Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » A Puskás Vezetéknév milyen...

A Puskás Vezetéknév milyen eredetű?

Figyelt kérdés
a másik ami érdekelne a Nyéki... mert magyar törzsszövetség ben volt ugyebár a Nyék törzs, és hogy van-e köze hozzá.

2012. ápr. 17. 23:05
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Magyarországon a XV. század elejétől már igyekeztek pontosítani minden személyt, vagy az apja nevével, vagy a foglalkozásával, vagy a lakóhellyel, vagy valamilyen tulajdonsággal.

Ebben az időben előfordult, hogy pl. a gyerek Molnár József fia Béla volt, mikor megnőtt meg Asztalos Béla lett, mert ő nem molnár foglalkozást választott.

A vezetékneveket II. József tette kötelezővé 1787-ben, ezzel alakult át a szokásból hivatalosan azonosító adattá.

Ekkortól öröklődik is, tehát az előbb példaként felhozott Molnár József fia Béla eleve Molnár Bélaként született és úgy is maradt, hiába lett a foglalkozása asztalos.


A Puskás vezetéknév valószínűleg abból ered, hogy valamelyik ősnek volt puskája, ezzel különböztették meg mondjuk az ugyanolyan keresztnevű szabótól. Aztán öröklődött.


A Nyéki eredete pedig csak közvetve hozható össze Nyék vezérrel, illetve a nyék törzzsel. A Nyék települést valószínűleg a nyék törzs alapította, de hogy kik éltek már a faluban öt-nyolcszáz évvel később, azt nem tudni. Ekkor valaki egy másik településre költözött, és ott őt úgy hívták, hogy a nyéki Béla. Aztán ez öröklődött, öröklődik.

2012. ápr. 18. 02:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Itt már valaki régebben megválaszolt egy ilyen kérdést (# 5 válaszoló):


http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__csaladfa_..

2012. ápr. 18. 02:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 mustafa33 ***** válasza:

Az a II.József rendelete eléggé benne van a köztudatban, de nem egészen így volt. Igaz ez az apai neveket használó népcsoportokra (Slomó ben Jehuda és hasonlók) nem írom ki a nép nevét, mert már tapasztaltam, hogy a trágárságszűrő olyankor nem engedi át a választ. Bizonyos vándoréletmódot folytatók is ekkor kaptak családnevet.

A jobbágyoknál el○fordult a fentebbi válaszban leírt névváltoztatás. De a nemesség, beleértve a hétszilvafásokat is, stabil családnevet használt a nemességük megszerzése óta. Ha ez nem lett volna, akkor a nemesi összeírásoknál nem tudták volna bizonyítani nemességüket és legjobb esetben is csak mint "kétséges nemeseknek" lettek volna elismerve. A polgárságnál szintén jelentősége volt a családnévnek. Ez garantálta a privilégiumokat és a társadalmi pozíciót és egyáltalán bizonyította a város polgárságába tartozást.

2013. febr. 26. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 mustafa33 ***** válasza:
A Puskás név pedig általában nem azt bizonyította, hogy "valamelyiknek" volt puskája (bár olyan is előfordulhatott), hanem azt, hogy puskásként szolgált valamelyik hadban, vagy valamelyik földesúr vagy város seregében. De lehegtett puskás (puskaműves) a mestersége is.
2013. febr. 26. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!