Matekot meglehet tanulni és közben megszeretni?

Már elkezdted. Rájöttél, hogy nélküle nem boldogulsz. Ezzel megszerezted a legfőbb motivációt (semmire se viszed az életben, ha nem tanulod meg).

A matematikával a legtöbb ember (diák) életében az a tragédia, hogy erősen hierarchikus tudomány, ha valami alul hiányzik, elég hamar bekövetkezik, hogy képtelenség a következő fokozatot megérteni. Ebből adódik, hogy matematikát csak elölről lehet megtanulni, a közepétől nem. És ki szereti? Aki érti. Ugyanis az emberi természet szereti a sikerélményt. Minél több van, annál élvezetesebb. Aki érti, könnyebben lép tovább. Már ez önmagában siker. De látja, hogy más mennyire nem boldogul. Ettől úgy érzi, ő jobb. Bizonyos értelemben az igaz is. És ettől jön a motiváció. Érdemes megtanulni, mert könnyebben haladok. És jobb vagyok a többinél. Tőlem kérnek segítséget. Ez az érzés az,amit úgy mondunk, valaki szereti a matematikát. Aztán egy idő után e természetessé válik, már nem figyel rá külön, csak úgy, megtanulja. Azt is, miképpen lehet hatékonyan tanulni. No ha ezt megértette, nyeregben van, többé nem fogja utálni, legfeljebb már csak azt az ágát nézi, amire szüksége van. De az a magabiztosság mindig megmarad, "de ha akarnám...".

És még egy következmény. Egyszer csak azt érzékeli az ember, hogy az élet minden területén sokkal hamarabb megérti a történéseket, mint más. És ő többnyire megérti. Ha nagyon akarja, szinte bármit. Ez hatalmas önbizalmat ad. Ettől többet ne is akarj - csak ha világmegváltónak készülsz.

Tehát - ha javasolhatom - a legelején. Ne sajnáld a negyedikes (ált isk.) könyvet kézbe venni. Ha érted, ami benne van, legfeljebb egy nap. És jöhet a következő. Ha nem érted, kérdezz. Oldj meg példákat. ha meg tudod oldani (többet), megértettnek tekintheted, mehetsz tovább.

Ebben az a szörnyű, hogy eleinte sok időt igényel, és ocsmány (mert nem érted). HA van türelmed és kitartásod, átlépsz a holtponton. Aztán már könnyebb. A legtöbben az időfaktoron buknak el. Vagy megunják, vagy nincs rá elég idejük (például, mert dolgoznak).

Általában az szokott lenni a probléma, hogy általános iskola alsó tagozatán a gyerekek többség elveszíti a fonalat. A matematika valamiféle speciális világgá válik, aminek isten tudja mért, de megvannak a maguk szabályai. A gyerek megtanulja a szabályokat, megtanulja felismerni, hogy milyen esetben kell őket használni és hogyan. Be lehet magolni, hogy „törtet törttel úgy osztunk, hogy…”, meg be lehet magolni, hogy „a számtani sorozat összege n*(a[1]+a[n])/2”. De ez nem matematika.

Később persze az ember belátja, hogy mégis van köze a valósághoz, hiszen mikor egy adott helyzetben alkalmazza a megtanult képletet, eljárást, akkor valóban az a végeredmény jön ki, ami megfelel a valóságnak. „Tudom, hogy hogyan kell törtet törttel osztani, tudom, hogy most ezt kell tenni, és tudom, hogy az eredményben bízhatok, tényleg annyi valami lesz a valahol, tehát értem a matekot.”. Ez így nem igaz. Akkor érted, ha meg tudod mondani, hogy miért kell úgy törtet törttel osztani, ahogy, ha esetleg elfelejtenéd a régen bemagolt eljárást, akkor újra ki tudod találni. Ha ez így van, akkor szeretni fogod, mert magától érthetődő, mert meglátod egy érdekes feladatban azt, hogy mitől érdekes.

Amúgy nagyon sokáig el lehet jutni, lehet valaki csak középiskolában kezd rosszabb jegyeket szerezni, de ha jobban megvizsgálnánk, akkor már lehet, hogy ált. isk. harmadik osztályban veszítette el a fonalat. Lehet neked is érdemes visszanézni az általános iskolai anyagra, hogy ott valóban mindent értettél-e, hogy nem csak tudod, hogy mit hogyan kell számolni, de azt is tudod-e, hogy miért úgy. Lehet, hogy kicsit lassúnak tűnik, de ha megvan az a pont, aminek a helyére kell ugrania, lehet, hogy sokkal gyorsabb így.

