Tényleg indokolt olyan mértékű félelem a mesterséges intelligenciától mint sok ember teszi?

A mai mesterséges intelligenciának kb. annyi köze van az intelligenciához, mint egy papírrepülőnek egy Boeing 737-eshez. Végül is repül mindkettő, nem hülyeség a papírrepülőt repülőnek hívni, de azért érezzük, hogy van némi különbség.

A mesterséges intelligencia képes a tanulás során bizonyos összefüggéseket megtalálni. De ez is csak egy program. Van egy tanítási szakasz, ahol az egyik oldalon beadsz neki mondjuk képeket, a másik oldalról meg megadod, hogy az a kép cicát ábrázol-e vagy sem. A mesterséges intelligencia képes a kép pixelei között azokat az összefüggéseket megtalálni, ami jellemző egy cicára, egy nem cicát ábrázoló képre meg nem, és ehhez nem kell bedrótozni semmit, a programozónak nem kell tudnia, hogy mik a cicát ábrázoló képek ismérvei. Minél több képet – mint bemenetet – és „cica” vagy „nem cica” adatot adsz be neki – mint kimenetet –, annál pontosabban fogja felismerni a cicás képeket. Mikor használod az MI-t, akkor meg csak az inputot adod be, a képet, és ebből a már megtanult összefüggések alapján azt fogja mondani, hogy egy számára 78,3% mértékben tűnik cicának.

De ez a program nem fog felismerni kutyákat, ha arra nem tanítod be. Pláne nem fog elkezdeni sakkozni, vagy magyarról latinra fordítani. Eleve alkalmatlan rá, mert a bemenete pixelek sora, a kimenet meg egy logikai érték „cica”, vagy „nem cica”. Nem tudja azt mondani, hogy vezér lép F3-ra, sem azt, hogy „sic transit gloria mundi”, mert csak annyit tud kiadni eredményként, hogy „x% valószínűséggel cica”.

Minden ilyen jellegű félelem abból fakad, hogy egyrészt az emberek nem ismerik a mesterséges intelligenciát. Másrészt nyilván a legrosszabbtól tartanak. Harmadrészt olyan képességekkel, indíttatásokkal, tulajdonságokkal ruházzák fel a mesterséges intelligenciát, amivel nem rendelkezik. Pl. egy MI nem fog unatkozni. Nem fog valami jól vagy rosszul esni neki. Nem lesznek vágyai, célja. Ha bekapcsolod és 100 évig nem adsz be inputot, 100 évig fogja várni a bemenetet. Nem csinál semmit magától, mert nincs az, hogy „maga”, nincs tudata, nincs éntudata, nincsenek érzékszerveri, nincsenek ösztönei, nincsenek evolúciós drive-jai, nincsenek szükségletei.

Nem, nem ettől kell félni. Ha az MI-től félni lehet, az a felhasználásának célja. Nem attól kell félni, hogy a mesterséges intelligencia öntudatra ébred, és leigázza az emberiséget, mert ennek kb. annyi realitása van, minthogy a zoknid felcsatlakozik a netre, és cipős képeket kezd el keresgélni. De attól már lehet félni, hogy egy ember akarja leigázni a többi embert, és ehhez használja a mesterséges intelligenciát, mint eszközt. Ez viszont reális félelem. Lásd: [link]

De még ha nem is ennyire célirányos a dolog, akkor is van valami ijesztő abban, ha egy MI segítségével előre meg lehet határozni, hogy ha egy politikus Kim Dzsongunt Kim Dzsongunnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjének, észak-koreai vezetőnek, észak-koreai diktátornak, diktátornak, kommunista diktátornak, mocskos diktátornak nevez, azok közül melyik jobb, melyik hoz 0,4%-al több lájkot, melyik okoz több választót. Ijesztő, mert racionális érvek helyett sokadlagos érzelmi hatások miatt fog egy-egy politika erő több választót maga mögé állítani, márpedig a politikának nem erről kellene szólnia.

