Régen a költőink, íróink hogy utaztak ennyit az országban?

Mivel régen nem volt minden leadóztatva. Simán felülhettek a szekérre szedhettek gyümölcsöt mehettek cirkusszal. Amúgy a negyvennyolcasok közt sok nemes volt mint jókai Széchenyi.

[link]

Régen sokaknak volt egy-egy ismerőse, rokona minden vidéken, vagy ismerős ismerőse, akihez beajánlották. És ott el lehetett egy ideig, kapott szállást, adtak neki enni.

Na meg az írás nem helyhez kötött munka. Nekem minden nap be kell jönnöm az irodába, így nem tudnék utazni. De van olyan munka, amit bárhonnan el tudsz végezni.

"Ha most valaki fogná magát és felkerekedne, akkor elég gyorsan éhen pusztulna."

A migránsoknál egyáltalán nem ezt látom.

Továbbá ne hagyjunk ki egy alapvető különbséget. Akkor az emberi viselkedés és kapcsolatrendszer alapvetően más volt. Nem véletlen, hogy annyi népmese szól a vándorról, aki bekopog valahová. Akkor még csak úgy bekopogtak, és a problémát (ételt, italt, ágyat) megoldották. Ez azt jelenti, hogy mindenik akarta, hogy meg legyen oldva, és képes is volt megoldást találni. Hozzáállás kérdése, na meg a körülményeké.

Hogy mást ne mondjak, a 80-es évekig Magyarországon még divat volt az Országos Kéktúrát úgy teljesíteni, hogy nekiindult az ember. Ahol ráesteledett, keresett szállást, meg ami kell, Mindig meg lehetett oldani. Magas hegyekben ma is alapszabály, hogy a turistaház mindig mindenkit befogad. Élet halál kérdése. A folytatás persze már sok mindentől függ. De a mozgás örök.