Amikor a latinra holt nyelvként hivatkozunk, akkor egyszerre van igazunk, és egyszerre tévedünk?

Nem, mert a holt nyelv pontosan azt jelenti, hogy senkinek nem az anyanyelve. (Persze lehet merengeni a szóhasználaton, de az már kb. annyira "komoly" kérdés, mint hogy tévedünk-e, ha a vasbeton talpfát is talpfának nevezzük...)

Egyébként viszonylag sok ember megtanul a világon latinul, bár elsősorban olvasásra, esetleg írásra használják, és csak kis részük tudja folyékonyan beszélni is, őket ma kb. 2000 főre becsülik.

A latin nyelv nem pusztán egy holt nyelv, mint a hettita, hanem egy klasszikus közvetítő nyelv (kicsit olyasmi, mint amilyen az attikai görög, szanszkrit, vagy a klasszikus kínai volt máshol), amelyet a nyugat-európai egyházi, később világi elitek használtak a kommunikációra.

Egyetlen előnye az volt, hogy mivel a latin nem volt senkinek sem az anyanyelve, ezért az írott nyelv az évszázadok során nyelvtanilag lényegesen nem változott. Ha valaki egyszer elsajátította, ugyanúgy megértette az ókori, középkori, valamint kora-újkori szövegeket.

Bővebben:

[link]

Létezik egy szerencsére elég aktív közösség.

Sajnos latin anyanyelvű ember valószínűleg nem létezik — szégyen de így van.

A dolog nem is annyira önmagában a latin miatt szégyen, hanem mert a kis moribund, évről évre tucatszám eltűnő törzsi nyelvek megmentésére sincs szervezett mód. Ma éljük a történelem egyik leggyorsabb nyelvkihalási hullámát. Ha nem sikerül egy normális posztmodern jövőt megteremtenünk, majd akkor ott állunk a ma még úgy-ahogy meglévő ötezer nyelv helyett tizenöt ,,piacképes'' nyelvvel egy ilyen Idiocracy-szerű világban.

A különös az, hogy ami ma látbányosan nem megy — nyelveket, kisközösségeket megmenteni — az valaha az ember őskorában semmi gondot nem okozott: természetes volt a kisebb közösségek változékonyságának fenntartása. Ma is vannak olyan törzsi társadalmak, ahol egy sima egszerű átlagos vadász akár öt nyelvet is beszél, és nem valami kivételként, hanem a helyi vidék természetes diverzitásának részeként.

[link]

A modern világ megteretmett ugyan néhány sikeres nelvmegmentési, revitéizációs példát is (bár ez inkább sajnos a kivétel), de azt is általában csak valami árán. Viszonylag sikertörténet volt a háber nyelv valamilyen értelemben való revitalizálásása — de ez sem úgy történt, hogy valami ősi-új poszmodern közösségteremtési folyamat révén megvilágosult volna az emberiség, és valami grassroot anarchokommunista közösségek hozták volna vissza az ősi idők természetes nyelvi diverzitását modern keretek közt. Nem, sőt, a héber megmentése közben a jiddis majdnem kihalt. Ma lényegében csak a nemzetállamokat ismerjük, amelyek a fűnyiróelv alapján működnek: pár tucat viszonylag karbantartott nemzeti nyelv, miközben a nyelvjárások vagy a nemzet-alatti közösségek nyelveinek meg befellegzik (európában a cigány nyelvjárásások sorsa ez, és paradox módon ugyenennek a csőlátásnak a sorsában osztozik a latin és az ógörög is, noha más formában).

Nyilván a Covidot követő másdik nagy világjárvány után — ami valószínűleg a harmadik vkilág népeinek mérhetetlen szegénysége, nyomorban élése miatt fog bekövetkezni — ez a helyzet talán változni fog, és az emberiség a demokráciát, a fejlődést valamiféle globális szegénység, és nyomorfelszámolási program keretében fogja megmenteni, amelynek során a kisebb, nemzet alatti közösségek, vadnépek újra szerepet kapnak, a nyomor eltűnik, az őskommunizmus valami modern közgazdasági matematikai elmélet kiigazításának keretében megújult formában visszatér, és az indián, egyéb bennszülött nyelvekmeg új reneszánszukat fogják megélni, természetesen az életközösségek, őserdők megmentésével párhuzamosan.

Európában ennek helyi vetülete lesz majd a cigány nyelvjárások revitalizálása, és — visszatérve a kérdésre — a latin és az ógörög nyelv is fog kapni egy enyhe revitalizációt, lesz egy pár tízezres élő nyelvi anyanyelvi közösségük. Az antik kultúrkör egyes értékei majd erősen újraértelmezett formában fognak újra megjelenni, szervesen integrálva egy különös, a szegénységet, nyomort nem ismerő, mai szemmel nézve kissé kommunisztikus, de egyébként fejlett, a végtelen tudományos fejlődést követő világban.

Folytatás:

A kérdésre szorosabban válaszolva:

Szerencsére a jelenleg létező latin közösség elég erős ahhoz, hogy valóban valamelyest kérdőjelbe lehessen tenni a latin nyelv teljesen „holt” mivoltát - végülis léteznek élő vlogok (Satura Lanx), előadások (Paideia Institute), társalgás (ez valószínűleg már magánúton a közösség egyes tagjaitól kért/vett videóórákban).

Ha valaki nagyon akar, fenn tud tartani egy erős írásos-hallásos szövegértést, nagyon különleges esetben akár aktív beszédhasználatot is. Ez valószínűleg senkinél nem anyanyelvi szintű, de egy jó aktív idegennynyelv-használat szintjét elérheti, és lehetnek erre kisebb élő fan-közösségek.

Igen.

Holt nyelv-e?

Ha az a definíció, hogy amely nyelvnek nincs anyanyelvi beszélője, az holt, akkor igen.

Erre feltehetjük a kérdést: De mikor halt ki? 476-ban? 775-ben? Vagy valamely más időpontban?

Erre a válasz: A latin nyelv nem halt ki, hanem nyelvjárásai átalakultak, és még ma is beszélik őket világszerte.

Van egy latinos közösség, ami aktívan használja a nyelvet.

Holt nyelv?