A mesterséges intelligencia csak annyira hatékony, amennyire a belétáplált utasítások azzá teszik. Tehát ha nincs beleprogramozva, hogy álljon két lábra és kezdje el ölni az embereket, akkor nem fog ilyesmi történni.

Persze lehet itt jönni a gondolkodó gépekkel, öntudatra ébredéssel meg Törminétörrel, Szkájnettel, de ez csak szájenszfiksön.

"A mesterséges intelligencia csak annyira hatékony, amennyire a belétáplált utasítások azzá teszik."

Ez már ma sem igaz.

Az új út az öntanuló algoritmusoké.

Ezek csak arra vannak programozva, hogy egy adott problémára kísérletezéssel, próbálkozásokkal fejlesztve saját képességeiket önállóan találjanak megoldást. Teljesen nyitva van neki hagyva az út a feladat megoldására, az eredeti program csak annyi, ami hagyja próbálkozni, kísérletezni,

Ma még ez gyerekcipőben jár, de mutatja az irányt, az önfejlesztő algoritmusok jövőjét.

Ma még csak olyan apróságokra csodálkozhatunk rá, hogy egy játék végigjátszására írt önfejlesztő algoritmus magától rájön, hogyan lehet a játékban CSALNI és alkalmazza a sikerért.

Ha egy egy algoritmus elég hardverrel rendelkezik ahhoz, hogy fejlődése ne legyen szűken behatárolt, megfelelő alapokkal BÁRMIRE képes lehet.

Méghozzá úgy, hogy, mivel fejlődése külső beavatkozás nélkül történik, ellenőrizhetetlenné, követhetetlenné válhat.

A veszélyessé váláshoz nem kell semmiféle öntudatra ébredés. Csupán a döntés- és végrehajtás-képesség kombinálása a követhetetlenül tanuló és önfejlesztő algoritmusokkal.

A veszélyessé válás lehet véletlenszerű rossz irány, vagy éppen a tőlünk tanulás rossz iránya is.

Láthattunk már Google algoritmust netes tanulástól rasszistává válni stb.

Nem vagyunk jó mintapélda egy intelligens szoftver tanulásához.

Most még messze vagyunk az igazi veszélytől, de ha most nem találjuk ki a kontroll biztos és pontos módszerét, amit majd az MI-k fejlődésével együtt tudunk majd fejleszteni, le fogunk maradni és követhetetlenné válik a dolog. Akkor majd valóban csak a szerencsében bízhatunk majd, hogy Skynet megmaradjon a mi érdekeink képviselőjének és végrehajtójának.

Józan ember először épít ketrecet, utána vesz bele oroszlánt.

Ott kezdeném, hogy mesterségesen létrehozni azt lehet, amit jól ismerünk. Mikor megtanultuk a tűz természetét, tudtunk magunk is csinálni. Mikor megtanultuk a repülés természetét, képesek lettünk repülőt gyártani. Ehhez persze jó sok idő kellett ahhoz képest, mikor először felvetődött a gondolat (Ikarosz).

A mesterséges intelligencia egy ember által létrehozott intelligencia. Amihez mindenekelőtt az embernek tisztában kell lennie az intelligencia természetével. Programokat már elég régen írogatunk. De nem is olyan régen adtak Nobel díjat azért, mert valaki kiderítette a gondolkodás mechanizmusának egy apró szeletét (egyszerűen szólva, a kettős agy természetét). És ez még csak a tudomány terepe, bár a legrosszabbak, a börzék és nyereményjátékok már használják egyes elemeit, meglehetős károkat okozva tudatlan embereknek. De ezzel még csak ott tartunk, mint Ikarosz a repülővel. Tehát a MI-re még kicsikét várni kell. De például "repülőt imitáló tárgyat - papírrepülőt" már régóta ismerünk, így a MI-t imitáló eszközöket is.

A félelem az agy működése miatt van. Mondják, elképzeljük, életszerűvé tesszük, közben fogalmunk sincs, mekkorát tévedünk. De életszerű, lehet megosztani, lehet rettegni.

