Helyes-e így:rendületlenül?

- Vörösmarty emlékére. -

A sok nagy úr kiment Párisba, Bécsbe,

És életét ott künn dőzsölte át.

Legtöbbet kaptak a hazai földből,

Hát legjobban feledték a hazát.

Csak egy maradt halálig hű: a költő!

Mint a madár, mely énekelve űl

Szegényes fészkén: itt maradt s dalolta -:

Magyar! Hazádnak rendületlenül!

Ha elszegődik más ország fiának,

Ha szent lantjával vándorútra kel,

Ha megvetéssel néz csekély fajára,

S kis nemzetét nagyobbal váltja fel:

Dúsgazdaggá lesz s Európa-szerte

Nevére hallgat a kiváncsi fül.

De itt maradt. És ezt dalolta híven,

Csak ezt: Hazádnak rendületlenűl!

E földből itt, bár nagygyá te daloltad,

Kevés jutott osztály gyanánt neked.

Mégis te voltál mindnél gazdagabb úr:

Te adtál vissza roppant kincseket!

Mert nincs vagyon, nincs ércek milliója,

Olyan mesés, nagy gyémánt sem kerűl,

Mely többet érne a te Szózatodnál,

Ennél: Hazádnak rendületlenűl!

A bánatos mult, bús történetünknek

Sok szép emléke, fenkölt vígasza:

Ez volt a gazdagságod! Képzeletben

Tiéd volt, költő, az egész haza!

Nagy társaságod: Árpád, a vezérek,

A had, mely büszkén Pusztaszerre gyűl,

És kardjuk élén villámlik parancsod:

Magyar! Hazádnak rendületlenűl!

A nyelv pompáját öltötted magadra

Mint egy király. Azzal takartad el

Vékony szerencséd. De föl-ért e köntös

A trónusok bíbor-kelméivel!

Végig himezted bűbájos szavakkal,

S király-palástod legfőbb díszeűl

Rátűzted ezt a fényes drága-gyöngyöt:

Magyar! Hazádnak rendületlenűl!

Multunk fölött dicsőn borongva szállasz,

És szárnyalás nincs több ilyen magas!

A legnagyobbak is tőled tanultak

Röpülni, tőled, ó királyi sas!

Még a világ legbüszkébb csalogányát

- Hasonlót földünk többé sose szűl -

Petőfit is te oktattad ki ezzel:

Fiam! Hazádnak rendületlenűl!

Mi, unokák is, édes fájdalommal,

Bús hévvel nézünk a magasba rád!

Tőled tanultuk, mester, hogy szeressük

Forrón e sokszor hálátlan hazát!

Hogy itt szenvedjünk s itt legyen a sírunk,

Ha testünk majd e föld porába dűl!

Hogy végóránkig azt mondjuk, amit te:

Igen! Hazádnak rendületlenűl!

Míg bennünk szív lesz, hogy szeretni tudjunk,

Míg érezzük, mi a valódi szép,

Míg büszkeségét gyáván eldobálva

Meg nem tagadja önmagát e nép...

Míg nem leszünk olyanná, mint a holt víz,

Mely északon örök fagypontra hűl:

Nagy, szent hűséget esküszünk lobogva

Neked s hazádnak, rendületlenül!