Rákosi, Gerő vagy akár Kádár ellen hogy nem volt képes egy magyar sem soha merényletet elkövetni?

A történet annyira komplex, hogy kevés a hely itt kifejteni.

A lényeg: lehet, hogy voltak merényletek, nem tudhatjuk. Összeesküvések valószínűleg voltak, de a besúgóhálózatnak "hála" ezek idejekorán kiderültek, és még csírájában elfojtották az illetékesek.

Ellenpéldának ott volt Hitler. Ellene 60+ merényletről tud az utókor, meg egy teljes Valkűr-projektről, mégsem sikerült megmerényelni.

Kennedy esetén valószínűleg a belbiztonság ordenárét hibázott. De ez sem mostanában fog kiderülni, majd ha feloldják a titkosításokat, esetleg utána.

#1 vagy, ott van Fidel Castro, akit (ha igaz) több, mint hatszázszor akartak megölni, de ott meg pont az volt a cél, hogy nyilvánosságot kapjon, hogy már megint nem sikerült az imperialista amerikaiaknak eltenni láb alól.

Az viszont nem kaphatott nyilvánosságot (ha volt is ilyen), hogy a hőn szeretett Rákosi (Kádár stb.) elvtársat a saját népe meggyilkolná.

Ugyanakkor ezt találtam, bár szerintem erősen koncepciós per szaga van:

[link]

Európában Hitlert leszámítva nem volt divat a merénylettel történő hatalommegdöntés (és soha nem is történt meg). A szarajevói merénylet is egyszemélyi akció volt. Viszont a rendszer ellen az egyik első fellépés 1956 volt, az összes többi (csehszlovák, lengyel, német) e mintára szerveződött.

A politika egyszerűen nem így működik. Rákosit 1953-ban távolították el, visszatérési kísérletének következménye volt 1956. Gerőt szintén eltávolították. De ezt Észak Koreával összevetni alapvető hiba, egyrészt teljesen másoka körülmények, másrészt teljesen más a módszer is.

Kádárt Rákosival ésGerőve lösszevetni szinténamagyar történelmi ismeretek hiányáravall. Ő az első hat évet leszámítva alapvetően más eszközökkel dolgozott, azonban szervezkedés ekkor is volt (soha nem személy ellen, az sikeresetén is hatástalan. Mindig rendszer ellen!)

A második bekezdés egyszerűen ismerethiányt mutat. Kádárnak nem kellett megbocsátani, mert ahhoz gyűlölet kell, ami itt nem volt. Az MSZMP utolsó kongresszusán (1984, már nem ő volt az első titkár, hanem Grósz) próbált bocsánatot kérni, de addigra az önmarcangolás lényegében annyira tönkretette, hogy több mint fél óra dadogás után kivezették, valójában észre se vette. Még az akkori politikai ellenfelei is megértették, miről volt szó.

Teljesen fölösleges önmagunkból kiindulva, saját gondolatainkat általánosítva, azt mindenki sajátjának gondolni. Nem így van.

"Rákosi korában, ami kb. mostani Észak-Korea színvonal, senki nem mert kezet emelni egy hazaáruló, undorító diktátorra, aki milliók életét nyomorította meg?"

Nem hogy nem mertek rá kezet emelni, de sokan még egy rossz szót sem mertek rá mondani társaságban, még családban sem... Voltak olyanok, akik még a rendszerváltás után sem mertek megszólalni. Komoly terror, besúgóhálózat volt, az egyszeri ember úgy el volt nyomva és meg volt félemlítve, hogy te azt el sem tudod képzelni. Ezzel együtt voltak rendszer-ellenes társaságok, föld alatti mozgalmak, ebben biztos vagyok, és 1956 sem véletlenül történt, ezt elfelejtetted megemlíteni, pedig a 20. század egyik leghősiesebb forradalma volt (ha azt nézzük, mennyire nem volt esélyünk, mégis mindenki vállalta az ellenállást).

"Kádárnak a végén megbocsájtotta a zseni nép hogy ő verte le a szovjetekkel a forradalmat"

Egyáltalán nem bocsátotta meg. Én inkább úgy mondanám, hogy kényszerűen beletörődött a nép a sorsába, és ha már el kellett fogadni azt, ami van, akkor igyekeztek békét tartani a hatalommal, semlegesnek maradni. Kádár Rákosihoz képest teljesen más volt, talán ezt értékelték benne, azt, hogy Kádár meghagyta az emberek kicsi mozgásterét, a mikrovilágukat szabadon hagyta, ezért az emberek is hagyták a fenébe Kádárt. Érdekes módon ez még bizonyos nosztalgikus népszerűséget is adott neki a rendszer végére, és a rendszerváltás utánra... Itt volt a szovjet Vörös Hadsereg, leverték 56-ot, nem lehetett semmit változtatni! És szerintem elfogadták, hogy Kádárnál csak rosszabb lenne minden az adott körülmények között.

Egyébként hasonlított ez Ferenc József és magyarság kapcsolatára. 1849-et senki nem felejtette el, "lélekben" mindenki megmaradt szabadságharcosnak, de ugyanakkor 1866-ra már annyira fellendült a gazdaság, és mindenki konszolidált életre vágyott, hogy amikor 1866-ban betört Klapka a Felvidékre, senki a füle botját sem mozdította, hogy újrainduljon a szabadságharc. 1867 után pedig a császár a "szükséges rossz" lett, mindenki elfogadta, hogy ez a legjobb az országnak, és a realitás az, hogy ő az uralkodónk. A rendszer végére ő lett a "Ferenc Jóska", ami kifejezi azt, hogy nem ő volt számunkra a nagy államférfi, október 6-ot nem felejtette el senki, ugyanakkor szinte kedélyesen viszonyultunk hozzá, el kell fogadni, hogy van, sokkal rosszabb is lehetett volna... Valahogy Kádárral is ez volt.

Érdekes dolog jutott eszembe:

Ők kiálltak a nép elé. Ingben, zakóban. A mostani vezetők ezt golyóálló mellényben teszik.