Az igaz, hogy a férfiakat a szülés látványa traumatizálja? Miért van, hogy ösztönösen tartanak tőle?

Három gyermekem születésénél voltam jelen, egyszer bent is voltam a szülőszobában.

Minden hozzátartozót megvisel a napokig tartó vajúdás élménye, a szenvedés, kínlódás, amely nyilván bent a szülőszobában a legerősebb, akkor van a csúcspont, de a többit is hallottam a másik két alkalommal is, mert vékonyak a falak. Egyszer még az ajtó is nyitva volt sokáig, lévén kánikula és csak a hűvös folyosóról történő légmozgás tette elviselhetővé a levegőt, mindenkiről szakadt a víz. Klíma nem volt még akkor.

Szóval nem a látvány, hanem az egész procedúra az elviselhetetlen, az, hogy nem tud az ember segíteni a szenvedésben.

Azt is tudja az ember, hogy nem is olyan régen gyakori volt az anyák halála és van egy aggódás a szeretett feleség elvesztése és a gyermek miatt is, hogy egészséges, normális csecsemő lesz e, vagy valami örök életre szóló értelmetlen teher, amiből csak további gondok származnak, mert ha statisztikailag kicsi is az esély, hogy nyomorék legyen, mégis előfordul néha károsodás.

Szóval olyan 'vizsgadrukk' szerű gyomorszorító erőkkel kell küzdeni napokig, ami ellen semmit nem lehet tenni.

Az anyáknak persze rosszabb, de az apákat is megviseli a nagy esemény.

Az undor nem ösztönös. A kíváncsiság ösztönös. Az undor tanult reakció és védelmi mechanizmust alkot.

Nem ösztönös, nem természetes reakció a szüléstől való tartás sem.

A kígyótól való félelem ösztönös. Ezt minden csecsemő hordozza. A többit tanuljuk azért, hogy életben maradjunk.

A póktól való félelem akkor alakul ki, amikor megtanulod, hogy mérgező a pók csípés. A patkány szuper házi állat. Nagyon intelligens és elég higiénikus, ellenben igénytelen és nagyon jól ellenáll a fertőzéseknek. A pestis járvány idején a patkányok jelentős szerepet játszottak a fertőzés terjesztésében és mint fertőzést hordozó, undorral kezelték. Ha a kutyák terjesztették volna, most azokat is utálná a tömeg. A halottaktól való félelem a fertőzés miatt és a halálról alkotott képünk miatt alakul ki.

Ha egyszer lesz kisgyereked, rájössz, mi az, amitől ösztönösen tart. Pl a gyereknek a száradt kutya kaki nem undorító. Simán bele piszkál, mert érdekli. A szülő ilyenkor megtanítja, hogy ez milyen veszélyes és onnantól azt a tudást ő azonnal adaptálja.

Ugyan így a gyerek megfogja a tüzet, mert nagyon izgalmas és érdekes és még nem tapasztalta, nem tanulta meg, hogy veszélyes.

Nekem már egy vérző seb látványa trauma, szóval ja, én nem vonzódom a szülés vizuális élményeihez.

Kérdés, hogy a saját feleség + gyerek érzelmileg ezt mennyire tudja felülírni.

Az első válaszoló élményleírása valós, a tehetetlenség okozta fájdalom pedig a férfi elemi tulajdonsága, mert arra van "programozva", hogy az eléje kerülő problémát megoldja.

Amúgy meg minden ember más, mások az ismeretei, tapasztalatai, ezért akár nő, akár férfi, másképp viszonyul ehhez. És igen, éppen ezért vannak férfiak, akiket ezer oknál fogva ez traumatizálhat. Amit pedig "tartanak tőle" szóval fejezünk ki, az is nagyon sokféle a tanultságtól, tapasztalattól függően.

Ezen felül adott még a ma divatja, ami szintén sokféle. Ebből az következik, hogy ilyesmit "általában" a férfiakra mondani nem lehet. Egyes férfiakra viszont bármit lehet. Ráadásul ez koronként (korszakonként) is változik.