Tudományos és idegen szavak szótára:
Azt az időt nevezik így, ami egy-egy emberi nemzedék kifejlődéséhez szükséges. Ez 25 és 35 év közé esik. Nevezhetjük olyan időnek, amíg az egyik nemzedék felváltja a másikat.
Netes értelmező kéziszótár:
Mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született (-egyívású) gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével. Egy emberöltő kell, mire a diófa igazán termést hoz. Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi életkor idejét, tehát kb. 60 évet. Maga Arany is így értette a "Toldi" előhangjában: "Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben". Mivel Nagy Lajos kora és a "Toldi"megírása között mintegy 500 év telt el. A szó egyébként itt bukkant fel elsőként irodalmi nyelvünkben, a költő bizonyára szülővidékének népnyelvében lelte; később ő maga is használta "nemzedék"jelentésben a "Keveháza" c. költeményében, a pusztító csata leírásában: "A széles völgy egy lábnyom a súlyos had óriás nyoma, ki egyet toppantott, s ehol! (= íme) egy emberöltő nincs sehol". Az emberöltőben az öltés képzete él: ahogy a varrásban az öltések, úgy öltődnek egymásba az emberéletek, együtt alkotva az emberiség létének szakadatlan szövedékét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!