Hogy a fenébe keletkeztek a bolygók?

Én kérek elnézést, hogy a kérdező kérdésére válaszoltam. A kérdés kifejtésében több helyen is kérdezte Isten szerepét, és a végén: "Van valakinek egy jó kis elmélete?" Erre én írtam egyet, amiben megtalálható a válasz a kérdésére. Innentől az ő dolga, hogy elfogadja-e, vagy nem.

Az ősrobbanás-elméletet nem mondanám tudományosabbnak, mint a Bibliát, mert mindegyik egy olyan elmélet, amiben hinni lehet ugyan, de mivel nem felel meg egyik sem a falszifikálhatóság kritériumának (Popper), ezért nem tudományos. Magyarul: az ősrobbanás-elméletet azért nem cáfolta még meg senki, mert 1) senki nem volt ott és nem látta a világ keletkezését, 2) nem lehet újra lemodellezni, és megfigyeléseken alapuló ismereteket szerezni róla. A tudomány megfigyeléseken alapul. Amit nem lehet megfigyelni, az nem tartozik a tudomány témakörébe. Sokkal inkább filozófiai vagy hitbeli kérdés.

(Tegnapi 09:20-as)

Nem-e? Nem lehet lemodellezni? Dehogynem. Azon dolgoznak a legjobb tudósok, hogy lemodellezék. Sikerült is (nem 100%-ban, de már törekednek rá, ezért is nyavajognak a keresztények). Azért TUDJÁK, hogyan keletkezett a világegyetem. Tudják. Tudják, hogy hogyan nézhetett ki, és mi ment végbe.

Nem kellene ennek utána nézned? Már az is elég lenne, ha megnéznél pár erről szóló NGC filmet.

Nos, asztrofizika előadáson vettünk rá egy elméletet, nagyjából az, amit előttem írtak. A lényeg, hogy van egy por- és gázfelhő. Ez valamilyen hatás (pl. egy felrobbanó csillag által keltett lökéshullám) miatt összesűrűsödik. Namármost a felhőnek van ugye egy tömege és egy impulzusmomentuma (perdülete, forgásállapota), és mindkettőnek meg kell maradnia. A tömeggel ugyan nincs is gond, de a perdület később fontos lesz.

Namármost amikor ez a felhőben sűrűsödés jön létre, ott nagyobb lesz a tömeg, ezért nagyobb a gravitáció, és a kisebb sűrűségű részek elkezdenek a nagyobb sűrűségű terület felé haladni, azaz a tömeg elkezdi összesöpörni a ritkább port és (főleg) gázokat. Így annak folyamatosan nő a tömege, és mindig nagyobb annyagot szív magába. Ez ugye egy öngerjesztő folyamat, legalábbis egy jó darabig. Mivel egyre sűrűbb, egyre melegebb lesz, mert egyra nagyobb nyomás uralkodik a gázban (ugye adiabatikus összezuhanás, mint amikor a biciklipumpa felmelegszik). Egy idő után eléri azt a hőmérsékletet, ahol beindul a hidrogén fúziója. Ekkor alakul ki a protocsillag, ami már erőteljesen sugároz. Ez még hízik egy darabig, de a fúziós folyamat szintén nagyon sokáig (millió és milliárd évekig) fenntartja magát (pl a Napban is). Csakhogy mivel összezuhanó gáz esetén a gáznak és pornak forgása fel kell, hogy gyorsuljon, mert a perdület megmarad (mint a piruettező műkorcsolyás amikor behúzza a kezeit, felgyorsul a pörgése). A gravitációs vonzás miatt a sok por a nagy sebességű keringés miatt már nem zuhan tovább a csillag felé, hanem pályára áll körülötte, és kilapul, mint a pizzatészta. Így jön létre a protoplanetáris korong. Ebben a porból és gázból álló korongban is vannak anyagban koncentráltabb (sűrűbb) és ritkább részek. Hasonló gravitáció okok, illetve az ütközések miatt a por előbb kavicsokba, majd nagyobb szikladarabokba csomósodnak, összetapadnak. Mivel ezekből sok van (nagyon sok), és hosszú idő alatt nagyon sok ütközés játszódik le, ezért ezek is egyre nagyobbak lesznek, és a kisebb darabokat magukba "olvasztják" a vonzásuk lévén. Így szépen "kitakarítják" a korongot a kis daraboktól, és csak a nagyok maradnak meg. Így jönnek létre a kőzetbolygók (mint a Föld, a Mars, a Vénusz és a Merkúr). A kialakuló csillag, mint például a Nap viszont egy erős ún. napszéllel rendelkezik, ami egyfajta részecskeáram a vákuumban (ez okozza egyébként a sarki fényt is). A Nap közelében a gázok a sugárzás és a napszél miatt főleg gáz állapotban maradnak, és vagy a bolygók fogják be, vagy szépen elpárolognak az űrbe. Viszont a naptól távol, a kőzetbolygókon kicsapódnak, és ott ezek a bolygók szépen összegyűjtik a gázokat, és a sok, napszél által kisodort gáz itt távol, ahol már nem olyan erős a napszél, itt gyűlik össze, és az egyre több gázt gyűjtő bolygók, szépen összesöprik ezeket a gázokat szint tömegvonzással. Így jönnek létre a gázóriások, mint a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz vagy a Neptunusz.

