Ha nem igaz a chemtrail akkor miért volt ma hogy elment vagy 20 repülő és abból 15, több km-es csíkot húzott, a másik 5 meg alig húzott valamit, és egyből feloszlott?
Derült ég volt, sehol egy felhő, még egy kicsi sem.
Egyszer csak elengedték a forgalmat ferihegyről, és a gyönyörű kék égbolt, tiszta csíkos lett.
Mondhatni erre, jó ok, kondenzcsík, DE!
Jött több másik repülő is, ami ugyanakkora volt(távcsővel néztem), és érdekes, azok meg alig húztak vegyi csíkot maguk után, csak a normális kondenz csíkot, és fel is oszlott egyből, amit húztak.
De amelyik repülők a chemtrailt húzták, majdnem egy óráig ott maradt az égen, és mire elkedztek feloszlani, megjelentek a bárányfelhők, majd a gomolyfelhők is.
Ezek szerint mégis direkt szórják azokat az anyagokat a levegőbe, csak az okát nem akarják elárulni?
Fun fact:
A legkor nem egy elkevert, statikus valami, hanem retegekbol all, hidegebb, szelesebb, melegebb, nedvesebb, stb stb stb. A repulok kozott is van rengeteg fajta. Van amelyik jobban egeti el a kerozint, van amelyik rosszabbul. Van amelyik tobb levegot sziv be es tokeletesebb lesz az egese, van amelyik jobban kormoz.
Fun fact #2: Az emberi szem teljesen alkalmatlan egy repulorol megmondani, hogy milyen magasan van. Amiket te latsz azok lazan lehetnek magassagban 1-5 km kulonbsegben is. Tehat lazan lehet egy varosnyi tavolsag a ketto repulo kozott - MAGASSAGBAN. Miert varod, hogy pl 8e meteren ugyanolyan korulmenyek legyenek, mint 11e meteren?
Na, es akkor ezeket keverd ossze, es kiderul, hogy nagyon is konnyeden lehet latszolag egy magassagban levo repulok kozul az egyik huz csikot, a masik nem.
De megyek tovabb: te magad is mondtad, hogy "mire elkezdtek feloszlani, megjottek a felhok". Igen, pontosan ez a lenyege! Azert tudott ott megmaradni a kondenzcsik (sot, megjelenni) mert volt egy hideg, de paradus levego. A levegoben levo para nem tud csak ugy kicsapodni - kell hozza valami, amin kicsapodik. A hajtomubol kiaramlo paras, kormos levego lehul - hirtelen az eddigi levegoben meg tobb para lesz, es hopp - ott vannak a koromszemcsek. A levegoben levo viz kis is csapodik, megvan a felhokepzodeshez szukseges mag.
Es ezert jelennek meg a felhok - a korulmenyek megvoltak, csak kellett egy kondenzacios mag.
Aztan, megint a regi, altalam is millioszor leirt dolog:
TOTALISAN ERTELMETLEN A REPULOROL SZORNI BARMIT. Erted? ERTELMETLEN. Na. Azert ertelmetlen, mert amait te 8-12km magasan kiszorsz, az potencialisan hetekig / honapokig kepes a levegoben maradni. Hetek, honapok alatt a kiszort anyag mar reges-regen lehet a Csendes ocean folott. Teljesen kontollalhatatlan. Miert tennenek ilyet? Azonkivul, hogy tobb szazezer embert venne igenybe, fizikailag sincs ertelme. Akkor mar jarhatnak az utcakat porlasztos autoval, es kesz. Sokkal egyszerubb lenne.
Az egyetlen, amit huznak a repulok maguk utan, az a korom csik az elegett uzemanyag utan.
Tényleg hisz még valaki ebbe a marhaságba?!
Abba belegondoltál már, hogy mi értelme lenne így mérgezni minket, mikor sokkal egyszerűbben és kontrollálhatóbb módon is megtehetnék?
Egyetlen pillanatig is felmerült benned a kérdés, hogy akkor miért húznak emberek által teljesen lakatlan területek felett is ilyen csíkokat a repülők?
Érdekes, hogy a chemtrail kapcsán mindenki csak összeesküvés-elmélet háttérrel és a kondenzcsík fizikájával foglalkozik, az egyszerű és banális technikai dolgokkal meg szinte senki.
