Igaz vagy hamis?

Ha úgy értjük a kérdést, ahogy a kérdező leírta, akkor az első válaszolónak igaza van:

[link]

Ha nem úgy értjük a kérdést, ahogy a kérdező leírta, hanem ahogy TALÁN lenni szeretne, akkor a válasz határozottan az, hogy HAMIS:

[link]

> „A 0 természetesen természetes.”

Neked lehet, hogy az, de a rómaiknak még csak szavuk se volt rá, szóval lehet filozofálni rajta, mennyire „természetes”. Azt talán lehet mondani, hogy a tankönyvek nagy része ma már inkább a természetes számok közé sorolja, így az az alapértelmezés. Lényeg a lényeg, az első válasz jogos, és ha a kérdező nem jutott el odáig, hogy a tankönyvből megnézze, mi vonatkozik rá, akkor reménytelen eset.

Ami engem ennél a kérdésnél inkább zavar, hogy a gyökvonásra a 'gyök alatt' és a 'gyök' jelölés is alkalmazva van, ami feltehetőleg valamilyen zárójelezési okosságra utal. Ha a kérdező venné a fáradtságot, és megmondaná, hogy melyik Wolframos linkemen van az eredeti képlet, esetleg hajlandó lenne zárójeleket használni, az lehet, hogy segítene neki. De engem legalábbis megnyugtatna, hogy nem egy zöld lila káposztának próbálunk segíteni a gondolkodásban, hanem egy olyan valaminek, aminek esélye is van rá.

Csudára értetlen vagy. Én csak azt mondom, hogy vannak olyan szerzők, akik szerint természetes szám, és olyanok is, akik szerint nem az (ahogy a wolfram.com is ezt mondja, és ő is sajnálja, hogy így van: [link] ). Erről illik tudni, és éppen ezért, ha véletlenül olyan könyv kerül a kezedbe, ami szerint a 0 nem természetes szám, akkor azt nem kell a tűzre dobni, mert „fúj, ez természetellenes eretnekség”, mert ez körülbelül csak akkor lényegi kérdés, amikor az a kérdés merül fel, hogy a 0 természetes szám-e. Ha a kérdező matektanára azt mondta, hogy ő nem fogja annak tekinteni, mert csak (és matematikában egy axiómára/definícióra ez bőven elég indoklás), akkor a te válaszodat nem fogja elfogadni.

Szóval szigorúan matematikailag: az algebra akkor sem omlik össze, ha természetesnek vesszük, és akkor se, ha nem vesszük annak. Figyelni kell a szóhasználatra, és ugyanolyan matematika marad. (S azért jogos az első kikötése, mert a kérdező matektanárának szóhasználatát nem ismerjük.)

Hogy most 'tényleg' természetes szám-e vagy sem, az szimplán filozófiai kérdés, semmi köze a matematikához. Az egy dolog, hogy a saját álláspontodról meggyőzöd a kérdezőt meg azokat, akik olvassák a kérdést (engem nehezen, mert én is a nem negatív egész számokat szoktam a természetes számok alatt érteni, még ha kiscsoportos óvodásként valamiért mindig 1-től kezdtem is a számolást, és csak középsőcsoportban szoktam rá, hogy 0-tól kezdem, körülbelül amikor megtanultam, hogy az ötnek a fele a kettő és fél), de attól még könnyen elképzelhető marad, hogy később egy olyan valakivel találkozunk, aki szerint nem az.

(((> „A sumerek meg megnevezni nem tudták, de jelölték.”

Azt hogy? A jelet csak hívták valahogy, és akkor megnevezhették úgy, hogy „az, aminek ez a jele”, ami egy teljesen korrekt megnevezés. Tehát ez nekem valahogy sántít.

> „Az meg a másik, hogy természetes-e, hogy valamiből nincs egy darab sem.”

És az természetes-e, hogy egy pohár csak félig van? Akkor a fél is természetes szám? Illetve várjunk… Tuti nem félig van, mert olyan pontosan nem tudunk mérni, hanem (1/2 + ε) részig, ahol az ε egy transzcendens szám. Akkor a transzcendens számok is természetesek?

Vagy természetes-e, hogy úgy kezdem megszámolni az almákat egy sorban, hogy rámutatok az égre, hogy „Nulla!”, és aztán az első almára, hogy „Egy,…” Illetve ha nincs egy alma se egy átlagos ember előtt, akkor miért azt mondja, hogy „nincs előttem alma”, ahelyett, ami természetesebb lenne, hogy „nulla alma van előttem”?

De ez filozófia, és tessék a matematikától KÜLÖN kezelni.)))