A dolgokat, embereket önmagukért szeretjük, vagy azért mert boldoggá tesz minket?

Azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy azért szeretünk dolgokat, mert valamilyen érzést keltenek bennünk. Hiszen a szeretet érzése a szeretetet adó fél fejében jön létre. Fizikálisan nem tudsz valamit/valakit önmagáért szeretni, csak azért tudod szeretni amilyen érzést kelt benned.

De nem feltétlenül tesznek boldoggá. Pl. egy viszonzatlan szerelem kifejezetten boldogtalanná tesz egyes embereket :( és mégis létezik.

Az emberek felnevelkedve számtalan egyéni tulajdonsággal rendelkeznek, és cselekvésükben alapvető céljuk, hogy jól érezzék magukat (ez az igényalap vetően evolúciós, és az életigenléssel hozható kapcsolatba számtalan áttéten keresztül). Egyéni igénykérdése, ki mitől érzi jól magát. Például néhány perverz esetben durva gyilkosságok is emiatt történnek. Jellemzően azonban az emberek azon igyekeznek, hogy olyan környezetben éljenek, amelyben sok kellemes érzés éri őket. Ilyen tárgyakkal veszik körül magukat, és ezt a hétköznapiéletben úgy fogalmazzák meg, szeretik őket. Végső soron ugyanez a helyzet az emberekre vonatkoztatva is, csak még összetettebben. Az ember társas lény, igényli más emberekkel való kapcsolatát, mert cselekvésével és a másik reakcióival még gazdagabb jó érzést könyvelhet el. Ezekre az emberekre meg a hétköznapokban barátként, partnerként tekint. A szexuális vágy egy speciális eset ezekben a kapcsolatokban. A kialakulása (amit nevezhetünk szerelemnek) mindenképpen a jó érzés igénye és reménye, csak az ember nem tárgy, akarata van, így előfordulhat, hogy ezek az érzések nem kölcsönösek, illetve nem azonos időpontúak (amit röviden nevezhetünk szerelmi csalódásnak, bár ez már a múltról és nem a reményről szól, ami valójában a cselekvést kiváltja).

Az "önmagukért szeretni" létező dolog, nem egyéb, mint rájönni arra, hogy a másik (tárgy vagy ember) éppen a jó érzésünk kiváltója valamilyen oknál fogva.