Valóban Szibériában halt meg Petőfi? Igaza lehet Morvainak?
Igen, csak az a baj ezzel (#1-nek írok most), hogy sokan úgy gondolkodnak, tévesen, hogy az, hogy eltűnt, már okot ad arra, hogy hitelt adjunk mindenféle áltudományos tévhiteknek.
Márpedig annak semmilyen alapja nincsen, hogy Szibériába került volna, az, hogy Petőfi "eltűnt", még nem ok arra, hogy hitelt adjunk ennek a hülyeségnek. Ugyanis semmilyen arra utaló hiteles adat nincs, hogy oda került volna, tehát nem került oda.
"Ugyanis semmilyen arra utaló hiteles adat nincs, hogy oda került volna, tehát nem került oda."
Ez érdekes megközelítés, azért mert valamiről nem tudunk, hogy létezik még nem jelenti azt, hogy nincs.
Egyébként meg a egyszerűen le lehetett volna zárni a dolgot annak idején. Petőfi ismert rokonának a földi maradványiból DNS mintát kellett volna venni és össze lehetne hasonlítani minden vélt vagy valós mintával. Ennyi. És nem lehetne többet lebegtetni a témát.
"Ez érdekes megközelítés, azért mert valamiről nem tudunk, hogy létezik még nem jelenti azt, hogy nincs."
Miért lenne ez érdekes megközelítés? Valójában a tudományok ez alapján a logika alapján működnek. Nincs semmilyen adat, vagyis nem lehet kijelenteni semmit. Ennyi.
Az áltudományokra jellemző a mögé magyarázás, és az, hogy "mivel Petőfi teteme nem került elő, biztos Szibériában van". Csakhogy a két részmondat között valójában nincs logikai összefüggés, csak ezt az egyszerű ember nem látja át. Így tudnak jönni a firkászok, akik abból keresik a pénzüket, hogy írogatnak "tényfeltáró" kamu műveket, amiben a szenzációéhes közönség szenzációigényét elégítik ki. Az ilyen könyvek így kezdődnek általában: "A hivatalos tudomány dogmái ellenére én most megmondom a tutit: Petőfi valójában Szibériában halt meg, hiszen Segesvárnál nem került elő a holtteste, tehát biztos ott elvitték az oroszok. Csak ezt a hivatalos tudomány titkolja..." És rögtön felcsillan az egyszeri paraszt szeme, hogy amit az iskolában tanult, az hülyeség volt, de ő most már megvilágosodott, és sokkal okosabb, mint amilyenek a hülye tanárai voltak.
A lényeg, hogy nem kell az ilyen könyveknek elhinni semmit. Petőfivel kapcsolatban az a lényeg, hogy mivel semmilyen hitelt érdemlő adat nincsen a holtteste sorsával kapcsolatban, így nem lehet kijelenteni a sorsáról 1849. július 31. után semmit.
"Petőfivel kapcsolatban az a lényeg, hogy mivel semmilyen hitelt érdemlő adat nincsen a holtteste sorsával kapcsolatban, így nem lehet kijelenteni a sorsáról 1849. július 31. után semmit."
Tehát azt sem, hogy nem vitték magukkal az ideiglenesen itt tartózkodó cári csapatok.
Egyébként teljesen egyetértek a megállapításoddal. Mellesleg megjegyzem, hogy nem olvastam semmilyen a témában megjelent könyvet, csak még vannak halvány emlékeim a Morvai féle "felfedezésről".
Mivel jómagam egyszerű villamosmérnök vagyok ezért, csak a szememnek hiszek, no meg a jól összeállított és reprodukálható mérési eredménynek. Ezért még mindig azt mondom, hogy ha van hiteles DNS minta Petőfi családjától akkor ezt egyszer kell levenni és utána jöhetnek az Önjelölt kutatók. Ha egyezik igaza van, ha nem kérem a következőt. Ennyi ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!