Milyen hatással van a kokain az agyra?

A legenda szerint a yunga törzs tagjai kapták az istenektől ajándékba a kokát, mert egyszer, réges-régen, nagyon gonosz dolgot tettek: felgyújtották az erdőt (Figyelem! A barbár indiánok ennél nagyobb bűnt el sem tudtak képzelni! Ki is a barbár?) Khum, a főistenük ezért nagyon megbüntette őket: árvizet bocsátott rájuk, ami elűzte őket. A szerencsétlen menekülő yungák étlen-szomjan bolyongtak, számkivetetten, de senki nem segített rajtuk, mert tudták, milyen aljas tettet vittek végbe. Khum, a villámlás és a havazás ura azonban végül megkönyörült rajtuk, mikor úgy vélte, eleget szenvedtek, megbocsátott. De a yungák ekkor távol voltak mindentől, és saját erejükből nem értek volna el termő földeket, halászható, édes vizeket, ezért Khum egy növényre mutatott – ezt egyétek, és ez erőt ad nektek. Az óta a koka szent növény, az isten ajándéka…mert a koka jóllakatja az éhezőt, megitatja a szomjazót, megbékíti az elégedetlent, elfeledteti a bajokat, felfrissíti a fáradtakat. A dealerek az óta is ugyanezzel a szöveggel reklámozzák terméküket, mint Khum isten…

Isteni tulajdonságokkal való felruházása korántsem véletlen. Szerepét templomi feliratok, faragványok, szent szobrok bizonyítják. A koka ültetését, aratását ceremóniák kísérték. Természetesen futároknak, menetelő katonai egységeknek is adtak kokaint. Segítségével a korai indián orvosok bonyolult szem-, agy-, és egyéb műtéteket tudtak elvégezni, amelyekről az európai kortársaik nem is álmodozhattak. Használata szigorúan szabályzott volt az ősi indián civilizációkban, tömeges alkalmazása csak a spanyol hódítás után lett, mikor a korábbi társadalmi rend összeomlott, és a régi vallás megszűnt. II. Fülöp spanyol király rendelte el az indián rabszolgák részére a koka adását, hogy keményebben dolgozzanak, de a fennsíkon nem egyszer a spanyol hódítók is fogyasztották, különösen harctevékenység közben. Természetesen szigorú állami ellenőrzés alá vonták, persze nem azért, mert a kábítószer miatt aggódtak volna, hanem mert katonai célból veszélyesnek, az istenítet növényt vallási célból pedig a katolicizmus konkurensének tartották. Persze megfigyelték mértéktelen fogyasztásának káros hatást is, hogy a kokarágók fegyelmezetlenné, kétszínűvé, megbízhatatlanná vállnak, majd egy idő után munkaképtelenek lesznek. Használata az Andok vidékén ma is közönséges, ott nem tekintik kábítószernek, mint ahogy nem is úgy élnek vele: a magasföldön nagyon nehéz lenne hosszabb távon kemény munkát végezni nélküle: az oxigénhiány, a klíma ezt nem teszi lehetővé. Használata „csak” annyiban épült be az alpiplano kultúrájába, hogy pl. 1., a távolságot „coccadra” ban mérik, azaz az út, ami alatt elrágnak egy labdacsot. Nem fix táv, függ a lejtőszögtől és az útviszonyoktól. 2., alapgyógyszerük a „mamita cuccita”. A fennsík indiánjai, ha nem szükséges a fogyasztása, könnyen le is mondanak a kokalevélről: nem függők, maguk a kokatermesztők csak alig-alig használják. A kokalevelet mésszel vagy kagylóhéjporral összekeverve kis csomagocskákba, labdacsokban rágják, néha hamuval is keverik (mivel ott általában nincs friss zöldség, vitamin-, és kalciumszükségletüket is ezzel fedezik, mellesleg ugyanis a kokalevél bőven tartalmaz vitaminokat). A kokarágók mindig egymás mellett tartják a meszet és a kokalevelet, szépen díszített kis agyagedénykékben vagy csontfaragványokban az alkáliát, vászonzacskóban a kokát. Egy „cocueriuo” naponta átlag 15-30g, legfeljebb40-50 g levelet fogyaszthat el, többet nemigen, mert nem emésztené meg – így relatíve csk kis adag kokainhoz jutank, és lassan, elnyújtott felszívódással – nem csodálható, hogy az ilyettén kokahasználat nem válik olyan végzetes szenvedéllyé, mint a fehér por, a „hó”.

