Miért nincsen a nemzeti űrhivatalok helyett globális?
Úgy értem, hogy miért nemzeti keretek között végzik? Van egy-két kivétel, de az édeskevés (pl. NASA-ESA együttműködés). Nem értem ez mennyiben sértené az adott országok szuverenitását. Az űr és az űr felfedezése nem az emberiség közös feladata? Kiszámoltam, hogy ha az országok egy ilyen űrhivatalnak[a saját hivataluk helyett] csak a GDP-jük 1%-át adnák, akkor a NASA költségvetésének 41x-ét adná. Abból igazán nagy dolgokat lehetne végrehajtani.
Ti hogy látjátok?
Kicsit olyan az országok mentalitása mint ez:
"A tanár annak ad ötöst, aki ír egy 10 oldalas novellát 1 óra alatt.
Majd közli a gyerekekkel, hogy ez nem fog nekik menni, szal osszák fel a munkát és a jutalmat (mondjuk pluszokra), ha "nyerni" akarnak.
Mit tesz Pistike?
Megpróbálja egyedül a Józsikával versengve a dolgot, majd elbukik.
Pistike csak később jön rá, hogy milyen jó is lett volna összefogni pár gyerekkel, hogy meglegyen a cél, ha még a jutalom nem is túl nagy így..."
Remélem érthető.
Ez van ma a világban. Versengés, hogy ki a f@szagyerek...
G.
Az a baj hogy sok ország ebből a pénzből is lopna. Míg mondjuk a NASA 100 milliót fejleszt addig az ukránok lehet 100 milliót ellopnának a többitől.
Ez ilyen példa volt:
De az a vicc hogy olyan fegyverek vannak hogy 5x el lehetne pusztítani a földet egymás után de a hatalmas világűrbe meg sehová nem tudnánk menni. Minden túl messze van. És áttörő fejlesztések meg nem történnek űrkutatás/űrutazás céljából.Van az a nagy lőporos rakéta már vagy 70 éve ugyanaz a technológia van kisebb finomítgatással.(Rakétára célzok) Az óra meg ketyeg. De az a vicc mindenki (cig@nykodik) ahelyett ,hogy az úrutazás gazdaságosá és gyorsá tennék és a többi bolygóról szereznnek be ritka de ott szinte korlátlan nyersanyagokat inkább itt lövik egymást az emberek halomra a napi betevőért. Pedig lenne rá pénz. Ott ül egy csomó gazdag idióta a pénze tetején és azt se tudják hány milliárdjuk van. De ők nem igazán segítenek ebben nekik mindenük megvan és csak a profit számít. Elég sekélyes gondolkodásúak ! Csak a most érdekel mindenkit nem a holnap ,nem a fejlődés. Ha belegondolsz olyan primitív ez a világ hogy az elborzaszt. Új felfedezések nem igazán történtek kitalálták a tvt a telefont meg a számítógépeket és az ehhez kapcsolatos dolgokat. De olyan áttörés mint egykor a csavar vagy a kerék az évezredek nem történt.
"Az a baj hogy sok ország ebből a pénzből is lopna. Míg mondjuk a NASA 100 milliót fejleszt addig az ukránok lehet 100 milliót ellopnának a többitől."
Hogy lopnának, ha egy külön intézmény lenne és a pénz ahhoz áramlana? Nem a külön országok rendelkeznének a befolyt összeggel, hanem maga a hivatal, amit mondjuk valamilyen nemzetközi szerv vizsgálna át, könyvvizsgálna, stb... Az sem biztos, hogy ukrán elnöke lenne...
"Talán mert a különböző kémműholdak és egyéb űrbéli megfigyelő szerkezetek fellövése nem egy olyan dolog amit más országokkal szívesen együtt csinálsz."
A kémműholdakat külön országok lövetnék fel magáncégekkel. Szerintem ez lenne a legkisebb probléma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!