Mi dönt afelől, hogy egy zenei műben bével vagy kereszttel módosítják a hangokat?

Majdnem írtam egy hosszabb választ az emberi hallás logaritmikus természetéről, a hangok frekvenciájának arányáról, az emberi fül számára harmonikusnak hangzó hangközökről, az ebből fakadó hangolási problémákról és az ezt baltával megoldó egyenletesen temperált hangskáláról, amiben minden hangköz hamis, de olyan kis mértékben hamis, ami eltűrhető. Aztán lerövidítve kb. én is azt válaszolnám, mint Mojjo: Az kiegyenlített hangolásnál ugyanazt a frekvenciát kapod, ha egy nagy szekundra lévő két hangból a magasabb leszállítod, mintha az alacsonyabbat felemeled. De más, a hangok frekvenciáinak arányát jobban tiszteletben tartó – így egy adott hangnemhez kötődő – hangolásnál, egy tiszta vagy püthagoraszi hangolásnál ez nem így van, két közel álló, de különböző hangot kapsz a két esetben, amiből az egyik harmonikus lesz a másik nem.

De a kiegyenlített hangolásnál is a zenének – fogalmazzunk úgy – a logikája szempontjából sem mindegy, hogy egy hang C♯ vagy D♭. Kicsit olyan ez, mint az írásnál. Fonetikusan a máxem és a mákszem ugyanaz, ugyanazokat a kiejtett hangokat eredményezi mindkettő. Mégsem mondhatjuk, hogy ugyanaz a kettő, nem is helyesírási szabályzatban leírtak miatt, hanem a nyelv logikája miatt az egyik egy jól kifejező, a másik meg egy hibás alak.