Régen miért fogadták el sokkal könnyebben az emberek a halált mint napjainkban?

Közemberek életéből nem sok feljegyzés maradt, de módosabb emberekről szóló írásokból az derül ki, hogy egyáltalán nem fogadták el könnyen, sőt mindenféle mai szemmel nevetségesen hatástalan, sőt veszélyes módszerekhez folyamodtak, hogy meghosszabbítsák életüket.

Több ókori kínai császár például nehézfémek és különféle vad növények mérgező keverékétől halt meg, mert megparancsolták tudósaiknak, hogy keverjenek nekik elixíreket, amiktől örök életük lehet.

Az európai alkimisták is mindenféle mérgező kotyvalékot megittak hasonló okokból.

Manapság egyetlen országvezetőről se tudok, aki ilyen kétségbeesetten kapaszkodna az életébe, míg Kim Jong Il, akit a népe istenségnek hitt is elfogadta a halálát, csak annyit volt a kérése, hogy pompás mauzóleumot emeljenek neki.

Mert régen a falusi embernél természetes volt a halál látványa. Egyrészt, míg ma a háborúról csak a TV-ben hallasz, a középkorban egymást érték a halálos járványok, vagy az ellenség katonáinak pusztítása. Gyakorlatilag együtt éltek az emberek a halállal. A várható élettartam is sokkal rövidebb volt, illetve az emberek vallásosabbak is voltak, tehát másképp fogták fel az elmúlást, a halált, mint ma.

Igazából ez olyan, hogy míg régen az öregek otthon, a faluban a családjuk körében vénültek meg, és haltak meg, a házban is ravatalozták fel őket, addig ma mi van? Igazából teremtettünk egy olyan intézményt, kórházakat, öregek otthonát, amik elzárják a mi életünktől a betegeket, az öregeket, és ezeket idegen ápolónők gondozzák, mi csak néha meglátogatjuk őket szánalomból. Aztán kapjuk a hírt, hogy meghaltak, de akkor sem látjuk őket, max. a ravatalon, a temetésnél. Nem az van, hogy te mosod meg a szüleid holttestét és öltözteted fel, mint régen a faluban.

Tehát míg régen a halál az élet része volt, természetes dolognak fogták fel, ma rettegünk tőle, és a kórházba száműzzük, számunkra csak annyit jelent, hogy felöltözünk gyászruhába és kimegyünk a temetőbe virágokkal. De nem vagyunk tanúi a szeretteink halálának, nem mi készítjük fel őket az utolsó útjukra, így nem élünk együtt a halállal.

Az előző válaszolóknak igaza van a halál mindennapos tapasztalásával kapcsolatban, ehhez jön hozzá a vallás. Régen azt, hogy hittek a mennyországban meg a feltámadásban, halál :) komolyan gondolták, nem csak úgy tessék-lássék, mint a mai keresztények.

Meg ehhez jön hozzá, hogy lehet, hogy átlag rövidebb ideig éltek, de abból több volt az értékelhető "valóban élés", mint a mai droidlétben. Apró dolgokban, minőségekben több volt a megélés, mint ma, ezért hajszoljuk ma mennyiségi értelemben az élményeket. (Ugyanez az elfogyasztott kajamennyiség, meg annak a tápértéke. Meg egyáltalán, ma mindent számszakilag-mennyiségileg értelmezünk, miközben silányodik maga az élet.)

Egyébként még az is belejátszott a dologba, hogy régen (ipari forradalom előtt, de még utána is sokáig) óriási volt a gyermekhalandóság. Nagyon sok gyerek meghalt, és mivel a szülők sok gyereket vállaltak, ezért sok halállal is találkoztak. Ma ha meghal egy kisgyerek, benne van a hírekben, ország-világ cikkezik róla, akkora nagy szenzáció (jó persze, ez túlzás), de régen basszus nem volt olyan család, ahol ne halt volna meg gyerek. Ma ha egy családban meghal egy csecsemő, az a legnagyobb tragédiák egyike, mindenki megdöbben és letargiába esik, hiszen ez rendkívüli szörnyűségnek számít. Régen viszont teljesen természetes volt, olyannyira, hogy ha született pl. 12 gyerek egy családban, akkor a gyerekek nagy része nem érte meg a felnőttkort! A fiatal lányok, akik anyának mentek, eleve úgy vágtak bele a gyerekszülésbe, hogy tisztában voltak ezzel, hogy meg fog halni a gyerekeik egy része... és a fiatal apák is tudták ezt... hiszen az ő testvéreik egy része sem érte meg a felnőttkort... Teljesen természetes volt, hogy a csecsemőt egy nap holtan találják a pólyában. Persze sírtak és gyászolták, de elfogadták, mert együtt éltek a halállal, ez természetes része volt az életnek.

A másik pedig, hogy az egészségügy sokszor olyan volt, hogy többet ártott, mint használt (főleg a középkorban). Régen rengeteg olyan betegség volt, amibe belehaltak - amiket ma rutinszerűen megelőzünk, gyógyítunk. Akár egy tüdőgyulladásba belehalhatott valaki, mert nem voltak antibiotikumok, és ha legyengült az immunrendszere, akkor más betegség is megfertőzhette, amibe belehalt. Szóval amíg ma az van, hogy ha megbetegszel, rohansz az orvoshoz és pár nap múlva semmi bajod nincsen, mert kiváltod a gyógyszert - addig a középkorban ilyenkor egyszerűen belehaltak a lázba és a fertőzésekbe. Olyan betegségekben tudtak meghalni, amikre ma már csak legyintünk, és nem tartjuk olyan komolynak (jó persze, a tügyőgyulladás ma is komoly dolog, de akinek ilyen betegsége lesz, az nem kezd el végrendeletet írni és a rokonai sem kezdik el a temetésre összeadni a pénzt...).

Szóval sokkal többet találkozott az akkori ember a halállal, ott volt a hálószobájától kezdve az egyszerű betegségekig mindenben.