A NASA-nak jelenleg van olyan űrrepülőgépe amivel fel tud jutni a nemzetközi űrállomásra? Ha nincs akkor hogyan jutnak fel az amerikai asztronauták?
Jelenleg senkinek sincs emberes űrrepülőgépe, és belátható időn belül nem is lesz.
Az első két válaszoló is említette, hogy jelenleg az orosz Szojuz rakétákat és űrhajókat használják az amerikai űrhajósok feljuttatására is az ISS-re. Jelenleg mindenki, aki benne van az ISS programban (USA, Oroszország, ESA, Japán, Kanada) az a Szojuzokra kénytelen hagyatkozni. A japán és az európai önálló emberes úrhajó programot költségvetési okokból elkaszálták, az amerikaiak viszont ha szabad így fogalmaznom a bőség zavarával küzdhetnek néhány éven belül, ugyanis pillanatnyilag három űrhajó fejlesztési program is fut!
A leginkább előrehaladott a Dragon teherűrhajó emberes változata a Dragon V2, ezzel már az első tervezett emberes repülés céldátuma is megvan: 2017 áprilisa, a másik föld körüli pályára szánt hajó a Boeing által fejlesztett CST-100, idővel ez át fogja venni a tervek szerint a Dragon helyét, ez egy nagyobb és több mindenre képes hajó lesz. A harmadik a Lockheed Orionja, ezt elvileg nem fogják "taxinak" használni az ISS-re, de szükség esetén persze arra is jó lesz.
Ezen kívül volt még egy érdekes javaslat a Dream Chaser, ez egy mini űrrepülőgép lett volna, de a NASA a Dragon V2 és a CST-100 mellett tette le a voksát, na meg pénzét.
Vagy talán a Space Shuttle az alapja volt valaminek, ami később fog jönni. Ha akkora hülyeség lett volna, akkor az oroszok miért vágtak bele a Buran-ba? :D
Látod az oroszoknál maradt a jó öreg Szojuz, míg nyugaton tervezgetnek ezt azt, ami majd a következő lépcső lesz. Addig meg low cost megoldásnak megfelel az orosz is.
A szovjetek azért másolták le a Space Shuttle-t, mert azt hitték többre képes, mint amire valójában, köszönhetően az amerikai propagandának. Egy távírányított tesztrepülés után rájöttek, hogy baromság és inkább a Soyuz-t modernizálták.
Egyébként statisztikailag eddig a legveszélyesebb űrjármű a Space Shuttle, a legbiztonságosabb meg a Soyuz.
Statisztikailag Magyarországon 140 000 az átlagfizetés, csak épp 85% nem keres ennyit.
Kettő hivatalosan ismert halálos áldozatot követelő Szojuz baleset volt és szintén kettő Space Shuttle baleset.
Most tartunk a 125. Szojuz missziónál eddig két balesettel, a Space Shuttlenél 135 misszióból végződött 5 katasztrófával.
Akkor hogy is van ez a biztonság dolog? :D
"A szovjetek azért másolták le a Space Shuttle-t, mert azt hitték többre képes, mint amire valójában, köszönhetően az amerikai propagandának. Egy távírányított tesztrepülés után rájöttek, hogy baromság és inkább a Soyuz-t modernizálták."
Azért ez nagyon nem így van! Eleve az STS és a Buran program teljesen más volt szinte minden szempontból.
A szovjet "űrsikló" program akkor indult be, mikor Valentyin Gluskot nevezték ki a szovjet űrprogram vezetőjévé. Glusko leállíttatta az N1-es óriásrakéták további fejlesztését (ez lett volna a szovjet Holdrakéta), és a program erőforrásait átirányították a Buran programba.
A Buran siklók a 90-es évek elején repültek volna, ha nem omlik össze a Szovjetunió, elvégre a Buran volt a valaha legnagyobb anyagi terhet jelentő orosz űrprogram, tehát hidd el, hogy nem azért állították le, mert rossz volt.
Egyébként a Buran siklóit hordozó Enyergija hordozórakéta módosított segédrakétáit a mai napig használják, ezek a Zenyit rakéták. A Zenyit hajtóműve pedig a világ legnagyobb tolóerejű kriogén rakétahajtóműve, jelenleg a Zenyiten kívül az amerikai Atlas V rakétában és a Proton rakétákat kiváltó tervezett Angara rakétacsaládban is jelentős szerepet kap majd.
A lényeg tehát, hogy a Buran jóval több volt, mint holmi másolat, és nem azért állították le, a programot mert rossz lett volna, sőt a tesztsikló méterre ott állt meg a kifutón, ahol tervezték, csak a Szovjetunió összeomlásakor még az is problémát jelentett az Orosz Föderációnak, hogy kibérelje Kazahsztántól a Bajkonuri központot.
Az a helyzet, hogy tulajdonképpen VAN most is űrrepülőgép, kettő is. Távirányítós, negyedakkora, de ugyanúgy tudna utánpótlást szállítani akár az ISS-re is. Az X37-B-ről beszélek.
Csakhogy nem a NASA, hanem az USAF használja. Valami Q titkos akciókra. :D
És az a helyzet, hogy úgy néz ki, igenis gazdaságos, nem csak kísérleti jellege miatt, már tervezés-építés alatt van az utódja, ami jóval nagyobb és embert is tud majd szállítani.
Hogy a NASA mennyire fogja használni, a jófene tudja. Mindenesetre jelenleg hivatalosan nem része az űrprogramjuknak, lehet, hogy USAF marad az utód is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!