II. András király miért tért idő előtt haza a szentföldi hadjáratról? Tényleg inkább kirándulásnak élte meg az egészet mint komoly célú betartandó ígéretnek?

Annyi igaz, hogy II. András külpolitikája a Balkán felé irányult és nem szívesen gondolt a keresztes hadjáratra, hiszen III. Ince pápa korábban többször is kiátkozással fenyegette, hogy rábírja, minden eredmény nélkül.

1217 nyarán hirtelen mégis kedvet kapott hozzá, lehetséges, hogy azért, mert második felesége családi kapcsolatai révén joga lett volna Konstantinápoly trónjának megszerzésére és ezt mint a keresztes hadak vezére kívánta volna elérni.

Mindenesetre lemondott Zára városának igényéről, amit az előző hadjárat során pont a keresztesek vettek el a magyar koronától Velence javára és most is azért, mint akkor, hogy a velencei gályák a Szentföldre szállítsák a kereszteseket. Így Dalmáciából kihajózva el is jutott oda.

Serege létszámát illetően nincsenek pontos adatok, egyes források nagyobb, mások viszont éppen a bérbe vett velencei hajók számából csak kisebb 6-8000 főre teszik.

Konstantinápolyi reményei hamar kútba estek és megdöbbenve tapasztalta a hadjárat rossz szervezését, a keresztesek csekély létszámát, amelynek több oka is volt.

A német lovagok ekkor a balti térség déli, keleti részén voltak elfoglalva a szlávok, livek, észtek, poroszok megtérítésével, a már meglévő teuton lovagrenddel az élen.

Az angolok és a franciák nem mutattak hajlandóságot a tengerentúli vállalkozásra, csupán egyes délnémet fejedelmek a vazallusaikkal, VI. Lipót osztrák herceget is beleértve, továbbá a hollandiai Vilmos grófot, de ő 300 hajójával csak a végszóra futott be, mert elidőzött Portugáliában, háborút intézve a dél-Spanyolországi emírek ellen.

A szíriai frankok is hűvösen fogadták a kereszteseket, már két évtizede béke volt, az egyiptomiakkal békésen kereskedtek, nem volt szükségük a keresztesekre.

A magyar és a német keresztesek egész éven át értelmetlenül időztek Akkonban, ahonnan támadásokat indítottak az ország belseje, Damaszkusz és más helyek ellen, nem túl sok sikerrel. A magyar kontingens komoly veszteségeket szenvedett Beaufort ostrománál és II. András végül reménytelennek ítélte meg a helyzetet és a hazatérés mellett döntött.

1218 áprilisára a hollandok is megérkeztek ugyan. de ekkor már Endre királyunk hazafelé tartott, útba ejtve a balkáni terveit szolgáló udvarokat, hogy gyermekei házasságait elősegítse.

Bővebben:

[link]

Valószínűleg, de azért mégiscsak kivonult nagy költséggel a csapatával, de mikor látta, hogy milyen kevesen vannak, az elkeserítő lehetett számára.

Nagyjából fél évig próbálkozott harci cselekményekkel, 1218 elejéig. de inkább csak vereségekben volt részük, nem gondolta, hogy több mint egy év múlva mégis összegyűlik jelentősebb létszám, nem úgy nézett ki a helyzet.

Abban az időben a haderők ellátása főleg zsákmányolásra épült, nem volt fejlett logisztika, még sokkal később Hunyadi is fosztogatta a magyar parasztokat is, amerre vonult, mert a seregét etetnie kellett.

A keresztesek hadi tevékenységének a fő iránya is erre tendált, mondjuk ki nyíltan, rabolni, sarcolni akartak, mert szükségük volt ellátmányra, de nem voltak annyian, hogy ez olyan sikeres lehetett volna.

Annyira nem volt pénze II. Andrásnak, hogy hazafelé nem is vitték el a velencei gályák, gyalog kellett hazabandukolniuk, ami majdnem egy évig tartott. Szörnyű nélkülözésekben lehetett részük és a király nem hagyta magára a seregét, mert akkor az biztosan odaveszett volna.

Ezért emelték ezt később ki, mert megtehette volna, hogy ő kényelmesen hazajut, sorsára hagyva az embereit.

Amíg volt pénzük addig természetesen fizettek az ellátmányért, de időnként be kellett venniük egy nagyobb várost, hogy feltöltsék kiürült pénztárcáikat. kifosztva, megsarcolva a városlakókat.

Ez volt a szokás, a hadi regula, de ehhez túlerőben kellett lenniük, meg vissza kellett tudni verniük a felmentő törekvéseket és a várost is el kellett foglalniuk, ami nem volt könnyű.