Darázs - darazsat. Balázs - Balazsat? Miért nem?

Itt elmagyarázza

https://www.youtube.com/watch?v=SLGtzsu6b-Y

A nyelvben vannak ilyenek, hogy két dolog analógnak tűnik, de mégsem analóg. Lehet mögötte valami elfeledett szabály vagy csak véletlenszerűség.

Nézd például, nem csak a darázs meg a Balázs ilyen: kéz, szűz, víz, tűz, tő, cső: mindben rövidül a magánhangzó tárgyraggal, a tő meg a cső még egy kötőhangot is kap, hogy illeszkedni tudjon a sorba: kezet, tüzet, vizet, szüzet, tövet, csövet. Az méz, bűz, fő meg nem ilyen: mézet, bűzt, főt. Most vagy ráfogjuk, hogy ezek mind kivételek, vagy elfogadjuk, hogy valamiért az egyszótagú, mássalhangzóval kezdődő és hosszú magánhangzót tartalmazó főnevekben néha rövidül a magánhangzó, néha meg nem. Sőt, nem is kell egyszótagúnak lennie a rövidüléshez (kenyér, kenyeret; tenyér, tenyeret, bogár, bogarat), de ott sem mind követi (fehér, fehéret; talár, talárt, kalács, kalácsot).

Az ilyen analógnak tűnik de mégsem az veszi rá az emberek egy részét arra, hogy a muszájt ly-nal írja (mert olyannak tűnik mint az uszály vagy a király, pedig a papagáj is j).

Szerintem, visszatérve a tárgyragos rövidüléshez, valószínűleg van valami rejtett hangtani vagy hasonló szabály, ami miatt a főnevek vagy ebbe vagy abba a csoportba esnek, amit nem tudatosan, hanem ösztönösen alkalmazunk.

Egyszer már megkérdezték ezt, és szerintem az első válaszolónak van igaza: . a darázs régi magyar szó, a garázs pedig új keletű.

Lásd:

https://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__helyesiras__42701..

:)

Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",

ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".

Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",

nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".

Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",

amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".

Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?

Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;

hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?

A darázs, parázs, rozs, pajzs, törzs... eredetileg is magyar, vagy ősidők óta meghonosodott kifejezések: darazsat, parazsat, rozsot, pajzsot, törzset.

A Balázs (Blasius), szolfézs, rúzs, imázs, garázs, rizs, ánizs, bagázs, manézs, blamázs, masszázs... eredetileg idegen eredetű szavak. De általában a -zs végű magyar nevek is csak -t ragot kapnak: Kolozs, Kolozst.

Az olyan idegen szavakban, ahol eleve mássalhangzótorlódás van, pl. bridzs→bridzset, oda újfent bekerül a közbetoldott magánhangzó.

A "varázs" szavunkra viszont nincs ötletem, talán ez sem ősmagyar kifejezés (megfelelője, a "mágia" viszont az), erre utalhat a szó "kurta" tárgyragja: varázst - egyes etimológusok szerint a varázs szláv áttétellel került a magyarba (vražiti = kuruzslást végezni).