Leghamarabb milyen nyelvtani (!) változásra lehet számítani az angolban?

Angolban szerintem az egzotikus igeidók tűnnek el.

Illetve mivel sok angol számára problémás a they're-their-there és társai írásban történő megkülönböztetése, akkor ez elkezdhet kikopni.

Ugyanaz az igénytelenség ez, mint magyarban a -ba-be - ban-ben közti különbség, vagy az "elvagyok keseredve", tehát az igekötők közé ékelt létigék igekötővel való összeírása.

Magyarban is lenne mit gyomlálni, pl. szép hagyomány az LY használata, de mára semmi értelme nem maradt, a mai beszélők már nem használják a lágy L hangot, senki nem különbözteti meg az LY-t és a J-t, ez pl. mehetne a kukába.

Az angolban például egy jellemző ilyen dolog, már évszázadok óta zajlik, és jelenleg is nyakon csíphető, hogy a ritkább, rendhagyó igék preterite és past participle alakjai átsorolódnak a szabályos ragozásúak közé, vagy egy egyszerűbb, másik rendhagyóba. Ilyen pl. a bid-bade-bidden, amit most már inkább mindenki úgy használ, hogy bid-bid-bid. Vagy a learnt-ből learned, és hasonlók, amik már az amerikai angolban régóta sztenderdnek számítanak, ilyen és ehhez hasonló egyszerűsödésekre lehet számítani szerintem. A brit angolban van ilyen jellegzetesség, hogy I was sat, amit úgy használnak, mint I was sitting, ilyen ragozásbeli „ugrálások” is elég valószínűek a továbbiakban is. Ráadásul vannak olyan dialektusok, amikben már most tökéletesen rendben van azt mondani, hogy I have wrote. Csúnya, csúnya, igen, de csak azért, mert belénk verték, hogy hogy kell „helyesen”, de lehet, hogy 100 év múlva ez lesz a helyes.

Igeidők tekintetében... én nem feltétlen mondanám, hogy el fognak tűnni, mert ami eddig is ritka volt, mondjuk egy will have been doing az megmarad azokra a kevés, nagyon specifikus esetekre, amikre eddig is voltak. Inkább, nekem az a megfigyelésem, hogy sok esetben a present perfect helyét kezdi átvenni a past simple, olyan mondatokban, mint a what did i just watch, vagy what did you just say, ahol eLvIlEg present perfect-eket kéne használni, de erre már mindenki szαrik. Persze ezeknél a mondatoknál a just jelenléte nem közömbös. Ugyanígy a would elmúltidősödése is lehetséges: Why would you do that? ez a mondat tök egyszerűen csak egy múlt időt jelent, semmi feltételesség nincs benne, de még csak reported speech sem; sokkal inkább a used to-s múlt szokásos konstrukcióhoz van köze, ugyanis ott (ha nem nosztalgikus értelemben használjuk) lehet would.

Esetleg, még amit el tudok képzelni, amit a holy grammar szerint is még így tanítanak, hogy ilyen igéket, mint love, believe, nem nagyon lehet continuous igeidőben használni, de mostanság olyan tendencia mutatkozik, hogy mégis lehet.

Aztán még az ilyen preskriptív baromságok, ami az anyanyelviek szerint „hiba”, mégis mindenki használja. Na azok többnyire jelenleg is folyamatban lévő változások, amiket a grammarnazi-k nem akarnak elfogadni. Ilyenek, hogy a firstly vagy az irregardless szó nem létezik, de pedig hát ha használják, és mindenki meg tudja fejteni, hogy mit jelent, akkor nagyon is létezik (mint magyarul a deviszont, ledegradál. normális szavak, redundánsak, igen, mint milliárd más kifejezés is a nyelvekben)

Kiejtésben a változások sokkal gyorsabbak és látványosabbak. Erről sajnos nem tudok konkrét példákat, mert végtelen sok lenne, de az teljesen természetes, hogy bizonyos helyen emberek egy csoportja elkezd máshogyan ejteni bizonyos magánhangzókat, vagy olyan fonológiai jelenségeket hajtanak vagy nem hajtanak végre, ami más. Ilyenből rohadt sok van az egész világon, ahol angolul beszélnek.

Magyar:

az -ik-es igék ragozása... az már most totál káosz, és szerintem nagyon nagyon kevés ember van, aki minden egyes alkalommal azt mondja, hogy „eszem, iszom, alszom”. Arról nem is beszélve, hogy még aki ennyire szigorúan tartja magát az „eReDeTi” ragozáshoz (az nyilván nem mondja, hogy „egyék, igyék, aludjék”, pedig akkor azt kéne...) még azok sem mondanák soha, hogy „Vigyázz, mert lehet, hogy hazudom!” vagy azt, hogy „Szαrom rád!” noha ezek is ikes igék. (Remélem, ez nem triggereli a moderációt, mert hát sajnálom, de ha az ember nyelvész, akkor a trágár szavakról is muszáj beszélni, mert azok is a nyelv részei.)

