Fontos! Segítenél ezekkel a matek feladatokkal?
1)Egy szöcske úgy ugrál a számegyenesen hogy az egymást követő ugrásaival felváltva a nagyobb és a kisebb számok irányába ugrik.Az első ugrásával a nagyobb számok irányába ugrik 1 egységnyit. Ezután minden ugrása 1 egységgel hosszabb mint az előző ugrás hossza.Melyik számra érkezik a szöcske a 2009. ugrásával ha a 0-ról indult?
a)0 b)1005 c)2008 d)2009 e)4017
2)Egy színház nézőterén az első sorban a székeket 1-től kezdve egyesével számozták meg a sor végéig. Az összes első sorba szóló jegyet eladták sőt tévedésből a pénztáros az egyik helyre két jegyet is eladott. Így az első sorba eladott jegyek sorszámainak összege 857 lett. Milyen sorszámú jegyből adott el kettőt a pénztáros? (Minden jegyen az a sorszám szerepel amelyik helyre a jegy szól.)
a)36 b)37 c)38 c)39 d)40
3)Gizi dobozában 2 kék 5 fehér és 8 piros, Lili dobozában 30 kék 30 fehér és 30 piros egyforma méretű golyó van. Legkevesebb hány golyót kell becsukott szemmel átrakni Lili dobozából Giziébe ahhoz , hogy ezután Gizi dobozában a kék és fehér golyók számának összege biztosan nagyobb legyen mint a piros golyók száma?
a)2 b)32 c)62 d)64 e)67
Kérlek segítsetek az is elg ha rávezettek hogy hogyan oldjam meg. Köszi előre is.
1, így fog kinézni a sor: 1-2+3-4+5-6+...+2007-2008+2009
A kérdés, hogy ez mivel egyenlő. Ha csoportosítjuk a számokat, akkor könnyű lesz megoldani: (1-2)+(3-4)...
2, legyen n szék a sorban. akkor összesen 1+2+3+...+n az eladott jegyek sorszámainak összege, + y (ami kisebb n-nél)
Ismert, hogy 1+2+...+n=n*(n+1)/2 vagyis n*(n+1)/2+y = 857
Először legyen y=0, az így kapott n egészrésze a max. Innen már nem lesz nehéz megoldani.
3, Most 1-gyel több piros van Gizi dobozában, mint kék+fehér. Mivel csukott szemmel választjuk ki a golyókat és biztosra akarunk menni, a "legrosszabb" lehetőséggel kell számolni, vagyis azzal, hogy először csak pirosakat rakunk át (amíg el nem fogynak).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!