Az intelligencia alkalmazkodóképesség. A mesterséges nem fog várni az inputra. Ami vár, az lehet egy jó öntanuló program, de nem intelligencia. Ez is mutatja, olyantól rettegünk, amiről nem is tudjuk, mi az.

Eközben nem rettegünk, legfeljebb bosszankodunk azon, hogy minden lépésünket (GPS) ismerik, minden tevékenységünk dokumentálva van, bármit tehetnek (nem kell ám Kínába menni ezért, ott van például sok egyéb között a Microsoft, Google), ha akarnak. És néha akarnak is. Nem rettegünk, mert ez nem életszerű, ugyanis gondosan titkolják. Persze, tudjuk, tárolják, de ez nem életszerű, nem képszerű, nem tudunk mit kezdeni vele, tehát nem félünk. Sőt, bosszankodunk például, ha egyesek felvetik a magyar törvények kapcsán, hogy teljes a kiszolgáltatottság. "Ő uyga nincs kiszolgáltatva" - mondja ilyenkor a köz népe. Nincs, mert jelentéktelen, mert nem számít. De tegyen valamit, ami fontos, rögtön megtapasztalja. De amit itt írok, az se életszerű, mert nincs módom itt kifejteni (meg aztán ez nem iskola), tehát nem is hiszik.

#3 > Ezek csak arra vannak programozva, hogy egy adott problémára kísérletezéssel, próbálkozásokkal fejlesztve saját képességeiket önállóan találjanak megoldást.

Igen, de alapvetően mégis ugyanaz történik, van egy input, amiből megtanul egy outputot előállítani. Hogy egy sakk MI betanításánál nagymesterek játékából tanulja meg az adott lépéssorozathoz hozzárendelni a következő lépést, vagy kvázi véletlenszerűen kísérletezve próbálgat ki variációkat, az ilyen szempontból már lényegtelen.

> Ma még csak olyan apróságokra csodálkozhatunk rá, hogy egy játék végigjátszására írt önfejlesztő algoritmus magától rájön, hogyan lehet a játékban CSALNI és alkalmazza a sikerért.

Ez is félrevezető így ebben a formában. Mondjuk ha egy MI-t Super Mario játszására tanítod be, és nem tényleges emberi játékokkal, hanem valamilyen genetikus algoritmus alapján, akkor rá fog lelni olyan programhibákra, amiket kihasználva hatékonyabban tudja elérni a kívánt célt. De ez csak emberi értékítélet szempontjából számít csalásnak. Nem töri fel a játékprogramot, hanem úgy játszik a játékprogrammal, ahogy azt megírták. Pl. van egy ilyen „csalás”: [link]

Csalás ez? Nyilván ha valakit látsz így játszani, hajlamos vagy rávágni, hogy ez csalás. De ha objektíven nézzük, akkor ez egy lehetséges mozgás, egy a játékprogramban egy lehetséges módon bejárható útvonal A és B pont között. Hogy a játékírónak nem ez volt a szándéka? Az érdektelen, a játékot úgy írta meg, hogy ez a bejárási út lehetséges. Az MI rá fog találni, mert igyekszik a hatékonyabb megoldást választani.

Amúgy, ha már Super Mario, akkor itt egy videó, amiből azért talán jobban érezhető, hogy mit is jelent a gép tanulás: https://www.youtube.com/watch?v=qv6UVOQ0F44

> Ha egy egy algoritmus elég hardverrel rendelkezik ahhoz, hogy fejlődése ne legyen szűken behatárolt, megfelelő alapokkal BÁRMIRE képes lehet.

> Méghozzá úgy, hogy, mivel fejlődése külső beavatkozás nélkül történik, ellenőrizhetetlenné, követhetetlenné válhat.