Adott egy megfigyelő, jelen esetben a kérdező aki nézi az eget és csodálkozik. Kérdést is kiír,de a flightradart lusta megnézni:
Megnézi milyen repülő jár felette, látszik a magasság, típus, járatszám összevethetők a gépek sebesség és magasságadatai. Errefelé a flightradaron nem jelölt katonai repülések nem kimondottan gyakoriak, bár vannak. Ezeket is ki kellene szűrni, hmm..
Kell hozzá egy fabrikált antenna és egy SDR vevő ( e-bay 4-15 000FT, nekem is van ). Ezzel fogni lehet minden rádió adást, így a légi irányítást is (bár ez hallgatható a liveatc.net-en is) de ezen túl vételezhető vele az összes közelben lévő gép ADS-B jeladója. Igaz ez csak Észak-Amerikában kötelező ( ott viszont minden gépre ), de álltalában Európában is üzemel mindenkinél. Na ezzel már a flightradaron meg nem jelenő NATO gépekről is lesz információ így a gépek 99%-ról tudni lehet hogy ki az és mi az.
A polgári járatok egyszerűen ellenőrizhetők, azokon emberek ülnek, foglalsz jegyet és te is felülhetsz. Azért ma már civilként is nagyjából beazonosítható minden felettünk repkedő gép.
Ha tudjuk milyen gép akkor meg lehet keresni az adatait bla bla bla. A lényeg, hogy az üzemeltetők és a légitársaságok minden kilót meg akarnak spórolni ( olykor ez olyan jól sikerül, hogy a WizzAir Egyiptomban hagyja a csomagokat).
A növényvédő repülőknek is van irodalmuk, onnan ki lehet lesni hogy adott terület permetezéséhez milyen szórásnál mennyi vegyszer szükséges ezt talán tekinthetjük alapnak. Mivel már tudunk mindent a chemtrailes gépről így kb kiszámolható, hogy a látható felülethez kb mennyi vegyszer kellene az utasokon,csomagokon és a cargo rakományon túl. Egy két esetben amikor végig van kondenzcsík mondjuk a JFK-től Athénig valszeg a gyilkos rakomány súlya több lesz, mint a gép fizikai kapacitása :D
Ha ezeket kiegészíted a korábban felvázolt "légkörfizikai" dolgokkal akkor az esetek 99,99999%-át ki is zárod.
Majd ez után jöhet a szándékos permetezés kontra olyan magasan nem lehet irányítottan szórni dolog ( már leírták miért ).
Ehhez csak egy apró adalék: pontszerű forrásokból magasba jutó apró szemcsés anyag önmagától is simán megkerüli a Földet akár többször is, gondolj csak a sivatagi homokra ami átteleportál Borsod megyébe, vagy a vulkáni hamura vagy a nukleáris robbantások során a légkörbe feljutó porra. Csernobil csak füstölt de egész Európát beterítette kisebb-nagyobb mértékben a reaktorból származó radioaktív grafittal és fűtőanyaggal. Akkor mennyire lesz pontos a 10km magasságban végzet szórás? :D
Ha még ez sem elég akkor össze lehet vetni a chemtrail és a hasonló az emberiség irányított kipusztításáról beszélő elméletet azokkal az elméletekkel amik a mesterségesen generált túlszaporodásról beszélnek. Akkor most melyiknek higgyünk? :D
Nos akkor gondolkozzunk logikusan. Mit tudunk? Sugárhajtású repülőgépek már évtizedek óta léteznek. A működési elvük azóta sem változott. Amikor gyerekként felnéztünk az égre akkor láttuk hogy a repülők csíkokat húztak maguk után, amik néhány másodperc vagy egy két perc alatt szertefoszlottak. Lehetett tél vagy nyár, lehetett akármilyen magasság, bármilyen típusú és nagyságú repülőgép stb. Tehát a csík néhány másodperctől, 1-2percig volt látható, vagyis ez az időkülönbség volt az a bizonyos légköri változó.
Ma nagyon hosszú időre megmaradhat egy egy csík, akár órákra is. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ez a csík nem az a csík mint ami régen volt. Ehhez igazán nem kell professzornak lenni hogy valaki ezt belássa.
Aki azt mondja hogy nincs itt semmi furcsaság, az nyilvánvalóan és szándékosan hazudik valamilyen okból.
A másik meg, hogy ha valakik szándékosan permeteznek mondjuk mérgeket, akkor az mérgezné az összeesküvőket is ugyebár.. Csakhogy a mai világban már léteznek olyan gyógyszerek amik például a radioaktív sugárzás ellen is képesek a szervezetet megvédeni. Igen valószínű hogy olyanok is léteznek, amik a permetezett mérgek ellen is hatásosak lehetnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!