Van-e "igazi" magyar Nobel-díjasunk?
#1
Jah, bezzeg az Oscar-díj, az mennyivel gusztusosabb
Igen, Magyarországon született és kutatómunkát hazai intézetekben végző Nobel-díjasok is vannak. Az egyik ilyen példa Albert Szent-Györgyi, aki 1937-ben kapta meg a Nobel-díjat a kétszeresen telítetlen C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav felfedezéséért és izolálásáért, valamint azzal kapcsolatos kutatásaiért. Szent-Györgyi Magyarországon született, és itt is végezte az alapvető kutatásait a díjazott munkájával kapcsolatban.
Másik példa azok közül, akik a munkájukat Magyarországon végezték, Richard Zsigmondy, aki 1925-ben kapott Nobel-díjat a kolloidkémia területén végzett kutatásaiért. Zsigmondy Németországban született, de Magyarországon, azaz a Kémiai Intézetben végezte a díjazott kutatómunkáját.
Ezek a példák mutatják, hogy Magyarországon született vagy itt kutatómunkát végző tudósok is megkaphatták a Nobel-díjat az itthoni munkájukért. Azonban fontos megjegyezni, hogy a Nobel-díjat általában a tudományos eredmények elismeréseként ítélik oda, függetlenül attól, hogy a kutatásokat hol végezték.
Szent-Györgyi Albert az egyetlen, aki Magyarországon végzett kutatásokért, úgy kapott Nobel díjat, hogy még Magyarországon élt és még itt is dolgozott.
Olyanok vannak még pl. Békéksy György aki a kutatásai nagyon jelentős részét itt végezte, de a kutatásokat külföldön fejezte be és magát a díjat már külföldön kapta.
#4
"a kétszeresen telítetlen C-vitamin"
Ez a kifejezés egyszerre értelmetlen és hülyeség is, az aszkorbinsav nem kétszeresen telítetlen. (Egy C=C kettős kötés van benne.)
Zsigmondy Richárd felhozása példaként meg egészen parádés, mert ő maga sem vallotta magát magyarnak, cserébe (a ChatGPT állításával szemben) tudtommal semennyit nem dolgozott Magyarországon. (Ja, egyébként nem Németországban született, hanem Bécsben...)
Nem lehetne felhagyni a ChatGPT válaszok kritika nélküli bemásolgatásával?
#8
Naná! És nem az első...
Azt nem teljesen értem, miért feltétele az "igazi" magyar Nobel-díjasságnak, hogy a kutatást teljes terjedelmében itthon végezze a kutató. A tudományos élet nemzetközi, és a természetes velejárója, hogy a kutatók rövidebb-hosszabb ideig más országban is dolgoznak. (Jó, az USA-ban, Angliában talán ez kevésbé jellemző.) Egy hazánkhoz hasonló méretű országban egyébként is elég nehéz teljesen önálló Nobel-díjas szintű kutatást kivitelezni.
Azt meg végképp nemértem, hollófernyiges válasza (#7) miért lett lepontozva, amikor teljesen igaz. Szent-Gyögyi Cambridgben izolálta először a C-vitamint (akkor még hexuronsavnak hívta). Pláne annak fényében furcsa a válasz lepontozása, hogy közben olyan válaszokat pontoztak fel, amiben hibásan írva szerepel Szent-Györgyi neve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!