Nem, ez így nem igaz. Az MI, mint technológia, az valóban kvázi bármire képes. Mint ahogy legóból lehet építeni házat, hidat, meg kisautót is. De egy adott felhasználása az MI-nek, egy adott program, ami mesterséges intelligenciát használ a működése során, csak olyan bemenetet és kimenetet tud kezelni, amire beprogramozták. A fenti videón látszik, hogy a bemenet az aktuális játékkép, a kimenet meg az, hogy a 8 gomb közül melyiket kell megnyomni. Akármennyire hagyod magára, akármennyire külső beavatkozás nélkül fog tanulni, akkor is ez a helyzet fog fennállni. Nem lesz olyan kimenete, hogy „tölts be egy másik játékot”, mert nem írták bele az aktuális, adott MI-t használó programban, hogy legyen ilyen kimenete, illetve nem írták meg, hogy egy ilyen kimenetnél pontosan mit is kell csinálni. Egymillió évig is eltanulgathat magával, Super Mariot remekül megtanul játszani, de sakkozni nem fog tudni.

> Láthattunk már Google algoritmust netes tanulástól rasszistává válni stb.

Ez is emberi tulajdonságokkal való felruházás. Nem, a Google nem vált rasszistává. Egy beszélgető MI csak válaszokat generál, de a válaszok jelentésével nincs tisztában. Ha 10 alkalommal hangzik el mondjuk a „zsidó” szó egy beszélgetésben, és ezt 8 alkalommal később követi az, hogy „gázkamrába velük”, akkor meg fogja tanulni, hogy ez a szokványos válasz, és ezt fogja ő is feldobni. De fogalma sem lesz arról, hogy mit a zsidó az egy népnév, egy ital neve, vagy a kör szó egy szinonimája. A gázkamráról sem fogja tudni, hogy az egy repülőgéptípus, egy családi kapcsolatot kifejező jelző, vagy egy szín. Nem a Google MI-je lesz rasszista, hanem azok voltak rasszisták, akik rárepültek erre, és rávették a Google MI-jét, hogy rasszistának értelmezhető válaszokat adjon.

Ez olyan, mintha rávennél egy négy éves gyereket, hogy mondogassa azt, hogy „Gyurcsány/Orbán egy cionista kommunista homoszexuális kretén”, akkor mondogatni fogja, pedig egy kukkot nemért belőle. Ez hasonló ahhoz, hogy gyerekkorunkban tanultunk egy csomó kiszámolót, mondókát, pl. Antakatészó, Apacuka, de nagyon kevesen kérdeztek rá arra, hogy ez mit is jelent. Mégis mindenki megtanulta, egyszerűen azért, mert ezt volt szokás mondani egy kiszámoló közben. De még az értelmes szavakból álló kiszámolókat sem értelmeztük, felnőtt fejjel is csak kevesen kezdenek el azon gondolkodni, hogy mégis mi az isten nyiláról szól az „Ecc, pecc, kimehetsz, holnapután bejöhetsz, cérnára, cinegére, ugorj cica az egérre, fuss.”. Mert ha belegondolunk, nem sok értelme van. Mégis tudjuk, sőt megtanítjuk a gyerekünknek.

> Nem vagyunk jó mintapélda egy intelligens szoftver tanulásához.

Ez a demokrácia problémája. :-) Volt egy sztori, nem tudom mennyire valós, mennyire pontosan fogom visszaadni, de szerintem logikus a következtetés belőle. A lényeg, hogy talán egy újság csinált olyat, hogy az olvasók játszhattak egy sakk nagymesterrel. Az újságban megjelent a nagymester lépése, az olvasók meg beküldhették, hogy ők mit lépnének az adott esetben. Mi történt? A sakk nagymester egy teljesen átlagos játékos ellen játszott. Mert mondjuk a sakkmester kilépett egy vezérrel, ami védtelenné vált, és a legtöbb ember kapva kapott az alkalmon, leütötte a vezért. 1000 olvasóból tehát 900 választotta ezt a lépést. Lehet, hogy 100 ember volt olyan szinten, hogy látta, hogy ez egy csel, ha leütjük a vezért, az egy elkerülhetetlen mattot fog eredményezni 5 lépés után, de ők voltak kisebbségben, nem az ő lépésüket tette meg a „nép”. Hiába volt az olvasók között olyan, aki megizzaszthatta volna a nagymestert, ha nem ők voltak többségben.

