Eredendően a jó az, ami összeegyeztethető az emberi természettel, a rossz az, ami nem – csakhogy az kulturális teljesítmény függvénye, hogy mit tudunk (és abból mit vagyunk hajlandók) összeegyeztetni a természetünkkel, és mit nem. (Itt persze emberi természet alatt nem egyszerű ösztönökre kell gondolni, hanem a Homo sapiensnek azokra az összetett pszichés adottságaira, amik minden emberben közel egyformák.)
Hogy az elején kezdjük: amikor a 20. században elszigetelt kőkorszaki kultúrákat kérdeztek róla, hogy szerintük mi a jó és a rossz, akkor először is nem értették a kérdést, aztán amikor sikerült elmagyarázni, akkor végül olyanokat mondtak, hogy ha elmegyünk a szomszéd falóba megölni a harcosokat és elrabolni a nőket, az a jó, és ha velünk történik ilyen, az a rossz.
Ez a helyzet igazából még nagyon sokáig szinte csak annyiban fejlődött, hogy a "mi", a "velünk" egyre nagyobb csoportokat, társadalmakat is jelenthetett, de soha nem mindenkit. Nézd meg az ókori világ egyik kedvenc hősét, Héraklészt, aki bármilyen ocsmányságot megtett, ha feladatba kapta, és eszében nem volt megkérdőjelezni, hogy az "jó" volt-e – ahogyan az ókori embernek sem, hacsak nem ismert magára az áldozatokban. Ha figyelmesen olvasod az ókori műveket, gyakran fel fog tűnni az egyetemes jóság hiánya, kivéve persze, amikor az egész történet egy közösségen belül játszódik, ezért ott mindenkinek kijár a jó.
A mai értelemben vett, egyetemes jó és rossz, ami mindenkivel szemben érvényes, nyugaton szigorúan véve csak a kereszténységgel jelent meg, mert előtte elvben sem igazán terjedt el olyan, hogy a világon mindenki egyformán embernek számít. Legfeljebb a jövőben álmodoztak ilyenről, mint pl. a zsidó vallás.
A gyilkosság ehhez képest elég egyszerű téma, bár összefügg a fentiekkel: a gyilkosság mindig is azt jelentette, ha megöltél valakit, aki ugyanolyan ember, mint te. (A kőkorszakban ez jobbára csak a saját törzsedet, azaz faludat jelentette.) Annak a megölése nem volt gyilkosság, akit nem láttak "igazi" vagy teljes értékű embernek, akit dehumanizáltak. A gyilkosság lényegében egyetemes emberi fogalom, a különbségek abban vannak, hogy mikor kiket "sikerült" ehhez eléggé dehumanizálni. Persze voltak/vannak olyan elmebeteg ideológiák, ahol azt is kivégzik, akit embernek tekintenek, de mindig is nyílt titok volt, hogy az bizony gyilkosság, még akkor is, ha megmagyarázták, hogy „abszolút szükséges”. (Jogos önvédelem során viszont nem szokás szándékosan ölni, hacsak az áldozat nem lát más lehetőséget a túlélésre, és a "megítéléstől" függetlenül ő azért lehet, hogy nagyon is gyilkosságként fogja megélni.)
Természetesen nincs arra definíció, hogy mi a rossz, mi pedig a jó. Csak ostobákkal lehet elhitetni, hogy az ember ezt valahogy a természetéből adódóan tudja. Nem tudja eredetileg, de mgtanítják neki.
A Heller Ágnestől egyszer azt hallottam egy riportban, hogy a filozófia egyik megválaszolhatatlan kérdése, honnan tudjuk, mi a rossz, meg a jó. De nem fejtette ezt ki bővebben, a kontextusból arra következtettem, hogy valamilye természetfeletti eredetre utalt. Az ember egy ilyen okos nőről azt feltételezi, hogy tudja mit beszél, de lehet, hogy csak nagyot akart mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!