Hogy van helyesen? Helyi érték, vagy helyiérték?
Alaki érték, vagy alakiérték?
Szinte mindenhol egybe vannak írva ezek a szavak, de szinte mindenhol alá is vannak húzva pirossal.
Szerencsére a helyi érték benne van az AkH.-ban (meg itt is:
[link] úgyhogy a matematikusoknak nem kell belekotnyeleskedniük... :-P
(Az alaki érték meg nyilván ugyanúgy megy, bár az nincs benne, de az OH.-ban benne van az is, szintén külön.)
T. BringaManó!
Kicsit szájbarágósabban kérnénk a választ. Csak mert az 1-esben nullát kaptam.
Nem tudom, hogy mit tudnék még azon ragozni, hogy különírandó, mert így van a szótárban... :-)
A linket javítom, mert látom, hogy a GYK-webmotor nem szereti az URL-ben lévő idézőjelet:
vagy:
ahogy tetszik.
Amúgy annyi az egész – csak hogy mégis "szájbarágjak" –, hogy az illetékesek egyszerűen nem látják úgy, hogy a matematikai "helyi érték" mást jelentene, mint amit ez a szókapcsolat amúgy is jelent: a 'helyi (vagyis az adott helyhez kapcsolódó, attól függő) értéke' valaminek (matekban pl. egy számjegynek). Én sem. :-)
(Ettől persze még összenőhetett volna, és összenőhet még később is – mondjuk "a kialakult szokást megtartva" –, ahogy a "valószínűségszámítás"-t is betették a kivételek közé, kiszedve belőle a kötőjelet... Szóval a szabályzat következő kiadásában még bármi történhet – 20-30 év múlva meglátjuk. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!