Aki filozófia szakon végez az filozófus lesz?

Annak a szónak, hogy „filozófus” sokféle jelentésárnyalata van. Mit jelent az, hogy filozófus? Egy szakmát? Egy intellektuális teljesítményt? Egy szemléletmódot, életmódot? Az orvos azért egy konkrétabb dolog, az orvos alapvetően egy szakmát jelent, orvos az, aki gyógyít, x órában, y fizetésért. Nyilván az orvos egy elhívatás is, de alapvetően mégiscsak egy szakma. A filozófus meg kicsit más tészta.

A nagy átlag a filozófus szó hallatán egy olyan emberre gondol, aki valamilyen új gondolatot, új szemléletet fogalmaz meg, valamilyen bölcsességnek a nyomára lel. Ilyen szempontból egy filozófus szak elvégésétől nem lesz valaki filozófus a szó „nagy gondolkodó” jelentésében, illetve nem kell ahhoz filozófiát szervezett oktatás keretén belül – mondjuk egy egyetemen – tanulni, hogy valaki filozófus legyen. (Viszont a világtörténelem filozófusainak a többségéről elmondható, hogy jól ismert más, korábbi filozófusokat, filozófiai irányzatokat.)

Aztán a filozófia lehet valamiféle életforma is. Ilyen értelemben filozófus az is, aki nem csak felteszi az élet nagy kérdéseit, hanem igyekszik valamiféle választ is találni ezekre, és igyekszik ennek alapján szemléletmóddá, sőt életmóddá tenni a filozófiát. Ilyen értelemben nem az a filozófus, aki fel tudja sorolni, hogy melyik nagy gondolkodó mit mondott a türelem erényéről, meg úgy általában az erényekről, hanem inkább az, aki képes magában fejleszteni a türelem erényét, gondolkodik arról, hogy az élet különböző területein mennyire rendelkezik a türelem erényével, ha kevésbé, akkor mi ennek a belső oka, és ez alapján képes önmagát formálni, elmélyíteni magában a türelem erényét. Ehhez sem kell filozófia szakot végezni, és bár nagyon sokat használ, de nem szükséges az, ha az embernek mélyreható filozófiatörténeti ismeretei legyenek. Lehet, hogy ez a valaki nem fog maradandó gondolatokat hagyni az utókorra, de a saját életére mégiscsak nagy hatással lesz, valódi belátássá és meggyőződéssé tudja magában fordítani, amit addig „csak tudott”. Hát én azt mondom, ez az ember is filozófus, a bölcsességet szerető és kereső ember.

Viszont aki elvégez egy filozófia szakot, és képes le is diplomázni, az sokféle filozófiai irányzatot, filozófust, sokféle filozófiai témakört és fogalmat fog megismerni, egy filozófiai természetű kérdéskörnél nem csak a saját szubjektív tapasztalataira tud hagyatkozni, hanem régi filozófusok gondolatait tudja „egyrészt… másrészt…” alapon összevetni. Ha az ember valamit tanul, és kicsit is fogékony a tanultak tényleges befogadására, akkor a megtanultak formálni fogják a gondolkodását. Az, hogy valaki elvégez egy filozófia szakot, lehet, hogy tényleg előhozza belőle az igazi gondolkodót, akinek saját, újszerű gondolatai lesznek, mert képes egzaktabb módon megfogalmazni a gondolatait, nem keveri a fogalmakat, nem csapong gondolatfoszlányok között, hanem egy szilárd alapra építve tudja önmagának és másoknak összefoglalni azokat a meglátásokat, aminek a nyomára lelt.

De sokszor az, aki elvégez egy filozófia szakot, az nem közvetlenül a filozófiai területén fogja a tanulmányait kamatoztatni. Mondjuk lehet, hogy valaki második szakként elvégez egy biológus szakot is, és a biológiai kutatása során fog számára hasznos lenni, hogy tanult logikát, tudományfilozófiát, ismeretelméletet, erkölcsfilozófiát, vagy akár jogfilozófiát, történelemfilozófiát, politikafilozófiát. Nem lesz szűken értelmezve filozófus, de a filozófiai tanulmányai hatással lesznek arra, hogy biológusként, kutatóként milyen gondolatokat fogalmaz meg, milyen döntéseket hoz meg, így tágan értelmezve mégiscsak filozófus, hiszen keresi a bölcsességet.

Talán induljunk ki abból, hogy két matematikus elképzelhető, hogy kevéssé értik meg egymást, mint egy matematikus és egy biológus. Sőt, lehet, hogy két fizikus is kevesebbet tud egymás számára mondani, mint mondjuk egy fizikus és egy író.

Ennek az az oka, hogy minden tudományterület sok ágra bomlik. A Mandelbroot ábrákkal foglalkozó gráfelmélész és az optimális vezérlésekkel foglalkozó mindketten matematikusok, de nehezen találnak közös (tudományos) témát. Viszont egy fotoszintézis reakciókkal foglalkozó biológus és egy reakcióelmélettel foglalkozó alkalmazott matematikus hosszasan beszélhetnek közös problémáikról.

Ugyanezért egy filozófus szakon végzett hallgató utána dönti el, milyen szakirányt kíván művelni, ezt a munkahelyén külön, évekig tanulja, műveli, gyakorolja. Egy elméleti filozófus tudományterületek nagy határkérdéseivel foglalkozhat, rendszerez, összefüggéseket és eltéréseket határoz meg, ezzel az adott terület nehéz kérdéseinek megértésében segít. De foglalkozhat bármely más gyakorlati területtel az irodalomtól a közgazdaságon át a politikáig.

TGM mint filozófus például a politikára szakosodott. Politikai jelenségek, okát, hogyanját, kategóriáját foglalja össze, segítve bonyolult problémák tulajdonságainak szétválasztásában, ezáltal megértésében, sőt szükség esetén a kezelésében. Lelemzi ki mit és miért mond, mi a mögöttes tartalma, mi a motiváció és még számos más tulajdonság. Ebben a filozófiai módszertan eszköztára segíti, körülbelül úgy, ahogy valakit egy excel tábla használata segít bizonyos nagyobb adattömeg rendezésében és megértésében.

Ugyanez a helyzet a képzőművészettel. Nélküle nme lesz valakiből jó szobrász, festő vagy filmrendező. De persze ezeket is meg kell tanulnia valahol.

Minden tudománynak, így a filozófiának is vannak alapvetései, nélkülözhetetlen alapismeretei, módszertana, és még sok más tulajdonsága. Egy jó felősoktatás ezekre, vagyis technológiára tanít. A konkrét részterület felsőbb évfolyamok szakirányain sajátítható el, de komoly művelése több év gyakorlati munka után lehetséges.