Ki szerint melyik a leghitelesebb IQ teszt?
Ami ingyenes:
Ami fizetős:
Más hiteles tesztről én nem tudok. Viszont, amit érdemes tudni…
~ ~ ~
Az IQ-nak önmagában nincs értelme. Az IQ csak a szóráshoz való viszonyában értelmezhető. Ugye az intelligencia a népességben normál eloszlást mutat. (Lásd: normál eloszlás, haranggörbe). Az IQ-nál egy pont van, ami definíció szerint azonos: 100-as átlag IQ, tehát ha egy teszten annyi pontot érsz el, hogy azonos számban vannak azok, akik több, és akik kevesebb pontot értek el, akkor az a pontszám felel meg a 100-as IQ-nál.
Viszont a haranggörbének nincs másik egzaktul meghatározható pontja. A szórás megválasztás önkényes. Valójában a tesztnél az fog kiderülni, hogy mondjuk magasabb pontszámot értél el rajta, mint az emberiség 85%-a. Akkor ez azt jelenti, hogy a 100-as IQ-tól pontosan 1 szórásnyi távolságra vagy. Ha 15-öt választjuk szórásnak – ma ez a jellemző –, akkor ez egy 115-ös IQ-nak felel meg, ha 24-et választunk szórásnak – régen használták ezt is – , akkor ugyanez az eredmény 124-es IQ-nak felel meg, ha meg 40-et választunk szórásnak – azt hiszem az USA-ban ez is előfordul –, akkor meg ez egy 140-es IQ-nak felel meg.
~ ~ ~
Hogyan kell „bekalibrálni”, sztenderdizálni egy tesztet? Csinálsz feladatokat. Aztán mindenféle emberekkel kitölteted. Nőkkel, férfiakkal, fiatalokkal, idősekkel, keresztényekkel, ateistákkal, szegényekkel, gazdagokkal, baloldaliakkal, jobboldaliakkal, alacsonyakkal, magasakkal. Méghozzá mindegyik tulajdonság alapján nagyjából annyi emberrel, amilyen arányban reprezentálódnak a társadalomban. Nos ez némileg nehézkes és ami a lényeg, elég munkaidőigényes, így költséges is. Gondolj bele, egy világviszonylatban normális eredményt adó tesztnél kvázi minden országban kell ilyen teszteket kitöltetni. (Ugye az nem működik, hogy megkérsz 100 havert, hogy töltsék ki, vagy a neten tölteted ki, mert ők valószínűleg a barátaid átlagos IQ-ja inkább a tiedhez konvergál, mint a 100-hoz, a netezni szokó emberek IQ-jának átlaga is valószínűleg magasabb, mint az emberiség átlaga, lévén alacsony IQ-val rendelkezők nem annyit neteznek.)
Ha 15-ös szórású tesztet nézünk, és 135-ig akarunk mérni, vagy ha 24-es szórású tesztet nézünk, és 155-ig akarunk mérni, akkor ezek az eredménye azt jelentik, hogy az emberiség 99%-a az adott eredménynél rosszabb eredményt ért el. Nos ehhez azért érezhető, hogy legalább 100 teljesen random emberrel ki kell töltetni a tesztet. De még jobb, ha inkább 10 000 emberrel, hogy a véletlent jobban kiküszöböljük. Ha világviszonylatban nézzük, akkor akár több százezer embernek kell kitölteni a tesztet *legalább*, hogy az viszonylag helyes eredményt adjon.
Pont ezért egy hiteles eredményt adó teszt eléggé költséges, így a teszt licenszelése is költséges, így nyilván aki ezt használja, az szeretné ezt a hatalmas költséget valahogy visszaszerezni, így az igazán hiteles tesztek kitöltése általában nem ingyenes.
A Mensa online próbatesztje 125-ig mér. Annyit tudok róla, hogy ezt is nagyon hosszú folyamat volt megalkotni, és az OTP szponzorálásával jöhetett létre maga a teszt, ezért tud ingyenes lenni. Nem annyira precíz eredményt ad, mint a hivatalos Mensa teszt, de kellően jót.
~ ~ ~
Én más hellyel-közzel hiteles IQ tesztről nem tudok. Azt tudom, hogy iskolákban, nagyobb cégeknél használnak hiteles teszteket, de ugye ezek lehet egészen más sávban mérnek, mint ami neked lenne lényeges.
Aztán nem kizárt, hogy más is csináltat a Mensán kívül hiteles IQ tesztet – akár pénzért, akár ingyen –, de nekem erről nincs tudomásom. Fizetős IQ tesztnél meg érdemes azért utánajárni, mielőtt pénzt áldozol rá, hogy mennyire jól sztenderdizált az adott teszt, mit tud erről mondani az, aki a tesztírást lebonyolítja.
~ ~ ~
Meg persze vannak mindenféle netes, ingyenes, SMS-küldős IQ-tesztek. Az ilyenekből 10 közül kb. 10 az, ami random hasra ütéssel ad eredményt, ahogy Móricka elképzeli alapon. Ilyet én is tudok:
- Mennyi 1+1?
- Milyen színű a vörösrózsa?
- Mi az, négy lába van, asztal, de nem szék?
1 helyes válasz: 150-es IQ
2 helyes válasz: 200-as IQ
3 helyes válasz: 250-es IQ
Na kb. ennyire hitelesek a netszerte fellelhető tesztek ezrei.
Még egy kiegészítés: Az IQ eléggé hektikusan változik gyerekkorban. Kb. úgy, mint a testmagasság. Az egyik hónapban valaki nő 10 cm-t, a következő hónapban meg egyet sem. Így aztán hol az átlag alatt van, hol felette, vagy hol sokkal felette, hol nem annyira felette.
A gyerekkorban mért IQ csak pillanatnyi helyzetképet ad, és az adott korosztályra szabott IQ tesztel lehet mérni, viszont a későbbi felnőttkori IQ-ról ez nem sokat mond. 17 éves korban áll be az IQ egy stabil szintre, így 17 éves kortól érdemes mérni az IQ-t. Előtte nem sok értelme van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!