Ha visszább megyünk az időbe, a por-és gázködök, illetve a csillagok eredetét kutatva, akkor kiderül, hogy a legtöbb gáz az úgynevezett primordiális nukleonszintézis folyamatában keletkezett, ez az ősrobbanás után úgy 30000 évvel lejátszódó folyamat, ahol a vákuumból fotonok által kiütött elemi részecskék egyszerű atomokká áltak össze. Egyébként a kozmológiai számítások a létrejövő anyagok arányát is megmondják, és ez nagyon pontosan egyezik a kimért anyagarányokkal az univerzumban. A primordiális nukleonszintézis során lényegében szinte csak hidrogén és hélium keletkezett. Ezwkből az anyagokból jöttek létre sűrűsödés során a galaxisok és azokban a csillagok. A csillagok a magfúzió során létrehozták a két elemből a többi, vasnál könnyebb elemet. A vasnál nehezebb (nagyobb rendszámú) elemek (például az arany) mind az első és későbbi csillagok szupernóvájában, azaz felrobbanásában keletkeztek.

Egyébként az ősrobbanás tudományos mérésekkel alátámasztott elmélet, nem holmi légből kapott hipotézis. Ilyenek például a Hubble által felfedezett tágulás (hogy minden távolodik mendentől), vagy az úgynevezett kozmikus háttérsugárzás (ennek köszönhető, hogy az űr 3 Kelvin hőmérsékletű, nem 0), illeltve az említett primordiális nukleonszintézis által jósolt elemarány (kb 85% hidrogén, 15% hélium).

Persze maga a kozmológia sem követi vissza a teljes kezdetig az univerzum történetét. Az egyenletek megoldását nézik vissza időben, és úgy következtetnek, mi volt korábban (mint amikor a golyók becsapódási nyomából következtetik ki, hogy hogyan repült, vagy a halottkém is jóval később meg tudja mondani, mi történt az áldozattal, ugyanis a múltban történt események nyomot hagynak a jelenben).

A kozmológiai számítások csak az ősrobbanást követő kb tíz a mínusz negyvenhatodikonodik másodpercig tudnak visszakövetkeztetni, ugyanis ennél réggebbi univerzum kisebb, mint az ún. Planck-távolság, aminél kisebb távolságot fizikailag nem értelmezhetünk.

Hogy a másik oldalról is megközelítsük:

"És ha Isten teremtette ezeket, akkor Isten előtt mi volt?"

Nincs értelme a kérdésnek, ugyanis az idő a mi valóságunk, világunk egyfajta kiterjedése. Az idő a világ teremtésével / univerzum keletkezésével vette kezdetét. Nem volt olyan, hogy "előtte" mert előtte még idő sem volt, tehát nincs értelme időbeli előzményről beszélni.

Egyébként nincs értelme tudományos és hitbéli meggyőződéseket keverni, vagy egyiket a másikkal igazolni/cáfolni. Mindkettő igazsága elfogadható a saját érvényességi köreiben.

A tudomány nem tud isten létezéséről bármit cáfolni, vagy igazolni, ugyanis nincs egyetlen olyan tudományos érv/eredmény, ami cáfolná vagy igazolná Isten létét. Nincs olyan tudományos elmélet, amiben az áll, hogy "..., tehát nincs Isten, mert ha volna, akkor..."

Nem értme, hogy miért kell rögtön hülyének nézni azt, aki vallással kapcsolatos magyarázatot ad. Nem vagyok keresztény, de számomra sokkal kevésbé hihetetlen, hogy valami úgy teremtette mindazt amit ismerünk, mitnhogy csak úgy a semmiből lett. Mert a tudományos magyarázatok lényege tulajdonképpen ez. Múltkor is a Discovery-n ment valami (egyébként egész érdekes) műsor, ami úgy kezdődött, hogy közölték, kezdetben volt a semmi, aztán egyszercsak lett valami...

EZt már nem tudták megmagyarázni, innentől kezdve pedig nekem hitelét is vesztette az egész. Semmiben sem különbözik a vallásos magyarázattól.