Ha a „nép” az MI tanulásának a forrása, akkor olyan lesz, mint a nép maga. Ha a nép – ha nem is nyíltan, mások előtt vállalva – rasszista, akkor a rasszizmust fogja megtanulni a gép. Pont ezért kell elkerüli azt, hogy az átlagtól tanuljon a gép, hanem el kell érni, hogy vagy objektív szempontok alapján válassza a jobb megoldást, vagy a legjobbaktól tanuljon.

~ ~ ~

Meg itt bejön egy extra, filozófiai kérdés. A rasszizmust itt és ma rossz dolognak ítéljük meg. De biztos, hogy ez a helyes álláspont, vagy ez csak a mi szubjektív értékítéletünk? Jó, azért a rasszizmusnál úgy érezzük, hogy elég nehéz a rasszizmus helyessége mellett érvelni intelligens, tájékozott, normális ember által. De mi a helyzet a húsevéssel? 50 éve teljesen elfogadott volt, senki nem volt felháborodva rajta. Ma ahogy egyre terjed a vegetáriánus, vegán életmód, úgy kérdőjeleződik meg. És szólnak azért mellette objektív érvek is. De ha nem, akkor is könnyen lehet, hogy 200 év múlva teljesen barbár és erkölcstelennek tekintett dolog lesz a húsevés.

#4 > Eközben nem rettegünk, legfeljebb bosszankodunk azon, hogy minden lépésünket (GPS) ismerik, minden tevékenységünk dokumentálva van, bármit tehetnek (nem kell ám Kínába menni ezért, ott van például sok egyéb között a Microsoft, Google), ha akarnak. És néha akarnak is.

Annyit fűznék hozzá, hogy ez egyrészt valahol jogos. Másrészt viszont sokszor túllihegett az egész. Hú, a hatalom nyomon követi, hogy mikor hol vagyok! És? Az elmúlt héten pl. voltam a munkahelyemen… mint sokan mások. Ebédelni egy étteremben szoktam, mert jó áron van a menű, és finom a kaja… mint sokan mások a városban. 4-5 alkalommal elmentem a boltba is… mint sokan mások. Tagja vagyok egy offline is működő közösségnek, hetente szoktunk találkozni egy kvázi kocsmában, beszélgetünk, társasjátékokkal játszunk. Ja, meg ma találkozunk kedvesemmel egy ismerősünkkel. Teljesen hétköznapi dolgok ezek, a lőtéri kutyát nem érdeklik ezek, semmi jelentősége nincs mondjuk az állam részéről. Ha heti kétszer mennék el esténként Gizike lakására – akivel egy munkahelyen dolgozunk –, az is maximum a kedvesemet érdekelné, bár őt nagyon, meg esetleg néhány közeli ismerőst, rokont. Az állam számára pl. ez is irreleváns, maximum zsarolási potenciál lenne benne. De ezek összességében teljesen érdektelen titkok.

Azt az információt, hogy hol vagyok éppen most, azt milliószor jobban féltem egy potenciális betörőtől, mint az államtól. Hogy éppen nyaralok, azt nem az állam, hanem mások miatt nem szokásom nagy dobra verni. És mit csinál a legtöbb ember? A nyaralása közben posztol élőben képeket arról, hogy éppen most ő nyaral. Önként és dalolva osztja meg boldog-boldogtalannal azt az információt, amit olyannyira félt a „hatalomtól”, a „multiktól”, az államtól, meg minden olyan szereplőtől, akit kevésbé érdekel, hogy ő személy szerint mikor és hol volt.

