Időutazás? Ez mindent megváltoztatna?
Ha lehetséges lenne, és megakadályozhatnánk Ferenc Ferdinánd halálát, akkor teljesen más világ lenne? Hiszen ez volt az elindítója mindennek, ha nem nézzük az előtte lévő konfliktusokat (pl. Balkán-háborúk). Nem lett volna így I. vh, Trianon, gazdasági világválság, bolsevizmus, nácizmus, II. vh, atomfegyverek pusztítása, hidegháború, kommunista diktatúra, és ekkora elmaradottság. Európa és a "harmadik világ" fejlődhetett volna békében és nem itt tartanánk. Kb. Afrika tartana ott, ahol mi, és mi pedig ott, ahol még talán a Nyugat sem. És talán lennének repülő autók is :D (Vissza a jövőbe 2).
Ti mit gondoltok erről?
Biztos, hogy így is kb. ugyanez lett volna, mert ez csak ürügy volt.
Találtak volna más ürügyet - mondjuk 1 hét vagy 1 hónap múlva.
Nem elindítója, hanem kapóra jött ürügye volt. Mindenképpen lett volna világháború, mert már benne volt a levegőben.
A kommunizmust nem Lenin és Sztálin találta ki. 1791-ben volt már Párizsi Kommün. A 19. században megszületett a Tőke és az Anti Dühring, Lenin főbb téziseit 1905-re megírta.
A nácizmusban lényegtelen, hogy vezetőjét Hitlernek hívták. A lényeg az, hogy a 20. század közepére nem volt gyarmatosítható terület, volt viszont erős Németország.
Az ipari, tudományos fejelődés nem állítható meg, iránya csak jelentéktelen mértékben befolyásolható. A 40-es évek elejére a nagy tudósok munkássága ismeretei napirendre tűzték az atomenergia kezelését.
Időutazás nem létezik, ha mégis feltételezzük, segítségével egyes személyek élete - elvileg - radikálisan befolyásolható, az emberiségé azonban semennyire.
Igaz, ez nem egy tudományos válasz, de szerintem jól mondod, minden megváltozna. Én úgy gondolom, elég egy kis eltérés a múltban, és a jövő máris teljesen más lesz, mert a dolgok egymáshoz kapcsolódnak. Pl: ránézek egy szép virágra->eszembe jut egy versike->elmondom a barátnőmnek->ő benevez egy versenyre->megnyerem->még több verset írok, egyre jobban megy, már ebből élek meg->az egyik legsikeresebb költő vagyok. És mindez lehet, hogy nem történt volna meg, ha nem látom meg a virágot.
Amúgy azt hiszem van egy ilyen film is, amiben az van, hogy néhány ember visszamegy a múltba, alig csinálnak valamit (sietnek, mert haza akarnak menni), csak véletlenül rálépnek egy pillangóra. És amikor visszamennek a jelenbe, a világ teljesen más.
Persze lehet, hogy amit leírtam nem igaz, de én így gondolom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!