Igaz-e, hogy már régóta működnek atommeghajtású
űrhajók?
Figyelt kérdés
Több nyugdíjas ismerősömtől hallottam, hogy az oroszoknak már az 1960-as években volt atommeghajtású űrhajójuk. Annak tényét azonban a rendszerváltás előtt a legnagyobb katonai titokként kezelték és kezelik manapság is. Egy űrkutatással foglalkozó nyugdíjas tudós barátom is megerősítette azt. Elmondása szerint azonban a rendszerváltás, illetve a szovjet csapatok kivonulása után hiába jelentette azt ő is az illetékes magyar hatóságoknak, azok nem csak hogy nem hittek neki, hanem még rémhírterjesztésre hivatkozva meg is fenyegették. Elmondása szerint ahelyett, hogy részletesen kikérdezték volna, még csak hallani sem akartak a témáról. Akár igaz mindez, akár nem, vajon miért számítana rémhírterjesztésnek, hogy az oroszoknak atommeghajtású űrhajójuk is van. Hiszen annak idején közel 20 évig még azt is elég jól tudták titkolni, hogy a 60-as években már atommeghajtású tengeralattjáróik is voltak.
Ezer éve vannak atomreaktoros műholdak és egyéb űreszközök.
A marsjáróban is egy kis reaktor üzemel.
70 évig szolgáltatja az energiát.
Viszont meghajtásra alkalmatlan, max ténylég az ion hajtómű ami szóba jöhet.
2018. febr. 15. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 EagleHUN válasza:
Radioaktív izotópok bomlása által termelt hő és az ezt kihasználó átalakító (thermoelem) segítségével üzemeltetnek műholdakat és szondákat sőt ionhajtóművet is kipróbálták.
- De ez nem igazán nevezhető atomreaktornak, nem hasadást hanem csak bomlást érnek el és szabályoznak bennük.
- A hőtermelés egy része az elektronikát tartja melegen, más része a thermo elemeken át energiát szolgáltat az üzemeléshez. De ez egyik sem meghajtás! A kipróbált ionhajtómű kivételével.
Ezek nem igazán nevezhetőek űrhajónak. Emberes űrhajón nem is használtak aktívan ilyesmit.
Szóval a válasz az hogy NEM!
2018. febr. 17. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
5/8 EagleHUN válasza:
#3-as az sem igaz hogy 70 évig mennének.
25-30 év.
A Voyagereknél már ki is kellett kapcsolni egy csomó funkciót mert már majdnem betekeredett végig az izotóprúd.
(Egy izotóp hengerbe teker beljebb egy izotóp rudat egy villanymotor ha kevesebb a szolgáltatott energia mint amire szükség van.)
Szóval a helyzeti jeladót hagyták még bekapcsolva. Így még pár évig követhető lesznek.
2018. febr. 17. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
6/8 anonim válasza:
EagleHUN-nal egyetértve azzal egészíteném még ki a dolgot, hogy voltak (vannak?) olyan RTG-k, amelyek működéséhez igazi (gyors-neutronos) reaktor szolgáltatta a hőt:
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!