A kokain tiszta előállítása után orrba szippantása és intravénás használata terjedt el, előbbi hamar orrsövényátfúródáshoz vezet, ahogy egy neves Beverly Hills-i plasztikai sebész megjegyezte, több orrot foltoz, mint ahány szilikonmellet csinál. Nem véletlen, de magas ára miatt a kokain mindig is exkluzív anyag volt, a felső osztály, vagy a magukat annak képzelő genetikai hulladékok kedvenc önpusztító szere. Szippantására diszes ezüstkanalakat, stb. használnak, iv. gyakran a penisbe adják. Kokainista volt többek között McKinelly amerikai elnök, Fassbinder filmrendező, Grace Kelly, maga Adolf Hitler is. Illusztris társaság.

A hatvanas években találták fel a „speedball”-t, azaz a heroin-kokain keveréket, majd nem sokkal később a feketepiacon megjelent a „crack”, azaz a szabad kokainbázis – mindaddig szinte csakis kokain-kloridot alkalmaztak. A crack hatása sokkal intenzívebb, hevesebb, ezért veszélyesebb és toxikusab is: kezdetben a toxikománok maguk készítették a hidrokloridból, az éteres kirázás során szerencsére sokan halálra égtek, de a szervezett bűnözés hamar kielégítette az új igényt: 1980 óta a crack-forgalmazás meredeken felfutott. Ma már a gyógyászatban a kokainnak alig van szerepe, a világ legális szükségelete évente pár kg, főleg a szemészetben használják. Az illegális kokainbizniszt Kolumbia, Peru, Bolívia és Brazília kokainbárói látják el, nem csekély osztályharcos gyűlölettel is a gringó amerikaiakkal szemben, főleg USA piacra dolgozva. Az éves kokainfogyasztás még közelítőleg sem becsülhető, de száz vagy ezer tonnás nagyságrendű. 1980 óta a kokainfogyasztók száma az USA-ban már meghaladja a heroinistákét. A koka ma is kulcszerepet játszik az említett országok társadalmában és gazdaságában, melynek elemzése, vizsgálata túlnőne e könyv keretein. Leírták, hogy egy perui börtönben még a szolgálati (patkányirtó) macska (neve: crack) s kokainista volt, mert a rengeteg kokafüsttől, amit beszívott, azzá vált.

A kokain a központi idegrendszer erős stimulánsa. A nyálkahártyákról gyorsan, orálisan lassabban, de jól felszívódik. Helyileg nem izgat, nem okoz gyulladást, hanem kiváló érzéstelenítő – 1-5%-os oldatban adva 3-4 perc alatt a bejuttatásinyálkahártyát vagy bőrfelületet érzésteneíti, ott sem mechanikusan, sem hővel nem váltható ki fájdalomérzet, csak a méyl területeken. A nyálkahártya és a bőrfelszín szárazzá és halvánnyá válik.

Az idegtörzs köré fecskendezve mély érzéstelenítés vagy vezetékes érzéstelenítés is végezhető. Hatása 20-60 percig tart, mert elminációja gyors, de többször ismételhető. Ma már vezetékes vagy fogászati érzéstelenítésre alig használják, olcsó és alig toxikus pótszerei feleslegesség tették, inkébb csak a szemészetben alkalmazott, a világ legális szükséglete maximum pár kilogramm.

