Lett volna esélye II. Lajos királynak arra,....?

Nem.

Egyrészt II. Lajos nem volt még 100%-ig kompetens, hiszen 1506-ban született, tehát Nándorfehérvár elfogalásakor alig 15 éves volt. (Ez a helyzet nem feltétlenül segítette a sikeres védekezést)

Másrészt I Szulejmán szeretett volna háborúzni és magyarország kis ország volt a birodalmához képest, így nem lett volna túlzottan jó tárgyalási pozicióban, azaz a valódi függetlenség megtartása így se lehetett volna megoldható...

ez egyébként történelem témába való kérdés...

A történelem tudomány....

Nem, mégpedig sok okból. Mindenekelőtt Mátyás hatalmas és tekintélyes uralkodó volt, ugyanakkor a török állam még nem volt annyira erős, hogy nagybirodalmi terveket szőjön. Ezért Mátyás köthetett szerződést, Lajos semmiképp.

Mátyás után hatalmi vákuum keletkezett, az ország a hatalmi csetepatékba süllyedt. Hogy mennyire, azt mutatta a mohácsi hadsereg is. Hírszerzés akkor is volt, Szulejmán pontosan tudta, a pillanat alkalmas. Neki felkészült serege, világszínvonalú fegyverei voltak. A magyarok szedett-vedettek voltak (ki mer profi hadsereget álmodni polgárháborúban), fegyvereik gyengék. Ez sem jó tárgyalási pozíció.

Abban a korban a direkt erőpolitika érvényesült. Az erős támadott és hódított, a gyenge behódolt. Szerződések közel egyenlő felek között jöttek létre, mikor mindkettő tudta, a győzelem esetleges és mindenképpen pirruszi.

Nem lett volna esélye, mert a török előbb-utóbb úgyis kiprovokálta volna a háborút. Nem lett volna járható út az, hogy Magyarország egymaga hosszabbítsa a békét folyton a törökkel, mert előbb-utóbb ez a töröknek már nem volt az érdeke.

Ehelyett inkább az lehetett volna a stratégiai cél, hogy egy nemzetiközi összefogást építsenek ki a törökökkel szemben, amit igazából a maga módján a magyar politikai elit meg is próbált, de ez már más okok miatt nem járhatott sikerrel.

Magának II. Lajosnak nem, ő túl fiatal volt ahhoz. Az ország vezetőinek, a régensnek stb. viszont igen.

Alapvetően gyümölcsöző volt a béke mindkét fél számára. A békét pedig kölcsönösen újították meg. A birodalom ekkor már igen kiterjedt volt, sok ellenséggel, mint a Perzsa Birodalom, Spanyol Királyság, orosz fejedelemségek, nem kellett nekik még egy.

A Magyar Királyság (tipikusan a magyar történelemben) borzasztóan rosszul mérte fel az erőviszonyokat. Ekkor ugyanis kezdett kialakulni a Habsburg hegemónia, a Habsburgok megszerezték a spanyol trónt, és császárok voltak, ezzel közrefogva a Francia Királyságot. A franciák pedig szövetkeztek a törökökkel. A magyarok pedig a Habsburgokkal, hogy kiűzzék a törököt a Balkánról. Ez vezetett végül a béke felmondásához, és Mohácshoz. A Habsburgok ugyanis nem tudtak segíteni, mert el voltak foglalva a franciákkal és a vallásháborúkkal. Szulejmánnak nem volt célja Magyarország elfoglalása ezután sem, csak a vazallussá tétele, a király halálát sem kívánta, hiszen azzal egyenesen a Habsburgok ölébe rakta volna az országot, és így is lett végül. A bevonulásukra a magyar decentralizáltság miatt volt "szükség". Igazából az Oszmánoknak is csak veszteség származott az ittlétükből.

Érdekes a magyar nemesség szerepe. Ők valahogy ellenezték Zsigmond török ellenes hadjáratait, azoknak a bukása nagyban származott a magyar urak támogatásának a hiányától. Később viszont Mátyásnál azt sérelmezték, hogy Mátyás más keresztény államokkal hadakozik, nem a törökökkel. Sokáig Mátyásról azt tartották (persze a nemes "történészek") hogy elherdálta az ország vagyonát, ami nem igaz. Ő látta, hogy az is szép teljesítmény volt, hogy egy Rumélia+Anatólia birodalommal felvette a harcot az ország, de Vad Szelim birodalma már messze túlnőtt ezen az országon. Csak azt a bizonyos birodalmat, amely képes egyesíteni a régiót, a Habsburgok hozták létre, nem pedig a Hunyadiak (sajnos).