Mikor és miért hagytak fel a latin nyelv használatával?

"A középkor elején a latint nagy területeken beszélték anyanyelvként Európában, köztük Rómában is. Azonban a vulgáris nyelvjárások egy idő után annyira eltávolodtak az iskolában tanított nyelvtől, hogy már külön nyelveknek kezdték őket tekinteni."

[link]

+ https://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__tarsadalomtudoman..

Megjött az anyasági, szóval befizetem a gyereket a hajtásira, de először iszok egy kis szirupos vizet?

Értetted? Pedig ez felvidéki magyar szöveg. Ma használják. Mi ezt így mondanánk: Megjött a gyes, ezért befizetem a gyereket a jogsira, de először iszok egy kis szörpöt.

Oké, a mondtad mély értelmezésébe ne menjünk bele, de jól látszik, hogy magyarul is meg lehet olyan mondatokat fogalmazni, amiket csak bizonyos nyelvhasználói kör ért. És nem szakmai nyelv, hétköznapi nyelv.

Akkor lássunk egy régebbi szöveget:

"És ez óriási eltéréseket a históriai adatoktól, sőt gyakran még a költői valószínűségtől is oly quakeri igazmondó ábrázattal szokta Bakó Márton uram Szalmás Mihályné asszonyom nyakába varrni, hogy annak teljes lehetetlenség marad a hallottakban való kételkedés."

Ez az idézet a Kőszívű ember fiaiból való. Na most Jókairól tudni kell, hogy ő nagyon populáris író volt, regényeit nagy célközönségnek írta. Mégis a fenti mondat értelmezéséhez ma már némi keresés kell, hogy kik is voltak a kvékerek:

[link]

Teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy egy akkor élt ember Jókai regényeit simán megértette, de egy mai diák már sok esetben küzd a régies, ma már nem használt kifejezések miatt, amikhez sok kiadásban külön lábjegyzet is tartozik, ahol ezeket megmagyarázzák. Én is ilyen könyvből olvastam A kőszívű ember fiait, de sok esetben rohatnam gyerekként szüleimhez, hogy megkérdezzem, ez mit is jelent. Pedig a könyv 1869-ben jelent meg, még 200 éve sincs. Na most ugyanígy, ha visszamennél az időben és megdícsérve Jókait azt mondanád neki, hogy "Nagyon adom a könyveid", valószínűleg nézne rád, mint borjú az újkapura.

Most gondolj bele, hogy a saját anyanyelvünkről van szó, és mindösszesen 150 éves távlatokról. Egy olyan nyelvről, ami amúgy a médiahasználat miatt viszonylag egységes, és a nyelvjárások között sincs akkor eltérés, mint mondjuk a német esetén.

Az ókori római birodalom lefedte a Mediterráneumot, plusz időben is egy bő 1000 éves időszakot ölel fel. Most képzeld el, hogy 1000 év alatt már nem is lehet egységes latin nyelvről beszélni.

Íme egy 12. századi nevezetes magyar nyelvemlék:

"Volék sirolm-tudotlon.

Sirolmol sepedëk,

búol oszuk, epedëk"

Bizonyára ismerős, de azért látod, hogy ma már nem így fogalmazná meg a költő, ahogy a "FEHERUUARU REA MENEH HODU UTU REA" is ma már furcsán cseng.

A latin nyelv is épp ennyit változott. Csak ott még inkább kijöttek a nyelvjárások, helyi különlegességek. Máshogy beszéltek Hispániában, máshogy Rómában, máshogy Galliában. Ráadásul nem elképzelhetetlen, hogy helyi törzsek szókincsei is beépültek a nyelvbe. Erre jó példa, hogy felvidéken járva nyugodtan kérhetsz hranolkyt a hamburgered mellé, érteni fogják (hasábburgonyát jelent amúgy), az ott élő magyarok egyszerűen átvették a szlovák nyelvből. Na most képzeld el, hogy a birodalom más részein élve más idegen népekkel érintkeztek, és a szavak szép lassan cserélődtek. Így aztán a latin nyelv folyamatosan változott, átalakult. És jött az olasz nyelv, spanyol stb.

Az amit te latin nyelvnek ismersz az nem a hétköznapi latin nyelv, hanem az irodalmi latin. Az irodalmi latin maradt fenn tulajdonképpen. A hétköznapi és az irodalmi nyelv pedig ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább eltávolódott egymástól.

A nyelvi diakrónia azt jelenti, hogy egy nyelv az idő haladtával változik. Tehát tulajdonképpen a latin nyelv használatával nem hagytak fel, csak a latin nyelv alakult át annyira, hogy azt ma már olasznak, spanyolnak stb nevezed.

Ha az a kérdés, hogy az írott latin nyelv használatával mikor hagytak fel. Akkor az a válasz, hogy soha. A jogtudományban, orvostudományban a mai napig használják. Nyilván ez a fajta irodalmi és szakmai latin a hétköznapi életből egyre inkább kikopott. Az egyház a reformációt követően hagyott fel a latin nyelvű prédikációkkal, az államok nyelvhasználatából pedig a 18-19 században kopott ki a latin nyelv és váltotta fel az anyanyelv használata a latin nyelv használatát.