A felszívódó kokain stimuláló hatása igen heves: az amfetaminnál kevéssé okoz pszichomotoros nyugtalanságot, elsősorban euforizáló hatása erős. A kokarágók nem veszítik el öntudatukat, nagy adag kokain azonban dezorientációs euforizmust okoz. A fáradtság-, éhség-, és szomjúságérzet megszűnik. A goindolatok csapongnak, az ember könnyűnek érzi magát, gondtalan, a veszélyhelyzeteket alulértékeli, a gerincagyi fokozott reflexingerlékenység görcsöket okozhat. Az abszulút izomerőt nem fokozza, de a légzést gazdaságosabbá teszi, így a futásiteljesítményt és az izommunka hatásfokát javítja. Különösen anaerob terhelésnél és magas hegyeken (Andok!) jelentős a mozgást megkönnyítő hatása, ezért használják sportolók is doppingszerként, és versenylovaknak is adják (lásd: Maradona, Marion Jones) Magasabb rendű állatokon hallucinogén, a kokainos állapotban lévő kutya nem ismeri meg a gazdáját, a nyúl megvadul, stb. Hallucinációi alatt a koakinista könnyen szuggerálható, bűncselekményekre rávehető, szexuálisan kizsákmányolható, ezért elterjedten használják „csajozásra” is. A pulzus szapora, a pupillák tágak, gyakran fénymerevek, az arc halvány, sápadt, sokszor száraz, de mérgezéses állapotban izzadt. A kokain hatása alatt a toxikomán sokat beszél, igen közlékeny, táncol, mozgáskényszeres, de ritkán agresszív. Hozzá nem szokott egyénnek 50 mg teljes hatást vált ki, de a kokainisták igen gyorsan emelik az adagokat, egy kokalevél-rágó ritkán fogyaszt napi 20 g kokalevélnél, azaz 0,2g kokainnál nagyobb adagot, egy előrehaladott kokainista könnyen legyűr 2-5 g-ot is, de nem ritka a napi 10g-os adag sem! Egy nem függő egyén részére 0,5-1,5 g kokain egyszeri orális bevitele halálos, iv. ugyanez 200-300 mg. A kokain a szervezetben gyorsan elminálódik, mindössze 5-10%-a ürül bomlatlanul, és a szervezetből csak pár napig mutatható ki. Sajnos, egyes hadseregekben azért öltött tömeges méreteket a kokainhasználat (főleg persze az USA-ban és dél-Amerikában), mert 3-4 nap után már nem lehet kimutatni, míg a sokkal ártalmatlanabb THC-t esetleg hónapokig, így a droggal szemben zéró tolarenciát mutató szervezetekben egyből a kemény anyag az, amely könnyebben megússza az ellenőrzéseket. A kokain stimuláló, élénkítő hatása miatt népszerűvé vált az Irakban szolgáló amerikai katonák között is, 2005-2007-ben évente 2-3000 kokainistát diagnosztizáltak, de ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. Szervezetten katonai célokra a modern időkben nem használták, mert az amfetamin feleslegessé tette.

Főleg a gyors kiürülés is, az, amely a kokain esetén a tolerancia hamis látszatát kelti. Előfordulhat a kokain-sokk és a kokain-túlérzékenység, amely elég gyakran fennáll lidokainnal és prokainnal szemben is. Az adrenalin egyidejű adása a kokainérzékenységet nagymértékben fokozza, kokain-sokkra hajlamos egyénnek 30mg kokain + 1 mg adrenalin iv. kombinációja nem egyszer halálos.

Heveny mérgezésének tünetei: hirtelen nagyfokú sápadtság, csillogó szemek, verejtékkel lepett, hideg bőr, de épen ellenkezőleg, láz is előfordulhat. A pulzus gyors, a vérnyomás magas, a légzés szapora, szédülés, légszomj, körbenforgó érzés jelentkezik. A pupillák maximálisan tágak és fénymerevek. Az agyi erek görcse miatt ájulás, esztméletvesztés, delírium. (A mérgezés egyébként tulajdonképpen hasonlít az atropin okozta mérgezésre, de attól jól megkülönbözteti, hogy az atropinmérgezett kipirult és bőre forró.) Ezt követően epileptiform görcsök jelenhetnek meg. A halál oka görcsroham vagy légzésbénulás.