Hány/hányik? az emberek egy részének ez, a másiknak az (nekem pl. utóbbi), viszont aki ikes-ként mondja, az sem mondaná soha, hogy „fu halod mindjárt behányom”

Ezzel szemben ott van a könyörög ige, ami nem is ikes, de le merném fogadni, hogy a grammarnazik azt mondanák, hogy „Könyörgöm!”

A jövő idő valószínűleg teljes el fog tűnni. Egyszerűen nincs rá szükség. Most még egyszer az első mondatot: A jövő idő valószínűleg teljes eltűnik. Személy szerint nem érzek semmiféle különbséget a kettő között, esetleg annyi, hogy fókusz esik az igére, de az meg nem feltétlen az igeidők kérdéskörébe tartozik. „Délután le fogok menni a boltba. Mit is fogok venni?” Ez már számomra szinte röhejesen hangzik. Nagyon sok nyelvben, pl. ilyen a japán, csak jelen és múlt idő létezik, a jövő idő kifejezését pusztán az időhatározók végzik el... (de a jelen idő jövőként való használata még az olyan nyelvekben is létezik, mint az angol, ahol aztán nagyon meg kell válogatni, hogy most melyik future-t kell használni, miközben a „going to” is alaktanilag egy folyamatos jelennek számít, és akkor még ott a present simple meg a continuous a jövő idő kifejezésére).

Meg azt gondolom, hogy egy idő után egyre elfogadottabbak lesznek a „ledegradál” típusú igekötős igék, hiszen már most senki sem akad fenn azon, hogy átkonvertál, beimportál, áttranszformál, leamortizál, eldeformálódik, stb. Szerencsétlen ledegradál van csak ennyire a reflektorfényben, de majd megunják az emberek, hogy úgyis mindenki mondja, és lehetetlen legyőzni (meg nem is kell). De ugyanide tartoznak az ilyen szavak is, mint a „hatékonytalan”, amit hallottam már elit budapesti gimis tanár szájából is, teljesen rendben van, azt jelenti, hogy hiányzik belőle a hatékonyság; vagy az ilyen kiüresedett, „túltoldalékolt” igék, mint a hallatszódik, látszódik, érződik (ezek eredetileg hallik, látszik, érzik lennének, de ezeket már senki nem mondja így, aki nem 120 éves).

A magyarban is vannak kiejtésbeli változások. Pl. a fiatalok körében megfigyelhető (kivéve bizonyos nyelvjárásokat), hogy nem olyan sztenderd Á-t mondanak, hanem olyan Á-t, amit picit már szinte É-nek lehetne hallani (tehát előrébb képzett). Meg lehet hallgatni ilyen számokat, pl. ÚÚÚÚÚÚÚÚristeeeen, ki ez a láááány, ki ez a láááány, na ebben a „lány” szó határozottan nem az a hátul képzett, legalsó nyelvállású Á, ami egy tankönyvi Á lenne. Mondjuk olyan Zámbó Jimmy-s „Átvirrasztott éjszakák” 😂

De pl. senki nem mondja ezeket sem, hogy „erre, arra” így, hanem mindenki azt mondja, hogy „eere, aara”, és itt még azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy ezt a változást a legprecízebb emberek sem veszik észre. Az /r/ perdülete amúgy is sok nyelvben csökkenő tendenciát mutat, pl. a spanyolban is.

-ba/-be illetve a -ban/-ben: szinte biztos, hogy a -ban/-ben kiejtésben el fog tűnni. Maroknyi ember mondja ki azt az /n/-t a végén normális beszédben (kb. ugyanazok, akik ilyen eszem/iszom/alszom-okat mondanak)

„Köbö”. Nem is tudom mikor hallottam utoljára teljesen kimondva azt, hogy „körülbelül”, esetleg ha beadandóban a karakterszámot akarom növelni (mondjuk, akkor lehet, hogy azt írnám inkább, hogy „hozzávetőlegesen”, mert az még több karakter :D)

Most így változik a nyelv, aztán 100 év múlva megint máshogyan fog, ez már csak így fog menni, amíg létezik az ember és használ nyelvet. Számtalan dolgot lehetne még felsorolni mind az angol, mind a magyar esetében is, és akkor még bele sem mentünk egyes szavak, kifejezések jelentésébe, amik igazán kaotikusan ingadoznak összevissza, és baromi gyorsan.

Az előző választ felpontoztam, mert nagyon alapos és hasznos, de...

... úgy érzem, hogy főleg a magyar nyelvben a példáid elég szűk földrajzi területről származnak. Amiket írsz, főleg kiejtésben, számomra teljesen ismeretlenek, főleg az erre-arra, a ba-be-ban-ben sem annyira egyértelműen kopik ki (főleg nem annyira, hogy a naftalinszagú -ik-es ragozókhoz lehetne kötni), a köbö-t ezerből egyszer hallom, a másik kétszáz az kimondott körülbelül, és még 799 esetben kábé.

Ne ess abba a hibába, hogy csak a saját benyomásaidra hagyatkozol nyelvészként! 50-100 km-rel, vagy egy nagyvárossal odébb (odább, arrébb, arrább... :) ) teljesen más nyelvhasználattal találkozhatsz.