Az okosság inkább akarat kérdése, mint adottságé?

Megfigyeltem, hogy a butaság nagyon sok esetben komfortot generál az illetőnek: segíti a saját elfogadását vagy segít, hogy magának igazat adjon.

Például buta emberek szoktak úgy vitázni, hogy igazából arról sincs fogalmuk, hogy miről megy a vita, de mindenképpen kihozzák, hogy nekik van igazuk. Ugyancsak a buta emberek szokták a vita végére totál megváltoztatni az álláspontjukat, de közben úgy tesznek, mintha az az álláspont csupán az eredeti álláspontjuk következmenye lenne.

Erkölcsi kérdésekben ugyanilyen módon hozzák ki mindig, hogy ők miért erkölcsösek. Ha megveszik a boltban a terméket, akkor erkölcsösök, mert munkahelyeket támogatnak. Ha két nap múlva pontosan ugyanazt a terméket nem veszik meg, akkor meg erkölcsösek, mert felelős fogyasztók. Vagy ha éppen x munkát végez, akkor fikázza y munkát, mert az milyen haszontalan munka. De közben meg gyakorlatilag véletlenszerűen alakult úgy, hogy az x munkát végzi és nem az y-t.

Ezek nem olyan nyilvánvaló, primitív logikai hibák, amiket még egy értelmi fogyatékos se ejt meg, ha úgy igazán megerőlteti magát? Ezek szerintem zsigeri viselkedésformák, amiket azért öltött magára az illető, mert "így könnyebb".