Aki a társas hierarchiákat nem veszi figyelembe azt utálják?

Én is ilyen vagyok.

Nem utálnak, de nem is nagyon keresik a társaságomat az emberek.

Én úgy vettem észre, hogy az emberek nagyon nagy többsége nagyon szereti ezt a hierachiás dolgot, szereti tudni, "hol a helye", szeret felnézni, irigykedni azokra, akiket feljebbvalónak lát, és szereti lenézni, lesajnálni azokat, akiket meg maga alatt lát, szereti kifejezni is másokkal szemben, hogy a hierarchiában hova sorolja őket, és el is várja, hogy őt is sorolják be.

Végülis nagyjából ez a természetes emberi, szociális viselkedés.

Épp ezért egyszerűen nem tudnak azzal mit kezdeni, ha valaki egész egyszerűen kivonja magát ebből a "játékból".

Akik nem tudják magukat elhelyezni a koordináta rendszerben, azok gyakran esnek abba a hibába, hogy más dolgába ütik az orrukat. És olyan dolgokkal foglalkoznak, ami nem az ő kompetenciájuk. Hogy ennek ezt így kéne csinálnia, annak meg azt amúgy. Ahelyett, hogy a saját dolgukkal foglalkoznának. Azt meg, hogy a saját dolgukat milyen szarul csinálják, azt észre sem veszik.

Szóval azokat utálom, akik más szemében a szálkát észreveszik, de a sajátjukban a gerendát se...

Ha valaki nem tartja emberileg többre vagy kevesebbre magát másoknál, az pozitív tulajdonság. Ha egy főnök emberként kezeli a beosztottjait, és nem gondolja magát mindenben okosabbnak, vagy értékesebbnek, az a jó munkahelyi légkör alapja tud lenni. Fordítva, ha egy alkalmazott nem gondolja magát kutyának, az is teljesen rendeben van.

Viszont, a problémák ott szoktak kezdődni, mikor a beosztott elfelejti, hogy ki a főnök, és hogy egy munkahelyen van, ahol nem szívességet tesz azzal, hogy elvégzi a munkáját. Innen szokott kezdődni a korábbiak félreértelmezése, és a csináld meg te, ne ugráltass engemet hozzáállás.

Szóval nem, nem a társadalmi hierarchia nem figyelembe vételével szokott a baj lenni, hanem azzal, hogy a nagy osztályharcos összekeveri ezt a munkahelyi hierarchiával. Utóbbi egy munkahelyen sem tolerálható. Ha jó a kommunikáció és a munkahelyi légkör, akkor persze minden megbeszélhető a felettessel, de attól még ő marad a főnök, és övé az utolsó szó a munkahelyi feladatokat illetően.

Nemcsak általános így, de ellentmondásos is. Van néhány szabály, amit ugyan ember alkotott, de a természet mintájára. Kivonhatod magad ezekből, de hamar rájössz, hog rosszul jártál. Ha nem jössz rá, meghalsz. Ahogy a gazella is a prérin, ha elcsatangol.

A hierarchia természetes dolog. A munkamegosztásból kialakuló szerepvállalalás, az emberek sokfélesége miatt van, nem elkerülhető. A jelen bonyolultsági szinten problémákat megoldani csak csoportosan lehet, és e problémák jó része életbevágó (egészség, energia, víz, élelem stb.). Ennek szervezése szakértelmet igényel, és hierarchiává álló szerepeket, az emberi képességektől függően.

A csoportba tartozás szintén természetes emberi szükséglet. Egyedül csak vegetálni lehet, csoportban van kényelem, biztonság, rendszer. A folyamatok átlátása senkinek sem megy teljes egészében, sokaknak meg alig. Nyilvánvaló a társas állapot, amiből pedig következik az alkalmazkodás.

Csakhogy a sokféleségbe beletartozik a nem kívánt tulajdonságok sokfélesége is, azoké, amik megnehezítik a hierarchiába és a csoportba való beilleszkedést. Ha a főnököd egy pöffeszkedő senki, aki a hatalmát megalázásra használja, utálsz ott lenni és igazad van. Ha a főnököd egy gondoskodó, visszafogott segítő lény, élvezni fogod a helyet és igazad van. HA ak kollégáid kiállhatatlanok, nem szeretsz munkába járni, ha barátságosak, jól fog esni egy kötetlen beszélgetés.

A hierarchia és csoport nemcsak természeti szükséglet, de nélkülözhetetlen az élethez. Ezért ezek működéséhez alapvető érdek tartozik, és ezt a működési szabályzat határozza meg (országban alkotmány, törvények, cégnél belső szerződés, kisebb társaságban íratlan szabályok, szokások formájában). Ezek segítenek a beilleszkedésben, a kommunikációban, az együttműködésben, de az abnormális helyzetek kezelésében is. Csakhogy ezeket emberek használják, ezért ezek a szabályok pontosan annyit érnek, amennyit az őket használó emberek. Silány közösségben a tökéletes szabály se ér semmit, kiválóban a hiányos és hitvány is jól működik, mert korrigálnak.

Ezért fontos a kreatív, önellátó ember. Az önellátás itt azt jelenti, a közösség minőségének alakításában tevőlegesen és együttműködően veszel részt. Minél nagyobb egy közösségben az aktív emberek száma, annál jobb, mert ezek mindannyian magukénak érzik, míg a a többi nyűgnek, fölösleges elviselendőnek fogja tartani. Nem véletlen a mondás általánossága: a saját kölykét mindenki szereti (aki nem, az orvosi eset).

Az az ország éppen attól elviselhetetlen, hogy mindent egy ember akar benne megmondani. A többi nem érzi sajátjának és utálja. A feladatát úgy is végzi. Csoda ha minden silány? A tárgyak, a környezet, benne maga az ember és kapcsolatai is. Csoda, ha mindenki individualista akar lenni? Nem, de észre kéne venni a hiányzó jó oldalt is, nemcsak a meglévő rosszat.