Miért ilyen nehéz lelőni légelhárítással vadászgépeket a 2. Vh-ban?

[link]

itt leírják jobb felső blokkban, hogy kinek hány gépe volt

"233 carrier-based aircraft

127 land-based aircraft"

A probléma az, hogy a repülő nagyon gyorsan mozog, ráadásul könnyen változtathatja bármerre az irányát (adott esetben nem is a pilóta akarata miatt, hanem dobálják a légörvények). Ezt kellene eltalálni egy szintén gyorsan mozgó, de a feladathoz képest mégsem elég gyorsan mozgó lövedékkel. Mert ugye egy fény(lézer)nyalábbal simán el lehet találni még a mozgó tárgyakat is (ezért is van ilyen irányzék), de a lövedék a fénynél sokkal lassabban megy. Vagyis amikor a lövedéket kilövik még nem tudják, hogy hová kellene becsapódnia.

Mi a megoldás? Próbálkozhatunk például nyomjelzős lövedékekkel. Ez úgy működik, hogy a tárba mondjuk minden ötödik lőszer olyen, ami füstcsíkot húz maga után, azaz látható hogy hova csapódik be (a többi lőszer is). Ez jó álló célpontok ellen, de a repülő még ehhez is túl gyorsan megy és változtatja irányát, hogy eredményesen lehetne ellene felvenni a harcot. Fordítva sokkal egyszerűbb a helyzet, amikor a repülő lövi az álló célpontot, de most nem ez a kérdés.

Mit lehet még kitalálni? Sokkal több lövedék kell, akkor valamelyik csak betalál! Igen, a légvédelmi ágyúk legendásak a tűzgyorsaságukról, de ez még mindig kevés. Mi lenne, ha sörétes ágyúval lőnénk? Sajnos az apró golyók, repeszdarabok a légellenállás miatt csak néhány tíz méterig jelentenek valós veszélyt, utána már nincs meg a kellő sebességük.

Mi kellene tehát? Egy olyan lövedék, ami gyorsan eljut a repülő közelébe, majd ott felrobban és a repeszek közül néhány eltalálja a repülőt! Ehhez azonban úgynevezett közelségi gyújtó kell a lövedékbe, ami érzékeli, hogy a repülő közelébe ért és akkor robbantja fel magát. A második világháborúban ez a technika még gyerekcipőben járt. Léteztek különböző megoldások, például magyar megoldásként a repülőmotor hangját érzékelő közelségi gyújtó, de ezek nem igazán voltak megbízhatóak. Egyedül az angoloknak sikerült egy viszonylag jól működőt csinálni, ami gyakorlatilag egy radarral ellátott lövedéket jelentett. Mondjuk nagyon kellett is nekik, mert kezdetben a V1 rakétákkal nem igazán tudtak mit kezdeni, de a radarnak is köszönhetően a végén már 80 százalékos hatékonysággal szedték le őket.

Szóval a hatékony légvédelemhez a közelségi gyújtóval ellátott lövedékeket nagy tűzgyorsasággal kilövő ágyú kell. Vagy még jobb egy olyan rakéta, ami követni tudja a célt és a közelében robban fel. Mással egyszerűen csak véletlen lehetőség a légelhárítás.

Szerintem az akkori légelhárító lövegek nem úgy működtek, hogy a személyzet célba vette a repülő célpontot, majd lelőtte. Gondold el, gyorsan mozgó repülőt hogy veszel úgy célba, ha az egész szerkezetet úgy mozgatod, hogy több csavart kell egyszerre csavarni?

Szerintem inkább az volt a bevett gyakorlat, hogy rengeteg löveg lőtte vaktában az eget, tehát beszórták a légteret, az ellenséges repülők pedig vagy belerepültek vagy nem. Pl. a normandiai partraszállás előtt, amikor az ejtőernyősök kiugrálnak a repülőből, ott is a németek csak az eget lőtték, nem vettek célba konkrét repülőket, pedig azok lassabb és nagyobb célpontok is voltak, mint a vadászgépek.

De lehet, hogy nincs igazam, annyira nem értek hozzá, és biztos a fegyver kaliberétől is függ.

Tokyo bombázása őrült manőver volt, hiszen hordozóról négymotoros bombázók, amelyek nagy távolságot tudtak berepülni, nem voltak valójában indíthatók, mert vissza már nem szállhattak le rá és így is annyira meg kellett könnyíteni őket, hogy komoly bombaterhet nem is tudtak szállítani, vagyis teljes volt a meglepetés, a japánok álmukban sem gondoltak amerikai légicsapásra, ez is volt a célja az egésznek, csupán presztízs értéke volt a támadásnak.

A bombaterhet gyorsan szórták le, radarjuk nem volt a japánoknak, na és akkora volt a zűrzavar, hogy mire észbe kaptak a japánok, az amerikai gépek messze jártak.

Egyébként úgy tudom, nem mind érte el a kínai partokat, illetve többen ejtőernyőkkel kiugrottak és nyolcan japán fogságba estek.

[link]

A hajók elleni légitámadásnál figyelembe kell venni, hogy minél távolabb van a repülőgép, a légelhárítás annál hatástalanabb, csakhogy a repülők bomba és torpedóvetésére ugyanez igaz, így azoknak közelebb kellett menniük a találathoz és ezzel kiszolgáltatták magukat a légvédelem tüzének.

Az alkalmazott fegyverek, illetve azok segédberendezései, mint a hajó imbolygását közömbösítésére hivatott stabilizátor nagyon behatárolták a lehetőségeket és mint minden fegyver, a légelhárítás is sokat fejlődött a háború alatt, a kezdeti eszközök sokkal kevésbé voltak hatékonyak, mint a későbbiek, de még azokkal sem tudták később az amerikaiak lelőni az összes kamikázét, bár a többségét igen.