Az egy magyar nábobban a Kárpáti János az ősiség miatt nem tudta volna kitagadni Abellinó unokaöccsét az öröklésből?

Lényegében igen. Az ősiség törvénye azt jelentette, hogy egy adott birtok egy adott nemesi családé volt, és a szokásjog szerint (de lehet, ez írott törvény is volt, ezt pontosan nem tudom, de) normál esetben az elsőszülött igazgatta tovább a birtokokat. Ezért szeretett volna egy utódot létrehozni az öreg Kárpáthy János, hogy ne kelljen a testvérének átadnia a birtokát, hanem az igazgatását a fia örökölje. És ezért vitatták később, hogy Kárpáthy Zoltán nem zabigyerek-e, mert ha ez bebizonyosodott volna, akkor Abellinót illette volna a birtok.

Kitagadni nem lehetett az öröklésből, mert a nemesi birtok az nem a személyeké, hanem a családé.

Ez egyébként nem azt jelenti, hogy az ilyen birtokot nem lehetett eladni, cserélni vagy a bank ne zálogosíthatta volna el (egyébként a regényben, a folytatásban meg is szerzi egy idegen pénzes polgárcsalád végül is), viszont ha az eredeti nemesi családban valaki vissza akarta vásárolni, akkor ehhez joga volt, bármikor. Vagyis ha teszem azt, az egyik nemes eladja a földjeit, vagy elkártyázza, és egy utóda, akár 100 év múlva valahonnan pénzhez jut, akkor bármikor visszavárásolhatta, és teljesen mindegy, kik voltak a tulajdonosai, vissza kellett adni az ellenszolgáltatásért cserébe, mert az ősiség szerint az adott birtok az adott családhoz tartozott.

A mai értelmezés szerint valóban keménynek tűnik, mert a mostani, kapitalista szemléletünk szerint nehezen lehet értelmezni azt, hogy ha egy földet te megveszel, pénzt adsz érte, akkor egyszer csak az előző tulajdonos előállhat azzal, hogy mégis visszavásárolja, és neked oda kell adni, mert az ősiség szerint a birtokra annak a famíliának előjoga van. Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy ha megveszünk valamit, az onnantól kezdve a miénk, az előző tulajdonosnak onnantól semmi köze hozzá.

Viszont az ősiség törvényének a maga korában megvolt a saját értelme, a középkorban óriási problémát jelentettek ugyanis a nagybirtokos arisztokrata famíliák hatalmaskodásai a kisebb birtokokkal rendelkező nemesekkel szemben. A 14. században simán előfordulhatott, hogy egy helyi oligarcha a saját katonáival megjelent a középnemes kúriájában és fegyveresen arra kényszerítette, hogy írjon egy végrendeletet, amelyben az oligarchára hagyja a birtokát. Jó, ez extrém eset, de számtalan egyéb trükközés, csalás, kényszerítés volt az arisztokraták részéről, amikkel a maguk birtoktesteit gyarapították a köznemesek rovására. A másik, hogy a köznemesek nagyon nehezen jutottak egyáltalán a nemesi birtokukba, ez több száz éves folyamat volt, és számtalan tényező volt, amik a társadalmi lesüllyedésüket, a birtokaik aprózódását, elvesztését veszélyeztették. Pl. ahogy házasodtak, úgy hozományként adtak-vettek birtoktesteket, aprózódtak a birtokok, illetve nem egyszer megesett, hogy egy ájtatosabb családfő az egyházra hagyta a birtokait a túlvilági "plusz pontokért" cserébe, az utódainak viszont ezt már nem annyira tetszett... Az ilyen dolgok miatt volt az ősiség törvénye számukra egyfajta védelem, hogy a birtok a családé, és ne kelljen félteni egy-egy hibásan gondolkodó, utódaival nem törődő családfő, vagy egy-egy agresszívebb oligarcha hatalmaskodása miatt.

Tehát pl. egy "sima" nemesi földet, ha a nemes jelzáloghitelt vett fel rá, és a hitelt nem fizette vissza, akkor a bank zálogban megszerezhette magának. Viszont az ősiség törvénye alapján a nemes (vagy utóda, vagy a családjából valaki) visszavárásolhatta, ha megszerezte rá a pénzt. Ezért volt egyébként a 19. században gyakori, hogy elszegényedett nemesi családok gazdag polgárlányokat vadásztak maguknak, hogy az így szerzett vagyonokkal visszavárásolják az ősi földjeiket.

A hitbizományt viszont nem zálogosíthatta el a bank, azt nem lehetett elvenni a családjától.