Mi a közös és különböző a Madách Imre: Az ember tragédiája és Vörösmarty: Csongor és Tünde műveiben?

Még csak most tanuljuk a suliban ezt, úgyhogy túl sok információt nem tudok ezzel kapcsolatban. Arról viszont már volt szó, hogy Az ember tragédiája első ránézésre teljesen pesszimista, bármit csinál az ember, az rossz és minden elmélet a gyakorlatban teljesen elferdül és semmi sem tökéletes.

Ezzel ellentétben a Csongor és Tünde egy "álomvilág" úgymond, optimista az egész kicsengése.

VISZONT

Ha jobban megfigyeljük, Az ember tragédiája mindezek ellenére mégis optimistább és bíztatóbb!

A műveknek a legvégét nézd meg. Az ember tragédiájában az Úr mondja: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" Vagyis akármi akármennyire is rossz és reménytelen, sosem szabad feladni, mindig bízni kell és küzdeni, feladni sosem. Ennél szebb és optimistább, erőteljesebb véget nem is írhatott volna Madách.

Ezzel ellentétben a Csongor és Tündének a vége az Éj monológjával zárul:

"A Mind enyész, és végső romjain

A szép világ borongva hamvad el;

És hol kezdve volt, ott vége lesz:

Sötét és semmi lesznek: én leszek,

Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.”

Ezt érdemes többször elolvasni, és elgondolkozni rajta, mert elég durva szerintem. Az egész mű olyan kis holywood-i mese szerintem, és a végén happy end, mindenki boldog és bla-bla-bla. Aztán pedig jön a záró, és ezzel minden rózsaszín köd eloszlik. Nincs olyan, hogy tökéletesség, nincs remény, és tulajdonképpen azt is kimondja, hogy oké, összejött most Csongor és Tünde, nagyon boldogok, d*gnak egy nagyot.. és aztán?? Mi van utána? Minek jöttek össze, minek szenvedtek olyan sokat, ha utána úgyis jön az Éj, a halál, a szomorúság, és akkor mindent kezdhetnek elölről.

Remélem tudtam valamit segíteni, és nem túl későn, mert látom, lassan egy hónapja tetted fel a kérdést:)

OFF: Én csak 17 vagyok, és nem érdekelt túlzottan ez a könyv, és nem vagyok az az irodalmi beállítottságú, de ez a gondolat nagyon megfogott és elgondolkodtatott.