Tisza Kálmán öröksége?

Sajnos ez szerintem igaz. Tisza Kálmánnak még talán lehetősége lett volna elébemennie a reakcionárius és igen szomorú magyarosítási láznak, vagyis a testvérnemzetiségeinkkel szembeni szégyenletes, antiszolidáris erőpolitikánknak. Ezáltal talán közvetve elébemehetett volna a világháborúba való belekeveredésünknek is, és annak következményének is: a rosszat tükörképszerűen ugyanolyan rosszra fordító gyalázatos imperialista trianoni rablódiktátumnak is.

Persze pozitív irányú sorsfordítása annak meglátásával nyílhatott volna lehetőség, hogy a magyar nacionalizmus nem élvezhet semmiféle privilégiumot a nemzetiségek felett: teljesen egyenrangú tagokból álló, soknyelvű szövetséget kellett volna kötni összes nemzetiségünkkel, lényegében svájci mintára, és feladni a nemzetállam amúgy is reakcionárius ellenmondásakkal terhelt, homogenizáló-elnyomói eszméjét, továbbá lehetőleg szociális tartalmat is kellett volna adni, a korban sajnos igen nagyfokú szegénység enyhítését. Érdekes lenne itt Ferenc Ferdinánd reformterveit is felkutatni.

Szerintem egy érdekes cikk volt ezzel kapcsolatban a Rubicon 2018/10. számában a 41. oldalon:

,,Hanák Péter egyébként idővel rugalmasan engedett a [történelmi] szükségszerűség kezdeti, szigorú értelmezéséből, és későbbi írásaiban inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy ha netán mégis valamképp létrejött volna valamiféle komolyabb együttműködés a Duna menti népek között, sokat az sem változtatott volna az alaphelyzeten [...] meg is adta [..] a maga szomorú és egyértelmű válaszát [...] az önálló nemzetállamra törekvés folyamatát ez sem tudta volna megállítani, a valódi bajokat pedig Közép-Európában (ellentétben Nyugat-Európával) éppen ez okozta:

>>az elnyomott kis népek éledő nacionalizmusa többnyire maga alá rendelte a polgárosodás nagy eszméit, a liberlaizmust és a kisnépi szolidaritást, [...] az egymással ütközö nemzeti igények a demokratizálódst hátráltatták vagy csírájában elfojtották.<<

[Hanák Péter][..] úgy látta: ami miatt a Monarchia fölbomlott, végső soron ugyanazért lett olna esélytelen és kudarcra ítélve a kisnépek demokratikus együttműködésének víziója, a Duna-konföderációs terv is.

[...]

Ugyanakkor a Monarchia-kutatásban manapság élen járó amerikai történészek rendre olyan vizsgálati eredményre jutnak, hogy hogy az összetartó erők legalább olyan erősek voltak, mint a széttartó tendenciák''

Eddig a Rubicon-idézet.

Egyszóval: a történelem rendre felbukkanó kérdése, vitája itt is eldöntetlen: vajon mennyire determinált a történelem, és mennyire áll rendelkezésére egy-egy ponton a történelmi személyiségek számára sorsfordító választási lehetőség?

Ami meg a mával való történelmi párhuzamot illeti: szerintem a mával való párhuzam itt eléggé adja magát: a mai Európa-politikában az autoriteriánus populizmus, illiberalizmus vagy a túl szűk látóhatárú és víziójú nacionalizmusok formájában. Fontos kérés itt a határon kívüli magyarságunk védelme. Ennek fontosságát magam sem kérdőjelezem meg, sőt, kifejezetten elégtelennek érzem a ma rendelkezésre álló eszközöket. Azt gondolom, hogy a legerősebb eszközünk a **hitelesség** és a példamutatás lenne, amit őszintén kellene felmutatnunk, annak saját önértéke miatt (saját anyaországi cigányságunk, illetve részben az archaikus román nyelvű beás-cigányságunk felé, és egyéb megmaradt kis nemzetiségeink felé, és igen, sok szempontból a menekültek, migránsok felé is), és ezzel párhuzamosan, de nem szoros bankári stílusú elszámoltatásban, megkövetelelni szomszédainktól is határontúli magyarságunk (és cigányságunk) felé is a kulturális élet nagyobb védelmét,amire fel kellene használnunk az Unió intézményeit és eszmei értékeit is. Persze ez csak akkor lehetséges, ha ezeket az értékeket magunk is őszintén, hitelesen, belső vágyból hajtva képviseljük, saját magunk dolgaiban is. Sajnos az orbán-kormány itt egy nagyon fontos eszközt veszteget el, tesz hiteltelenné.

Ezzel kapcsolalatban persze megint egy igen régi, immár több évtizedes vita bontakozik ki. E téren néha épp az illiberális elven álló vezetés huny szemet a határontúli magayarokat ért sérelmek felett, sokszor még jobban elhanyagolva azt, mint azt az állítólag kozmopolita régi vezetés tette volna:

[link]

Ez persze egy ma már igen réginek számító cikk. A lényeg itt csak annyi lenne: Elképzelhető hogy egy, kevésbé polulista és nacionalista szemlélettel és vezetéssel, --- paradox módon --- sokkal keményebben lehetne védni a határontúli magyarság jólétét, kulturális jogait, és sokkal jobb eredményeket lehetne akár középtávon, vagy legalább hosszú távon elérni.

Most ugye meg itt van az ukrajnai nyevtörvény ügye

[link]

Noha én az Amerikai Népszavánál kritikusabban szemlélem a szomszédaink hozzáállását a határontúli magyarokhoz, és nem értek egyet pl. a trianoni béke történelmi bírálatának szinte teljes dimplomáciai tabusításával sem, de ettől függetlenül a fenti cikkben sok igazság lehet.