-kerekes
-épített
-látható
-árt a fogaknak
-ha ráesik a lábadra, még másnap is fáj
Műszakilag: Gyenge hatásfok ( kb. 6%), bonyolult kezelés, felfűtve álló helyzetben is fogyaszt energiát.
Általában Stephenson, vagy Heusinger vezérművel készültek.
Modernebb társaihoz képest gazdaságtalan, nehézkesen kezelhető és piszkos munka. Sokat fogyaszt, kevés hatásfokkal lesz belőle mozgási energia. Karbantartása bonyodalmas. Előre fel kell fűteni (fűtőház). Rengeteg a mozgó mechanika, iszonyat sokat kell zsírozni. Külön ember kell, aki lapátolja bele a szenet. Egyben szertartály vagy külön szeneskocsi - mindenképpen iszonyatos súly. Tengelyterhelés elosztásához sok kis kerék. A nagy kerekek a hajtott kerekek, rudazatos hajtással. A rudazattal összefogott akár 4 kerék értelemszerűen nem volt irányban beforgatható, tehát nyírták a kanyarokban a síneket rendesen. Nehézkes vezetni a hagyományos fülkeelrendezés miatt: magyarul az orrától nem látod a pályát, vakon mész előre. Tolatni nem nagyon tudtak azonos sebességgel, bár voltak kivételek elővárosra, mellékvonalra, tehát fordítókorongok kellettek minden valamire való állomásra. (Azok már nincsenek meg.) A mozdonynak külön el kellett mennie a vízállomásokon a tűzivíz-daruhoz vizet venni, ami szintén tovább bonyolította az állomások forgalmát. A füsttől feketék lettek a kocsik és az épületek, csarnokok. A peronon várakozó utasok számára hangos, ijesztő, és még le is fújta őket oldalról jövő egyéb füstökkel.
Ettől függetlenül mégis imádjuk őket, csak hát na...
Kb. 32 nagyvasúti, 10 iparüzemi, 15 keskenynyomközű típust gyártott MÁVAG 1873-1958 között. Talán a legismertebbek a fővonali 424-es és a mellékvonali 375-ös volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!