Egy érvelőfogalmazás írása! Ez a címe: Néha nem ártana egy atyai pofon. Mi is az az atyai pofon? érvek és ellenérvek kellenének.

Az atyai pofont akkor oszotta a családfő, ha a gyerek valami olyat tett, ami nagyban ellenkezett a közösség (és az apa) értékrendjével.

Nem a "szokásos" elverést jelenti valami stikliért, rendetlenkedésért, hanem valami olyan cselekmény büntetése, ami a gyerek személyiségét, világhoz viszonyát alakíthatta. Benne van a megvetés az elkövetett tett iránt (nem a gyerek iránt), a csalódottság (nem erre neveltelek) és a tehetetlenség (egyéb fegyelmezési eszközök hiánya, nem ismerete, az okozott kár megtéríthetetlensége).

A pofonütés eleve érzelmi többlettel bír, bizonyos esetekben megalázó (úr-szolga között pl. a pofonért nem szólt a szolga/paraszt, de ököllel nem üthetet az úr). Nem véletlen, hogy az atyai pofon nem egy fenékreverés, és nem is eltángálás.

Egy hatalmas felkiáltójel. A határok egyértelmű kijelölése, maradandó értékitélet az apa részéről.

"De tudnátok nekem segíteni érvek gyűjtésében???"

- Kérj apádtól egy hatalams pofont, és dőlni fognak az ellenérvek. Pl. felvetődne benned, hogy a szülők, akik uyganannyira nem tökéletesek, mint a gyerekek, nem érdemelnének-e meg ugyanúgy néha egy pofont?

De akkor álljon itt egy idézet: "Brutális és nevéhez méltatlan az apa, aki nem sír gyermekei könnyei láttán." (Mórus Tamás)

Azért az idézetekkel csak óvatosan!

„Aki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát; a ki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel.” Példabeszédek: 13: 24.