Az alvásidőnek meg lehet, hosszabbítani az ún. mélyalvás ciklusát valamilyen gyógynövénnyel, gyógyszerrel vagy meditációs gyakorlattal?





A mély alvás ciklusban fizikai tapasztalattól mentesség van. Lehetséges, hogy van olyan (gyógy)növény, ami ezt az állapotot meghosszabbítja, de jobban jársz bármilyen meditációs gyakorlattal. Erre majd mindjárt visszatérek. A "cél" végül is az lenne, hogy az emberi elme három állapotán ébrenlét, álom, mély alvás) túllépni. S folyamatossá tenni azt, amit most mély alvásnak nevezünk, csak éppen tudatosnak maradni, de ekkor nyilván már nem mély alvásról van szó. Egy szóval egy folytonosan pihent, de mégis aktív elmeállapotban időzni megállás nélkül.
Visszatérve a meditációs gyakorlathoz. Van egy úgynevezett "csend" meditáció, amikor arra törekedik az egyén, hogy megállítsa személyes gondolkodását, hogy blokkolja a fizikai tapasztalatot, hogy megragadja végül is azt, ami két gondolat közt van, ekkor beleesik egy nevezhetjük transzba, ilyenkor megszűnik az elválasztottság, elkülönültség érzése, tulajdonképpen totálisan egynek érzi magát az egyén azzal, ami létezik bárhol, bármikor. Végső soron ez az a negyedik állapota az elmének, ami felöleli a jelenleg ismert hármat. Minél többet gyakorol az egyén, annál jobban átivódik ezzel.
Lehet mesének hangzik, amit írok, hogy egynek érezni magad a "mindennel", ki kell próbálni, ha utána akarsz járni...de szólok, ez a "csend" meditáció marha nehéz, de kitartásod meghozza gyümölcsét.
üdv
27/F
LastOne.Left





Vannak ilyen gyógynövények. A szilva, a körte, a barack és a cseresznye nagyon jó ilyen célra. Erjesztéssel és desztillálással kell belőlük kivonatot készíteni (a köznyelv ezt "pálinka" néven ismeri), amiből 0,4-0,5 litert elfogyasztva a mélyalvás hossza jelentősen megnő. Lehet még a szőlőt is használni ilyen célra: itt választhatsz, hogy csak erjeszted-e a levét, esetleg a kipréselt szemekből pálinkát is főzetsz. Mindkét esetben nagyon jó hatású italt lehet kapni.
Gyógyszerrel is lehet segíteni: erősebb fájdalomcsillapítók, nyugtatók fogyasztása a pálinka mellé még tovább javítja a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!