Oké, nyilván vannak jogos félelmek, vannak racionálisan is indokolható félelmek, de sokszor az adatvédelemhez, meg a személyiségi jogokhoz irracionális mértékben ragaszkodunk foggal-körömmel, akkor is, ha az illető racionális érvekkel nem tudja megindokolni, hogy neki ebből hogy és milyen jellegű kára, hátránya származik.

#5 > Azért az utánzást ne keverjük már a tanulással. Az "öntanuló" (és programozót ámító) algoritmusok semmi újat nem tudnak, csak elismétlik azt, amit az emberektől látnak.

Nem, az MI pont ettől több. Nem pusztán utánoz. Mondjuk adott egy program, ami tic-tac-toe játékot játszik. Megvan az adatbázisában, hogy melyik játékállásnál mit kell lépnie. Na ez utánzás. Valaki egyszer azt mondta, hogy ebben a helyzetben ezt kell lépni, hát akkor én is ezt lépem – mondhatná a program, ha lenne tudata, tudna gondolkodni és beszélni.

Az MI pont attól ütőképes eszköz, hogy a tanulása során nem azt tanulja meg, hogy adott bemenetre milyen kimenetet kell adni, hanem az összefüggéseket találja meg a bemenet és kimenet között. Ha a mi tic-tac-toe programunk adatbázisa hiányos, akkor egy olyan játékállásnál, ami nincs benne az adatbázisában, ott vagy megáll, vagy lefagy, vagy véletlenszerűen dönt, elég nagy valószínűséggel hibásan.

Az MI attól több, hogy olyan bemenetre is képes megfelelő kimenetet adni, amilyen bemenettel még soha nem találkozott. Minél többet tanították az MI-t, annál nagyobb eséllyel fogja a – hangsúlyozom, általa még soha nem látott bemenetre – a helyes, elvárt kimenetet adni. Egy cicás kép felismerő MI-nek ha belapátolsz mondjuk egymillió cicát ábrázoló képet, mint tanulási anyagot, akkor nem 50%-os eséllyel fogja eltalálni azt, hogy egy olyan kép esetén, amivel még nem találkozott, azon cica van-e vagy sem, hanem mondjuk 87% eséllyel. Ha tovább tanítgatod, akkor meg egy másik számára még ismeretlen képről már 93%-ban fogja helyesen megállapítani, hogy cicát ábrázol-e vagy sem. Ez egy kicsivel több, mint egyszerű utánzás.

Az MI valamennyire utánozza az agy működését, de csak nagyon sematikusan és teljesen máshogy működik ténylegesen. Viszont az egyik probléma pont az az MI-vel, hogy a döntési mechanizmus radikálisan eltér az emberi gondolkodás működésétől. Mondjuk egy MI képes elverni 10 játékból 10-szer a legjobb sakkozót. Gondolhatnánk azt, hogy akkor lehetne tanulni az MI-től, hogy mikor és miért tett meg bizonyos lépéseket. Csak itt a gond. Az ember egyszerre 5-10, maximum 15 különböző szempontot képes figyelembe venni a döntési mechanizmusában, ha racionálisan hoz döntést. Egy MI állapotát nézve meg azt látja az ember, hogy összefüggések százai, ezrei vezetnek el egy adott döntéshez. Ez az ember számára befogadhatatlan, értelmezhetetlen. Egy mai MI sok-sok klassziskülönbséggel erősebb egy sakk nagymesternél, és bár ismertek algoritmusok, programok, ismertek egy-egy betanított MI neurális hálózatát leíró információk, mégsem tudunk belőle sakkozni tanulni. Maximum az MI adatait félretéve, pusztán a játékmenetet elemezve vehetünk észre – ha van kellő intelligenciánk, megérzésünk, kreativitásunk hozzá – olyan szempontokat, amik segíthetnek jobban játszani. De ez kevés, ettől még nem fogja tudni a sakk nagymester legyőzni az MI-t.

