintha Vitéz Mihály is egy nagy Románia összetákolásán fáradozott volna a magyarok rovására. 2-0. Ez az, amit én nem bírok, és ami szánalmas a részükről, mert a történelem egyáltalán nem erről szólt, Vitéz Mihály sem valamiféle 19. századi nacionalista indíttatásból lett Erdély fejedelme, ez csupán egyéni hatalmi ambíciója volt, köze nem volt ennek semmiféle nagyromán nacionalista célhoz, főleg a 20. században történtekhez!

Tehát amikor ilyenekkel állítanak szembe, hogy hány román győzelem volt, akkor nem a történelemről beszélnek, hanem a maguk nacionalizmusát puffogtatják, és minden nacionalizmusnak van egy ellensége, a román nacionalizmus magyarellenes, hiszen a mi rovásunkra létezik. Ebből fakadnak ezek a kitöréseik. Azért nem tudsz ez ellen semmit sem mondani, mert te ilyenkor a történelemről akarsz beszélni, és akkor abból kellene kiindulni, amit a #3-as válaszomban írtam, hogy a középkorban a román vajdák a magyar királyok hűbéresei voltak. De erre már nincs fülük, mert ők nem a történelemről beszélnek, innentől kezdve viszont te nem tudsz érvelni. És ez az, ami szánalmas, ami lenézendő, mert mindig szánalmas az, akire nem hatnak a józan érvek.