Ha Hitlernek sikerül a zsidókat, és a számára alacsonyabbnak tartott emberi csoportokat kitelepíteni Madagaszkár szigetére, vagy máshová, kívül Európa területén. Milyen lett volna az akkori, és jelenkori megítélése?
Mert elvileg a franciák akadályozták meg azt hogy Madagaszkárra telepítése őket. A kezdeti időkben ugyanis sokan megvásárolhatták a külföldre vándorlás lehetőségét.
Egész a háborúig az volt a stratégia, hogy hagyják csak el maguktól Németországot a zsidók a fokozódó jogfosztottság és az ellenséges hangulat miatt. És ez működött is, egészen a háborúig.
Mivel nem sikerült az előbbit kivitelezni, jött a gettósítás, majd a koncentrációs táborok, illetve a megsemmisítőtáborok. Ezt nevezte Hitler a zsidó kérdés végső megoldásának, ugye.
Tehát, ha Hitlernek sikerül, vagy egyáltalán szándékában áll az előző forgatókönyvet végrehajtania, milyen lenne a megítélése?
Abszolút értelmetlen kérdés. Végül is mi a kérdés?!
Semmit nem tudsz történelemből.
"Mivel nem sikerült az előbbit kivitelezni, jött a gettósítás, majd a koncentrációs táborok, illetve a megsemmisítőtáborok. "
Ez marhaság.
Nem csak Madagaszkárra. A többi országnak is felajánlotta hogy befogadhatják a zsidókat csak senkinek sem akaródzott annyi embert befogadni.
De ha sikerült volna szerintem ugyan úgy lenne valami ok arra hogy utáljuk.
Lásd: az első világháború után is mindenki utálta a németeket pedig akkor még nem is volt holokauszt
Nem fogsz hasznalható választ kapni, GyK ezer éve csak az "oj gevalt, a magyarok kiirtott rabszolgák lettek volna ám" szöveget járatja. A zsidókat leginkább a szokásos, ma is gördülékenyen menő gazdasági és erkölcsi rombolásuk miatt utálták. Ezek közül az elrölcsit egyszerűbb megérteni. Példa: zsidók irányította Weimari Köztársaság - pornográfia, prostitúció (anya-lánya páros, kisfiúk, koslányok, transzvesztiták), drogok, alkoholizmus, fajgyalázás, művészetek züllesztése.
Ma - pornográfia (egyre betegebb, tudatosan erőltetett kategóriák), drogok, a művészetek tönkre vannak téve, semmi új nem születik, fajgyalázás promotálása (keress egy (1) darab műsort/klipet/reklámot/plakáot, ahol egy egy rasszhoz tartozó fiatal pá van, ugyanolyan rasszú gyerekekkel.
A kérdésedre válaszolva: valószínű, figyelembe vették volna amiket említettem, és üdvözlendőnek tartanák az európai kultúra túlélését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!