Hogyan lehet biztosan felismerni hogy egy óra üvege zafírkristályból készült?
Én pl. onnan tudom, hogy az enyém zafíros, hogy a tokon, szíjon, csaton már 1-2 hét hordás után voltak karcok (gyári új darabról van szó), az üvegen pedig nagyítóval se lehet felfedezni karcolást, pedig jó ideje hordom.
A dolog jelentősége, hogy a fémet, ha megkarcolódik, lehet polírozni, az üveggel viszont nem nagyon lehet kezdeni semmit, ha karcosodik, legfeljebb cserélni lehet. Ezen kívül a karcok az üvegen jóval zavaróbbak, mivel a leolvashatóságot akadályozzák. Erre "találták ki" a zafírüveget, aminek a felületi keménysége nagyságrendekkel nagyobb, mint a hagyományos üvegé, cserébe ridegebb, ezért kevésbé ütésálló (persze azért egy modern edzett zafírkristály óraüveg nem sokkal törékenyebb egy hasonló vastagságú hagyományosnál).
A zafír karcállóság stimmel persze ipari gyémánttal meg lehet karcolni.
A zafír kristályt nem lehet edzeni.
A zafír kb 2x sűrűbb mint az üveg persze ezt egy órán nehéz megmérni.
A törésmutatója nagyobb mint az üvegé.
A fény reflexiója ezért nagyobb, kb 2x akkora.
14% (zafír) vs 7% (üveg).
Tehát ha egymás mellé teszel két órát az egyiken zafír kristály a másikon üveg amikor a fény besüt a szobába és nézed a falon a kis fényfoltot amit a tükröződés okoz akkor szerintem meg lehet különböztetni ez alapján.Persze az lehetséges hogy a zafír belső oldalra tesznek antireflexiós réteget, ekkor sajnos ez a módszer nem működik.
Ja és az előző válaszolóknak üzenem hogy az üveget persze hogy lehet polírozni miért ne lehetne.
Az enyém is meg van polírozva. Megfelelő tudás és eszköz persze nem árt hozzá.
Az alábbi youtube videó szerint a víz nedvesítése a zafír és üveg felülteteken más.
A videóban a baloldali zafír a jobb oldali üveg.
A zafír felületét sokkal kevésbé nedvesíti a víz ezért a vízcsepp majdnem gömb alakban megmarad rajta és könnyen legurul róla ellenben az üvegről melyen kilapul és nem gurul le róla . Video: [link]
A fénytörése is eltér, így van még egy teszt módszer, persze csak sík óraüveggel működik.
A fény felé tartva elkezded a szemedre merőleges állásból lassan billenteni, majd megfigyeled, hogy az "élből" ránézés felé haladva milyen szögnél válik átlátszatlan tükörré.
Az üveglap belső felületén egy bizonyos szögnél teljes visszaverődés fog történni. Ez a szög üveg és zafír esetén erősen eltér.
A kék árnyalat amit említesz a belső oldalon levő antireflexiós réteg okozza.
A zafír természetes reflexiója amit a levegőtől eltérő törésmutatója okoz kétszer akkora mint a normál bk7-es üvegé. De ezt lehet csökkenteni antireflexiós (dielektrikum) vékony réteggel (néhányszor 100nm vastag)
Csak a belső felületére raknak ilyen réteget mert a réteg maga puhább mint a zafír és hamar megkarcolódna és így az egész zafír kristálynak nem lenne értelme az órán.
# 5/8 Inkább nehezebben gurul le a csepp!
Pl. a "jó" vs. hamisított Rolex-ek üvegének is ez az egyik tesztje.
Nekem is van olyan svájci órám, aminek a "zafírüvegén" úgy tapad a csepp, hogy leginkább csak törléssel jön le (és szinte teljesen gömb alakot vesz fel), míg a hátlap üvegén simán legurul). Van olyan, amin nagyon lassan, van, amin azonnal legurul...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!