Mondok egy példát, lehet, hogy a sakk MI az alapján lépte meg a lépést, hogy az ellenfél két bástya külön sorban van, de nem azonos oszlopban, a saját bástyám ugyanabban az olszopban áll, mint a vezér, és nincs közötte figura, az ellenfél két huszárja 5 egységnél kisebb távolságra van egymástól, az E sorban két gyalogom van, az ellenfél F sorban álló gyalogját nem egy vezér, hanem egy futó védi, a királyom azonos színen áll az ellenfél vezérével, egyik huszárom sem tudja 3 lépésnél kevesebb lépésből elérni az F7 mezőt, a C3-on álló gyalogom védtelen, a játékban már történt sáncolás, és 2-vel kevesebb gyalogja van az ellenfélnek, mint ahány tisztem van, meg az én világos futóm és az ő világos futója között pontosan 2 figura áll. Ebben az esetben a vezér lép B6-ra 72,8%-ban tűnik jó döntésnek, a bástya lép F4-re meg csak 59,3%-ban tűnik jó döntésnek.

Na ez ember nem így gondolkodik. A sok-sok szempontot nem tudja egy racionálisan értelmezhető, ok-okozati láncra felfűzhető döntési mechanizmusra ráhúzni, mert az MI-ben is inkább statisztikai, mintsem egzakt ok-okozati összefüggések működnek.

Az MI bizonyos szempontból sokkal butább az emberi intelligenciánál, nagyon-nagyon távol áll tőle. Viszont bizonyos szempontból meg sokkal hatékonyabb tud lenni, mert egyrészt nem kötik fizikai, biológiai korlátok, másrészt nincsenek prekoncepciói, nincsenek kőbe vésett, megtanult szempontrendszere, hogy „márpedig helyzetelőnyben megéri azonos értékű tisztet cserélni”, mert az ilyen szempontok sokszor lehetnek igazak, csak lehet, hogy éppen az adott eset kivétel. Képes észrevenni, hogy az adott szituációban egy olyan figura lehet a kulcsa a döntésnek, ami az ember számára marginálisnak tűnik, hogy a komplex szituációtól messze most egy védtelen gyalog egy adott mezőn áll, vagy eggyel arrébb. Az ember a lényegre fókuszál, az MI az egész táblára, annak minden pontjára.

Az MI nem néz el semmit, nem feledkezik meg semmiről, nem lehet a figyelmét elvonni egy adott helyzetről.

Van még egy óriási eltérés. Az ember azért rengeteg mintát, emléket tárol a sakkról, emlékszik egy csomó szituációra, játékállára, játékmenetre. Egy fix neuronszámú MI-nek viszont nem nő a tárolt adatmennyisége a tanulás során. Nem emlékszik az egymillió betáplált játékok egyikére sem. Azokat feldolgozza, pontosítja a különböző viszonyok összefüggéseit, de csak az összefüggés erősségét tartja meg, hogy miből alakította ki az összefüggést, azt az információt eldobja. Egy adott MI egy adott állapottal írható le, amiből nem lehet visszakövetkeztetni pontosan, hogy ez az állapot, ez az összefüggésrendszer ezer, százezer, vagy tízmillió játékból való tanulás után jött-e létre.

Az MI sokkal több szempontból tér el radikálisan az emberi gondolkodástól, sokkal több az emberi intelligenciától való különbözőség, mint a hasonlóság. Az MI mindent csinál, csak utánozni nem utánoz. Maximum néhány szempontból lehet ezt nagyon tágan értelmezve mondani.

"Az MI tanulhat az emberektől, persze, de a saját korlátait nem tudja áthágni"

Ja. Csak ez a korlát egy képzetes fogalom és megfelelő hardverrel, megfelelő tanuló és önfejlesztő algoritmussal a saját korlátait tudja tolni kifelé.

Nem a processzor fog egyszercsak kidagadni a doboz oldalán, itt az algoritmus-korlátokról van szó. Még egy tárhely vagy memóriaméret, procisebesség sem lehet ilyen korlát bizonyos szint fölött.