Érzékeny egyénnél bekövetkező kokain-sokknál a bevétel után a beteg azonnal szorongó érzésat tapasztal, majd átmenetileg bradicardia lép fel, a többi tünetek ugyanazok mint fent, de a görcsök kifejlődéséhez rendszerint nincs idő, léágzésbénulásban a beteg előbb meghal.

A kokainnal szemben valódi fiziológiás függőség nem alakul ki, az elvonási tünetek enyhébbek, mint ópiátok esetén, és elsősorban pszichés jellegűek, de sokszor nagyon hevesek lehetnek. Jellemző az izgatottság, hasmenés, orrfolyás, láz, önvád, félelelmérzet, delírium, érzéki csalódások, üldözési mánia. Jellemző a kokainkristályok vagy rovarok érzése a bőr alatt („kokabogarak”), tüzek vélelmezett látása, robbanások hallása. A hirtelen kitörő delíriumos állapotokban nem ritka az öngyilkossági kísérlet. Az idült mérgezés tünetei: az arcon ekcémák, kiütések, lesoványodás, hiánybetegségek, elfertőződő, szepszises tűszúrásnyomok, elhalás, fkélyek, különösen az orrsövényen, májkárosodás, ideggyulladás, leépülés. Intravénás használata és a túlhajtott nemi élet miatt gyakoriak a fertőzések, pl. a HIV.

A kokain, szemben az ópiátokkal, mint említettük, nem okoz fizikai függőséget, ugyanis más ponton támadja a központi idegrendszert. Míg az ópiátok a speciális endorfinrepeceptorokhoz kötődnek, úgy tűnik, a kokain leköti az agyi transzporttereket, elsősorban a dopamin-transzportereket és így okoz eufóriát. Amikor a kokain kiürül a szervezetből – eliminációja meglehetősen gyors – a transzporter-molekulák a dopamint szállítják és a monoaminooxidáz elbontja őket, így az agyi gyönyörközpont megnyugszik, és az eufória alábbhagy. Ráadásul, mivel a dopamin szintje alacsonyabbra kerül, az ember rosszabbul érzi magát, mint az megelőzően. / Éppen ezért van az, hogy más agyi gyönyörforrások eltérően hatnak kokainos, illetve a hatás utáni állapotban. A csokoládét – amely fenetilamin tartalmánál fogva eleve dopaminszerű vegyületet juttat a szervezetbe - ezenkívül dopamintermelést vált ki – a kokainista jobbnak érzi kokainszippantás után, mint az anyag kiürülését követően, vagy ami a leggyakoribb – mivel a szexet igen könnyen össze szokták kapcsolni a kokainnal – hasonló jelenség figyelhető meg. A kokainista csökkent gátlásai miatt, eufórikus hangulatában igen kívánja azt /mindkét nem, ezért alkalmazható a kokain afrodiziákumként/ de a kokain idült használata felváltja a nemi életet. Megfigyelhető, hogy a kokát már az indiánok is „ nőneműnek „ tekintették, nőies tulajdonságokkal ruházták fel („kokamamácska”), ahogy a nyugaton is nőiesség fogalmaként bántak a kokainnal a tisztelői - a „white lady” ugyan, mi más lenne eredeti értelmében, mint kokain. Ez eleve kiváltja a kokain utáni vágyat, hiszen az agy megtanulja az eufóriát kiváltó anyagot. A Pavlovi reflex itt is működik : a kokainista, már csak ha hasonló anyagot lát, vagy feltűnik előtte az az utcasarok, bár, stb. ahol a kokaint beszerzi, egyből „ csorog a nyála „ azonnal és féktelenül kívánni kezdi a kokaint. Többek között ezért nehéz a kokainista leszoktatása, ha eredeti környezetében marad. Ettől kezdve csak a kokain a fontos, a többi dolgok nem, így a toxikomán élete sivárrá, örömtelenné válik. Erről persze nem szól a liberális drogpropaganda.

