Hogyan tagadom a csuklast?

A “ne” nem tagadás, hanem tiltás, noha az igealak felszólító módú.

Nem hangzik hülyén, csak szokatlan, mert ritkán használod.

A felszólító módja:

A csuklik ige felszólító módú alakja: csukoljon, illetve csukoljék (Osiris Helyesírás 581. old.). A tegező forma egyes/többes számban: csukoljál/csukoljatok, a magázó forma pedig: csukoljon/csukoljanak. A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

Mi okozza a problémát a csuklik, hámlik, ízlik, siklik stb. esetében? Az érthetőség érdekében muszáj nagyon leegyszerűsítenünk a dolgot: ezekben az igékben az -ik rag előtt olyan mássalhangzó-kapcsolat áll (ml, zl, kl), amely a magyar nyelvben szinte soha nem szerepel szótag végén, főleg akkor, ha az a szótag önálló strukturális egységet zár le (hiszen a csukl- szótő másik egységet alkot, mint az utána következő toldalék, ez talán érthető).

Hiszen van egy fontos szabályszerűség a magyar nyelvben, mégpedig az úgynevezett szonoritási sorbarendezési szabály (szonoritás = zengősség, hangzósság). Ennek értelmében nyelvünk igyekszik elkerülni, hogy szótaghatáron két azonos „erejű” mássalhangzó álljon, a csukl-, háml-, ízl- tövekben viszont éppen ez a helyzet. És ha a tövekhez még a felszólítómód jelét is hozzáillesztjük (pl. csukljon, hámljon, ízljen), akkor az eredmény már végképp idegenné válik a magyar nyelv természetétől.

És az ízeljen, csukoljon, hámoljon? Ezekben az esetekben a mássalhangzó-torlódás elkerülése érdekében egy magánhangzót toldanánk be, mivel azonban az igék ragozási paradigmájában, a többi toldalékolt alakban nem szerepel magánhangzó-betoldás (például múlt időben: ízlett, csuklott, hámlott; feltételes módban: ízlene, csuklana, hámlana), nyelvi intuíciónk joggal tiltakozik ez ellen is.

A probléma ennél azért sokkal bonyolultabb (mind a hetven igét nem nézhetjük át!), de azért bízom benne, hogy valamennyire sikerült megvilágítanom, miért igyekszünk más megfogalmazással helyettesíteni a fenti igék felszólító módú alakjait.