Melyik filozófusok vetik el az emberiséget, mint eszmét?

Létező dolog, viszont belemagyaráznak mindenféle többlettartalmat, romantikus ideálokat szőnek köré, nem pedig csak egy kupac élőlényként kezelik őket.

Mintha az emberiség valami magasztos érték lenne, amit meg kell őrizni minden áron. Az emberiség túlélésével foglalkozó filmek jó részében pl. nem az a fő bajuk a hősöknek, hogy a már meglévő emberek meghalnak vagy rossz soruk lesz, hanem, hogy nem lesznek további generációk, akik által túlélhet a faj.

Mint minden élőlény.

De csak mi tartjuk magunkat milliónyi isten szent kiválasztottjának, gondoljuk azt, hogy a törzsfejlődés csúcsai vagyunk, hogy már a puszta létünk olyan erkölcsi és morális nemességet von magával, amihez fogható nem létezhet, hogy az emberi összefogás megint csak egy olyan gyönyörű és hőskölteménybe illő dolog, aminek a birtoklását nem mondhatja el magáról egy állat se. Fantasztikus művekben is, ha feltűnik egy másféle antropomorf faj, akkor is az ember az univerzum legtisztább, legcsodásabb lénye, akinek nem konkrétan a lakosokat, hanem az emberiség értékeit kell megvédenie az idegen betolakodóktól. Az emberséget is úgy dédelgetik és magasztalják, mint a legdrágább kincset, egy privilégiumot, ami felemel minket a primitív élőlények sorából, miközben az emberség értékének megőrzésére hivatkozva követik el válsághelyzet során a legembertelenebb tetteket.

Kitalált fogalmakat, eszméket, erkölcsrendszereket dicsőítünk, abszolút igazságot hirdetünk abszolút szubjektív kérdésekben, aztán ezekre hivatkozva terrorizáljuk a saját sorainkat.