Hogyan lehet a mai kor emberének tisztán látni a történelmet?

Nagy távlatból:)

Az holokauszt már elég rég volt, de sok vitás kérdés van. Kb a ii. vh a jó távlat. Azt már nagyjából lehet tudni. Ami utána volt az homályos.

Egy történelmi esemény bizonyos elemei fontosak, meghatározók, más elemei lényegtelenek, mert nem befolyásolják az esemény lényegét. A Holokauszt például megtörtént, szervezetten, módszeresen, haláltáborokban milliós áldozattal. Ez lényeges tény, csak az őrültek és beképzelt tudatlanok vitatják. Ugyanakkor, ha az esemény minden részletéről nem készül vagy elveszett hiteles dokumentáció, akkor az többé nem tudható meg. Például a halottak pontos száma vélhatően ismeretlen, ezért lehet vitatkozni, hogy mondjuk 5 millió ötszázezer vagy 5 millió ötszáztízezer. A halál oka legtöbbször gáz, de volt agyonverés, lelövés, éhhalál fagyhalál és sok más is. Ezek a különbségek azonban nem befolyásolják az esemény tényét.

Ahogy a honfoglalás is tény, de mivel senki nem jegyzetelt akkor, ezért lehet vitatkozni, hogy egyszerre vagy többszöri alkalommal érkeztek, 400 ezren vagy ezerrel többen voltak-e.

Még annyit: tudós nem vitatkozik, tényeket közöl. A másik vitathatja a forrás hitelét, pontosságát, azaz bizonyítja, hogy az nem úgy, nem annyi.

Tisztn látni egyébként módszeres megismeréssel lehet, mert ha elég sok tényt ismerünk, azokat összevethetjük és a nem logikus, ellentmondásos részeket kiszórhatjuk. A tisztánlátás ebben és mindenben az ismeret mértékével arányos.

Amióta a politikai propaganda (azaz irányított narratíva) létezik, azóta elég reménytelen a tisztánlátás. A Holocaust pont jó példa erre, ahol a történelmi megismerést erősen befolyásolja az érzelmileg fűtött és/vagy politikai narratíva, minden irányból.

A legtöbb történelmi eseményt utólag valamilyen konszenzusos narratíva ír le, ami nem maga a szent tudományos igazság, hanem egyfajta közmegegyezés, ami a téma szakértői között jön létre. Ezeket időről-időre meg is kérdőjelezik, amikor új források, új értelmezések vagy ideológiák bukkannak fel. (Ld. pl. az amerikai történelem napjainkban zajló, ideológiai alapú átértelmezését.)

A kérdésedre: szerintem a narratívaháború boncolgatása helyett a történelem személyes, emberi szintjei az érdekesek. Levelezések, naplók, memoárok, azaz a hétköznapok emlékezete. Ugyanígy a szépirodalom is remek forrás lehet egy-egy korszak megismeréséhez. És nem kell feltétlenül magas művészetre gondolni, pl. Jules Verne könyveiből egész jól átélhető az 1800-as évek második felének korszelleme, látható a gyarmati rendszer, a tudományos gondolkodás, a társadalmi hierarchia, hétköznapi emberek élete.

A kutatók között természetes, hogy vita van, ez a szakma része. Megjegyzem, ezek szakmai viták, amelyek tudományosan alá vannak támasztva. Ha mindenki egyformán gondolkodna mindenről, azt nem tudománynak hívnánk, hanem dogmának. A tudománynak nem is célja, hogy mindenki egyformán gondolkodjon. Ezen belül a történelem tudományának sem célja, hogy megmondja az "igazat", ahogy azt a laikusok képzelik.

Pl. vegyük trianont. Ezt a kérdést nagyon sokféle módon lehet megközelíteni. Egy diplomáciatörténész a nemzetközi politikai helyzetet kutatja, egy gazdaságtörténész a gazdasági aspektusait látja inkább a dolgoknak, egy magyar viszonylatokat vizsgáló politikatörténész pedig ismét a maga nézőpontjából szemléli. Ugyanarról a kérdésről lehet, hogy nem fogják ugyanazt gondolni, mert mindenkinek megvan a maga nézőpontja, a maga perspektívája, ezért szakmai vitát folytatnak egymással. De az ilyen vitáknak nem is az a céljuk, hogy egymást meggyőzzék, hanem hogy egymás szemléletét tágítsák (persze, ha valaki tárgyi tévedésben van, akkor az más kérdés). A történészi munkát inkább így kell elképzelni, soha senki nem fogja megmondani, hogy "ez így történt, és kész". Mindig lesz olyan, aki új szempont alapján vizsgálja, és mindig lesz újabb forrás, amit még vagy nem fedeztek fel, vagy nem értelmeztek megfelelően, vagy egy új forráshoz képest nem gondolták újra. Ennek megfelelően folyamatosan változik, bővül az ismeretanyag, ha valaki egy kérdést kutat, akkor azt azért teszi, mert hozzá akar tenni vagy frissíteni akarja azt a tudást, amit előtte vagy vele párhuzamosan mások is hozzátettek az adott kérdéshez. És az ilyen történész azzal is tisztában van, hogy a jövőben az ő nézőpontjához is hozzá fognak tenni vagy el fognak venni belőle újabb és újabb források, nézőpontok, látásmódok alapján.

A politikai nézőpontot nem tekinteném tudományos nézőpontnak, néha valósnak se. A politikai álláspont egy eseményről elsősorban attól függ, az adott esemény illeszkedik-e az adott kurzushoz. Ha nem, kisebbítjük, szélsőséges esetben hamisítjuk, ha igen túldicsérjük.

Éppen ezért történelmi eseményt a történész szemszögéből vizsgálunk. Egy másik problémakör, ami itt is gyakran megjelenik, mint fentebb részletezték, egy esemény számos szempontból vizsgálható. A témában kevéssé jártas olvasó ettől elbizonytalanodik, mert nincs lehetősége mérlegelni. Szinte általánosnak mondható jelenség, hogy az eseményeket igyekszünk saját képességeinkhez egyszerűsíteni, ettől válik az érthetővé (gyakran egyben hamissá). E probléma kezelése egyféle lehet: ismereteinket bővítjük, sokféle dolgot elolvasunk és ezeket egymás kiegészítéseiként kezeljük, a nagyon kilógó megállapításnak utánanézünk. Eleinte e elég nehéz, de bele lehet jönni.