Mi az egyértelmű bizonyíték, amit saját magad mint találékony fizika után érdeklődő, esetleg fizikus, érvként tudod felhozni, hogy a Föld geoid vagy forgási elipszolid alakú?
"ez miért van kizárva?"
Mert elég látványosan potyognál le az oldalán, mint ahogy lefolynának az óceánok is.
No meg ilyen méretben szétporladna az egész, és felvenné a gömb alakot.
Nem véletlen, hogy a képen nem látszanak a földrészek.
Tudod kérdező, az úgy van, hogy ha valaki elegendően sokat tanult, akkor különbséget tud tenni írás és írás között. Természeti jelenségekre bizonyítékot például nem a TV-ben, újságban vagy az ezotériában keres, hanem tudományos publikációkban. Annak megvan a rendje, hogy kinek milyen állítását fogadják el, és később hivatkoznak rá. Jelenleg ennél jobb bizonyíték nincs. Ami kísérletet te el tudnál végezni, az kisded játékszernek sem minősül az említett szakirodalomban megjelenő leírásokhoz képest.
A tudománynak, a természettörvényeknek megvan a maguk rendje, és nem foglalkoztatja őket, ki szkeptikus. Aki az, vizsgálja felül. Erre módszert adni, maga a kutatás. Itt csak már valakik által elvégzett (vagy elvetett) javaslatokat kaphatsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!