Az 1960-as években bebizonyították elmés állatkísérletekkel, miért veszélyes a kokain. Két laboratóriumi patkánycsoportból az egyiket heroinra, a másikat kokainra szoktatták. Ez mindkét esetben csupán napok kérdése volt. De míg a heroin nyugtató hatásánál fogva a heroinista patkányok heroinfelvétel után mély eufórikus álomba merültek, melyből felébredve pihentek, táplálkoztak, aludtak, majd újra magukhoz vették a szervezetük által követelt heroint, addig a kokainista patkányok számára, a kokain stimuláló hatásánál fogva egyre csak ették és ették a kokaint, nem táplálkoztak, nem aludtak, „ pörögtek „ mint az indián coqerók, akik gyakran heteket dolgoztak vagy vándoroltak végig pár szem kukoricával , a koka hatása alatt. Éhséget, szomjúságot, álmosságot nem éreztek, míg teljesen ki nem merültek és napokig tartó apatikus mély állomba nem zuhantak. De ébredésük után azonnal ismét a kokainhoz, nem a táplálékhoz nyúltak. Egy hónap múlva a heroinista patkányok súlyosan függők voltak, de csaknem egészségesek, normálisan táplálkoztak és tisztálkodtak, a kokainista patkányok addigra már mind elpusztultak. Nem is érdemelnek jobb sorsot a drogos emberi patkányok sem.

Azt, hogy egy adott kábítószer milyen erősségű függőséget okoz, szintén jól lehet modellezni állatkísérletekkel. Egy ketrecbe zárt állatot – rendszerint macskát vagy majmot – megtanítanak arra, hogy egy kar lenyomásával valamilyen szert adagol magának. Ha rájön, hogy a rúd lenyomásával kábítószert kap, a szükséges lenyomások számát emelik. Egy csimpánznál 13000 lenyomást mértek, ami közel öt órán át tartott. Ennyit arról, hogy mire képes egy kábítószeres az anyagért. Ez a eredmény 100-1600 százalékkal meghaladja az ópiátoknál vagy hasisnál mért szintet.

A kokainistáknál készült tomográfos felvételek különös elváltozásokat mutattak ki az agy szem mögötti területén, az un. orbitofrontális cortexben. Ez az agyterület felelős az ingerek fontossági besorolásáért, azaz hogy az adott helyzetben milyen külvilági vagy belső inger a legfontosabb / éhség, fázás, szomjúság, félelem, fájdalom, stb. /. A kényszercselekedetes betegekben pl. ez az agyterület igen aktív, feltételezhető, hogy ott ez károsodott, a betegek ezért nem képesek abba hagyni a kényszeres cselekedeteiket. Volkow szerint a kokainisták esetén ez az agyterület egyértelműen bántalmazott. A kokainfüggő tehát nem ésszel teszi, amit tesz, egyszerűen az agya már beteg.

A kokinisták esetén már régebben megmérték, hogy még hónapokkal az után is, hogy „ lejöttek az anyagról „ az agyi dopamintermelésük igen alacsony az egészséges emberekhez képest, még akkor is ha nem depressziósak és nincsenek klinikai tüneteik, ez az alacsony dopaminszint pedig MAO-bénító antidepresszánsokkal nem vagy alig befolyásolható. A kokainista ezért esik vissza könnyen, mivel számára nincs más dopamin – termelő tevékenység vagy anyag-nincs más örömforrása már. Következésképpen az emberi tartásra, „ megállomra „ akaratra, illetve erkölcsi szilárdságra vagy törvényi szempontokra nem lehet hivatkozni a kokainisták - és általában a kábítószer-élvezők - esetében , hiszen ez olyan , mint kutyának megtiltani az ugatást.

Megfigyelték továbbá, hogy az emberek / és állatok / természetes biogénamin-termelése nem egyforma, jelentősek az individuális eltérések. Az alacsony dopaminszintű egyének jobban igénylik a stimulánsokat, az erős dopamintermelésűek, akik szexuális élete élénk, kalandkeresők, jellemszilárdak, nem igénylik a stimulátorokat, számukra nem ad olyan intenzív eufóriát. Ezzel magyarázható, hogy az egyik ember – rendszerint az érzékeny lelkű és finom művészegyéniség - rászokik a kokainra, míg a gyakorlatias egyének számára az anyag érdektelen.

Ez eléggé bő volt?