Amúgy én általános iskola negyedik osztályában ébredtem fel. Addig korrepetáltak vajmi kevés sikerrel, szinte már bukásra álltam, de hirtelen bekattant valami, és azóta nem tanultam soha matekot. Mikor a tanár a másodfokú egyenlete megoldóképletét kezdte levezetni, a második soránál azt mondtam, hogy „ja, hát így vicc az egész”, és előbb megvolt előttem a képlet, mintsem a tanár levezethette volna. De én pont főiskolán veszítettem el a fonalat, a deriválás még úgy érthető, logikus, de az integrálásnál már sokkal több dolgot be kellett magolni, amit nem lehet csak úgy fejben levezetni, mert csak a levezetés lenne három oldal. És mivel soha nem tanultam matekot, szenvedtem is vele.

Igen, villamosmérnök szakon el lehet evickélni átlagos, mondjuk négyes matektudással. Ami a való életben kell, azt úgyis kigyakorlod, de a matek javarésze nem kell.

Hogy mennyit fejlődik az ember a matek megtanulása által? Nagyon felszínre tudja hozni a problémamegoldó, analizáló képességet, erre kiválóan alkalmas. Nekem is jó edzés néha itt megoldani egy könnyebb, nehezebb feladatot és nem csak hogy edzés, de tök jó érzés. De ugyanezt a képességemet nagyon jól kamatoztatom informatikusként, nem kimondottan a matekot magát, mert amit csinálok, ahhoz kb. a négy alapművelet ismerete is az esetek 95%-ban elég.

Ugye tudod, mit felelt Juliska, amikor Józsi megkérdezte, hogy hazakísérheti-e?

-- Meg hát.

Ez erre is érvényes.

Az, hogy az ember valamit mennyire szeret vagy utál meg, nagyban függ a tanárától. Továbbá sokat segít az akaraterő, ami benned megvan.

Bár az ember tizenévesen a legfogékonyabb és legnyitottabb az új ismeretekre, ez még nem zárja ki azt, hogy 20 évesen tanuljon meg valamit.

A tapasztalatom egyébként az, hogy ebben a korosztályban a legnagyobb probléma a hozzáállással van, és nem magával a tudással. Sok olyan tanulót volt "szerencsém" korrepetálni, akiknek amellett, hogy kvázi kimaradt az életéből a matek, és huszonévesen eszmélt rá, hogy jó lenne leérettségizni. A kezdeti lelkesedés ugyan jelen volt, de a tanulási kedv már a nullához konvergált. Úgy vettem észre, hogy ebben az életkorban is simán meg lehetne tanulni szinte bármit, csak az emberek többségéből ekkorra már kihal az a fajta tudásvágy, tanuláskedv (és tanulási hajlandóság), ami a tizenévesek többségében még megvan.

Összegezve: ha rendesen nekiállsz, szerintem simán sikerülhet.

A kérdésedre a válasz igen egyszerű: Legyünk gyakorlatiasak, ha azt mondom például, hogy utálod a töltött káposztát.

Tedd fel magadnak a kérdést, megtudom-e szerettetni veled a töltött káposztát?

Nem, a válasz az hogy nem, és pedig azért nem, mert mindenkinek van ízvilága, ha ez nem passzol, akkor fejfájást, émelygést, hasmenést, hányást fog okozni.

A problémás helyzetek stresszt okoznak és a stressz kihatással lesz életed minőségére és társadalmi kapcsolataidra is!

Akkor visszakanyarodva a kérdésedhez, megtudok e szeretni egy tantárgyat, amit eddig nem használtam és gyenge voltam belőle?

A válasz, az hogy is-is, csak akkor fogod megszeretni a matematikának olyan ágát, amikor használod az életben egy élethelyzetben. Pl az adó elszámolást is akkor fogod csak szeretni ha használod.

Viszont az analízis, diszkret matek, valószínűségszámítás, esetleg felsőfokú alkalmazott matematika esetén, ha egy apró nüansznyi dolgot, egy jelet nem tudsz értelmezni, akkor nem fogod szeretni és kártyavárként omlik szét, az addig elképzelt és felépített gondolati sor, hogy ezért szeretem a matekot mert stb.

Én pl nagyon szeretem a fizikát és a fizikai számításokat elvégezni, de a határérték-számítást, a deriválást és integrálást nem szeretem, mert nem látom az értelmét...mivel nem számolok naponta görbe alatti területeket...ezért a szeretet a matematikánál, szubjektívba csap át...azaz utálni kezdi az elméd az egész katyvaszt.

Pl szívesebben kiszámolom, egy atom körül keringő elektron felhő, elhelyezkedési pontját koordináta-rendszerben, mint hogy egy görbéről eldöntsem, hogy most ez mi a túró akar lenni.

A Fizika érdekes és izgalmas.